A Balatonring mellé állt a kormány

Megkapja az állami garanciát a szükséges hitel felvételéhez a sávolyi gyorsasági-motoros-versenypálya spanyol beruházója, így a válság ellenére megépülhet a Balatonring, amely 2019-ig elnyerte a MotoGP versenyek rendezési jogát - jelentette be Ujhelyi István és Suchman Tamás, a kiemelt beruházás két mentora kedden Sávolyon.

Ujhelyi István államtitkár hangsúlyozta, hogy a MotoGP verseny jogtulajdonosával, a Dornával eddig senki nem tudott öt évnél hosszabb időre szerződést kötni, csak Magyarország, ami nagyfokú bizalmat jelent az ország és a beruházók iránt is. A verseny rendezésének ilyen hosszú távú lehetősége mind turisztikai, mind nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű - tette hozzá.

Suchman Tamás a térség szocialista országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a napokban meghozott kormánydöntés értelmében a Balatonring építőjének maximum 15,3 milliárd forintnyi hitelfelvételéhez nyolcvan százalékban vállal üzleti alapú garanciát az állam. Suchman Tamás hangsúlyozta, a projektet kiemelten kezeli az állam, ami első körben gyorsított, de szigorú hatósági eljárást jelentett. Magánberuházásról van ugyan szó, de az állami szerepvállalás miatt a nyilvánosság rendszeres tájékoztatásával, és továbbra is szigorú ellenőrzések mellett kell, hogy folytatódjon - tette hozzá.

 

A politikus kitért arra is, hogy a beruházó teljesítette eddigi vállalásait, és az építkezés mintegy 25-30 százalékát már saját erőből teljesítette. Először 2007 nyarán vetődött fel annak a lehetősége, hogy Magyarországra hozzák az egyre népszerűbb, és egyre nagyobb tömegeket mozgató gyorsasági motoros világverseny-sorozatot. A Sedesa és Grupo Milton vezette spanyol konzorcium vállalta, hogy a Somogy megyei Sávolyon megépíti a versenypályát, amelynek egy évvel ezelőtt, 2008 november 6-án rakták le az alapkövét.

 

Az eredeti tervek szerint rohamtempóban folyt volna az építkezés, és 2009 őszén már megrendezték volna az első versenyt, de a válság többször átírta a forgatókönyvet. A beruházó jelentős hitelt igényelt a Magyar Fejlesztési Banktól a 80-90 millió eurósra tervezett pálya megépítéséhez, azonban a hitelbírálat elhúzódott. Azért, hogy a Balatonring elkészülhessen az immár 2010 őszére tervezett világbajnoki futamig, a beruházó konzorcium október elején saját kockázatra megkezdte az építkezést a rendelkezésre álló 25-30 százalékos önerőből.

 

A hitelezési eljárás utolsó szakaszához volt szükség a kormánygaranciára. A projekt két pártfogójának sajtótájékoztatóját terepbejárás követte, amelynek során a sajtó képviselőinek bemutatták, hogy a földmunkák nagy része megtörtént, és már kirajzolódott a leendő pálya nyomvonala. A Balatonring átadását követően már az első években 400 ezer látogatóval lehet számolni, amely komoly fellendülést hozhat a Dél-Nyugat balatoni térségnek, kedvezően befolyásolva a sármelléki repülőtér jövőjét is.


Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás: