2010. szeptember 9., csütörtök - Ádám
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
 

712 millió Ft nyereség a Danubiusnál az első fél évben

2008.08.14. 18:41
A Danubius Hotels Nyrt. az év első felében 22,01 milliárd forint árbevételt és 712 millió forint adózott nyereséget ért el - jelentette a szállodatársaság a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben. Az árbevétel az előző év első feléhez képest egy százalékkal emelkedett, miközben a profit 13 százalékkal nőtt. A Danubius üzemi szinten 654 millió forint veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 814 millió forint nyereséggel. (forrás: BÉT)
Az összes működési és egyéb bevétel a második negyedévben 1%-os csökkenés mellett 12,9 milliárd Ft volt, egyrészt a magyarországi árbevétel visszaesésnek, másrészt a cseh, szlovák és a román földrajzi szegmens hozzájárulásának köszönhetően, amely főként a cseh és a szlovák korona forinttal szembeni erősödésének tulajdonítható. A forint-euró árfolyam változásának nem volt számottevő hatása a második negyedévi árbevételre 2007. II. negyedévéhez viszonyítva, azonban a harmadik negyedévi árbevételt várhatóan jelentősen sújtja az erős forint.

A 2008. második negyedévi működési nyereség 0,9 milliárd Ft volt, amely 52%-os csökkenés a tavalyi 1,9 milliárd Ft-hoz képest, az alábbiak következtében:

A magyarországi szegmens működési nyeresége 2008 II. negyedévében 531 millió Ft volt, szemben a 2007. II. negyedévi 1,303 millió Ft-tal. Azonban a tiszta teljesítmény csökkenés 564 millió Ft, ha kivesszük a 2007. II. negyedévben értékesített Lövér Sportcentrum 208 millió Ft-os egyszeri eredménynövelő hatását, a kevesebb bevétel és a magasabb alapanyag és energia költségeknek köszönhetően.

A cseh szegmens eredmény-hozzájárulása 2008. II. negyedévében 184 millió Ft nyereség volt, szemben a tavaly második negyedévi 327 millió Ft nyereséggel. A cseh leányvállalatok összes bevétele 15%-os növekedést mutat, amely szinte teljes mértékben a korona forinttal szembeni 14%-os erősödésének tulajdonítható.

A szlovák szegmens működési nyeresége a második negyedévben 119 millió Ft volt, szemben a tavaly II. negyedévi 161 millió Ft-tal. A bevétel 9% emelkedés mellett 2 369 millió Ft volt, részben a korona forinttal szembeni 7%-os erősödése révén.

A román szegmens bevétele 3%-ot növekedve 338 millió Ft-ot tett ki 2008. II. negyedévében, azonban a működési nyereség 63 millió Ft volt szemben az előző év hasonló időszaki 97 millió Ft nyereségéhez képest, a forint lejjel szembeni jelentős erősödése miatt.

A pénzügyi eredmény 2008. II. negyedévében 1 523 millió Ft nyereség volt, szemben a tavalyi II. negyedéves 202 millió Ft veszteséggel, hiszen az idei II. negyedévben jelentős 1 854 millió Ft árfolyam nyereség (többsége nem realizált) keletkezett a pénzügyi eszközök és kötelezettségek átértékelésével, szemben a tavalyi 194 millió Ft nyereséggel, a nemzeti valuták euróval szembeni erősödésének következtében.

Az adózás előtti nyereség 2008. II. negyedévben 2 374 millió Ft volt, ami 43%-os javulás 2007. II. negyedévhez képest.

A működésből származó nettó pénzeszköz 2008. II negyedévében 1 337 millió Ft volt, amely 26%-os romlás a 2007. II. negyedévi 1 806 millió Ft-hoz képest.

A beruházások és befektetések értéke 2008. II. negyedévében 920 millió Ft-ot tett ki, 18%-kal kevesebb a 2007. II. negyedévi szinthez képest

A Csoport átlagos létszáma 2008. első félévében 5 330 volt, szemben a tavaly első félévi 5 427 munkavállalóval.

Az összes működési és egyéb bevétel 7%-ot csökkenve 8 263 millió Ft-ot tett ki 2008. II. negyedévében, az első félévi 5%-os árbevétel csökkenéssel összhangban. Ez javarészt a szoba szolgáltatásokból és a Gundel étteremből származó alacsonyabb árbevételnek köszönhető, valamint a 2007. első félévi árbevétel tartalmazza a Hotel Esztergom és Lövér Sportcentrum értékesítésének nettó nyereségét (286 millió Ft és 208 millió Ft), az utóbbi ügylet hatása 2007. II. negyedévében jelentkezett. A szállodák foglaltsága 2008. második negyedévében 67,6% volt, szemben a tavalyi év hasonló időszakában elért 68,3%-kal, az első félévi foglaltság 2008-ban 50,3% volt 2007-ben pedig 50,5%.
A magyarországi szállodák szobakiadási árbevétele az év második negyedévében 5%-kal csökkent és így 4,3 milliárd Ft volt, a foglaltság csökkenésének valamint az átlagos szoba árak (ARR) mérséklődésének együttes hatására, ez utóbbi 473 Ft-tal csökkent és 13 129 Ft volt. Az átlagos tartózkodási idő 2008. II. negyedévében 2,8 nap volt a tavalyi II. negyedévhez hasonlóan. A vendégéjszakák száma 2008. II. negyedévében 530 784-re csökkent 538 965 értékről, melyből a belföldi vendégéjszakák 23,8%-ot tesznek ki, amely jelentős növekedés tavalyi év hasonló időszaki 19,1%-hoz képest. Leginkább Németországból Olaszországból és az Egyesült Államokból érkezett kevesebb vendég, melyet részben ellensúlyozott Angliából és a Szovjet utódállamokból érkező több vendégünk. A szobakiadás eredménye a második negyedévben 7%-kal, azaz 250 millió Ft-tal csökkent 2007. II. negyedévéhez viszonyítva.
A szállodák és éttermek vendéglátás bevétele 2008. II. negyedévében 2 515 millió Ft volt, amely 1%-kal több mint az összehasonlító időszakban, ezzel szemben szállodáink vendéglátás eredménye a megnövekedett bérköltségek és a magas infláció következtében megnövekedett anyagköltség hatására 118 millió Ft-tal mérséklődött. A Gundel étterem 2008. második negyedéves bevétele 18%-kal mérséklődött a konyha felújítás miatti kapacitás csökkenés következtésben és emiatt az év második negyedévben nem volt képes nyereséget termelni szemben a tavaly II. negyedévben elért 47 millió Ft nyereséggel.

Főként a pénzügyi eredménynek köszönhetően a magyarországi szegmens adózás előtti eredménye 2008. második negyedévében 1,6 milliárd Ft volt, amely 27%-os növekedés 2007. II. negyedévhez képest.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Short | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat