Brutális visszaesés a lakáshitelekben

Jelentősen csökkent az újonnan felvett lakáscélú hitelek állománya az idén az első 9 hónapban az országban, a lakáshitelek piaca 58 százalékkal esett vissza. Míg tavaly január elejétől szeptember végéig 643 milliárd forint új lakáshitelt közvetítettek ki a bankok, addig idén szeptember végéig az újonnan folyósított lakáshitelek összege 268 milliárd forintot tett ki - mondta Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary Nyrt. lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

Kifejtette: szembeötlő az is, hogy a lakáscélú hitelek deviza-összetétele jelentősen módosult az idén. Míg tavaly mindössze 12 százalékot tettek ki a forintban felvett lakáskölcsönök, addig idén a lakáscélú forinthitelek aránya 36 százalékra emelkedett. Az euró alapú kölcsönök aránya 46 százalékot, a svájci frank alapúaké pedig 17 százalékot mutat az idén, miközben tavaly a lakáscélú kölcsönök döntő hányadát svájci frankban nyújtották a kereskedelmi bankok.

 

Sztanó Imre ismertette: a lakossági betétek a tavalyi első 9 havi 6.500 milliárd forintról idén az első 9 hónapban 7.400 milliárd forintra emelkedtek, a növekedés év/év alapon 13 százalékos volt. A betéteknél stabilan mintegy 82-83 százalékot adtak az idei első kilenc hónapban a forintban elhelyezett betétek, ez az arány tavaly is nagyjából hasonló volt. Kifejtette: az Ersténél tavaly szeptember végéig a lakossági betétek összege 412 milliárd forinton állt, idén a 9. hónap végéig 565 milliárd forintra emelkedett az állomány, ami 37,1 százalékos növekedés.

 

Ezzel az Erste piaci részesedése a magyarországi lakossági betétek területén 6,2 százalékról 7,6 százalékra nőtt. A teljes lakossági hitelállomány bankpiaci szinten 13 százalékos növekedést jelzett: tavaly szeptember végén 6.879 milliárd forintot tettek ki a lakossági hitelek, míg az idén január elejétől szeptember végéig 7.817 milliárd forintra rúgtak. A több mint 900 milliárd forintos állománynövekedés jelentős részben a forint év eleji jelentős árfolyameséséből adódik - mutatott rá Sztanó Imre. Elmondta: az Ersténél tavaly a harmadik negyedév végén nagyjából 800 milliárd forintra rúgott a lakossági hitelállomány, míg idén szeptember végéig a lakossági kölcsönök mintegy 1.000 milliárd forintot tettek ki a banknál. Ez 25 százalékos emelkedés, ami azt jelenti, hogy az Erste teljesítménye majdnem kétszerese a magyar piac bővülésének.

 

A vezérigazgató-helyettes szerint három tényezőre vezethető vissza a forintkölcsönök előretörése a lakossági hitelezésben. Egyrészt idén július 1-jével változott a lakáskölcsönök támogatási rendszere, amely előrehozott keresletet generált, másrészt a csökkenő jegybanki alapkamat teret engedett annak, hogy a forinthitelek kamatai is mérséklődjenek. Végül pedig szintén lökést adott a forinthiteleknek, hogy a folyósításban több bank is beszüntette a svájci frank alapú kölcsönök nyújtását, és így a csökkenő devizahitelezésben az euró alapú hitelek lettek az uralkodóak. A lakossági hitelezés kockázatai kétségtelenül megnőttek az utóbbi időben - mondta a vezérigazgató-helyettes.

 

Aláhúzta: a bankoknak külön figyelmet kell fordítaniuk a hitelportfóliójuk minőségének változására, arra, hogy az egyes kölcsönfelvevő csoportok hogyan viselkednek az esetleg megemelkedő törlesztő részletek hatására, illetve, hogy a bajba jutott kölcsönfelvevőknek milyen új megoldásokat nyújthatnak. Sztanó Imre kiemelte: az állami mentőcsomag mellett az Erste kidolgozta saját "mentő programját" is. A bank olyan összetett megoldást kínál a bajba jutott ügyfeleknek, amelyek közül a törlesztési nehézségekkel küzdők a számukra legkedvezőbb könnyítést választhatják. Sztanó Imre kiemelte: egy kereskedelmi banknak - és így az Erstének - sem érdeke, hogy a törlesztő részleteket ne fizessék a bajba jutott ügyfelek, ezért olyan megoldásokat vezettek be, amelyek egyebek között a futamidő meghosszabbításával, csökkentett összegű fix törlesztő részletek bevezetésével, illetve a türelmi idő megnyújtásával segíthetnek a gondokkal küzdő ügyfeleknek.

 

Az Erste bevezetett egy úgynevezett törlesztési védelem biztosítást is: ha ezt az ügyfél megköti, és a lakáscélú hitelek visszafizetése során esetleg elveszíti az állását, egy ideig a biztosító fizeti helyette a törlesztést. Ez a konstrukció igen népszerű az ügyfelek körében - mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Az Erste Bank egy olyan megoldást is kidolgozott a hitelkártyás ügyfeleinek, amelynek révén vásárlásaikkal is csökkenthetik a törlesztést. Ez a konstrukció úgy működik, hogy minden 3 ezer forint feletti költés esetén 100 forintot jóváírnak az ügyfél jelzáloghitel törlesztési számláján. Ha pedig valamely ügyfél az Erste Banknál vezetett lakossági bankszámlájára utaltatta a munkabérét, de közben elveszítette az állását, a bank egy éven keresztül nem számítja fel a folyószámlához kapcsolódó számlavezetési díjat - emelte ki.

 

Sztanó Imre hozzátette: az idei első negyedév tapasztalata az volt, hogy a magasabb kamatszint, a gyengébb forintárfolyam és a kamatokban jelentkező országkockázat miatt a hitelállomány minősége romlott, és ez igaz volt a teljes magyar bankpiacra is, azonban mára a romlás megállt, a portfólió minősége stabilizálódott. Sztanó Imre végezetül kifejtette: az Erste Bank, akárcsak a hazai pénzpiac többi szereplője, csökkentette a hitelfedezeti mutató, az LTV arányát, vagyis a hitelek összegét a fedezetül felajánlott ingatlanértékhez képest. Ez most az Erste esetében hiteltípusonként különbözik ugyan, de a portfólió átlagában 60-70 százalékos értéket mutat.


Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás:

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint nyeresége származott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 06. 09. 19:00
Megosztás:

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord –, hanem azért is, mert a kibocsátás mögött álló történet jóval túlmutat a hagyományos vállalatértékelésen. Az MBH Befektetési Bank elemzői értékelték a vállalat részvénykibocsátási programját.
2026. 06. 09. 18:30
Megosztás:

Több ezer milliárd dolláros piaccá vált a létesítményüzemeltetési szektor

A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2 450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2 610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanulmány előrejelzése alapján a szektor mérete tíz éven belül közel a duplájára, 4 700 milliárd dollárra emelkedhet, ami átlagosan közel 6,8 százalékos éves növekedést jelent. A piac bővülését egyszerre hajtja az urbanizáció, az okosváros-fejlesztések terjedése és a modern infrastruktúra gyors fejlődése. Mindezzel párhuzamosan a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra is, hogy ingatlanaik üzemeltetése átláthatóbb, hatékonyabb és jobban tervezhető legyen.
2026. 06. 09. 17:30
Megosztás:

A növekedés nem az ügyfélszerzésen bukik el, hanem az utána következő ötven percen

A magyar KKV-k versenyképességéről sok szó esik finanszírozás, munkaerő és technológia kapcsán, miközben kevesebb figyelmet kap az a napi működési rend, amelyen végül az ügyfélszerzés, az értékesítés és a növekedés múlik. A MiniCRM most négy ismert üzleti szakértővel, Kende-Hofherr Krisztával, Balogh Petyával, Dr. Újszászi Bogár Lászlóval és Wolf Gáborral, közös szemléletformáló kampányt indít a témában június második hététől egészen szeptemberig.
2026. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet

Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években - közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ).
2026. 06. 09. 16:30
Megosztás:

A Mega belép a belga üzleti energiapiacra

Annak érdekében, hogy az egyre változékonyabb piaci környezetben segítse a vállalatokat energiaköltségeik hatékonyabb kezelésében, a liège-i székhelyű energiaszolgáltató, a Mega új, B2B (business-to-business) ügyfelekre szabott villamosenergia- és földgázmegoldásokkal bővíti jelenlétét a belga üzleti energiapiacon.
2026. 06. 09. 16:00
Megosztás:

Új fejezet a bérlakásszektorban

A lakhatás kérdése ma már messze túlmutat az ingatlanpiacon: egyszerre társadalmi, gazdasági és versenyképességi tényező. A változó környezetben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a lakhatási megoldások, amelyek képesek megfizethető, fenntartható és kiszámítható kereteket biztosítani. Napjainkban a feltételek Magyarországon is kialakulóban vannak ahhoz, hogy intézményi alapokon működő, megfizethető bérlakásszektor bontakozzon ki. Ez pedig a lakhatáson túlmutató, új lehetőségeket is nyit: hozzájárul a munkaerő mobilitásához, támogatja a beruházások megvalósulását és erősíti a gazdaság versenyképességét is.
2026. 06. 09. 15:30
Megosztás:

Egy hét alatt 334 gyorshajtó Kőbányán

Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az akció eredményének összesítése után kedden a police.hu-n.
2026. 06. 09. 15:00
Megosztás:

1,8 százalékra lassult az infláció májusban

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás: