2010. szeptember 9., csütörtök - Ádám
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
    Itthonról »
 

Egis - Tartható az idei évre tervezett 5 százalékos növekedés

2010.01.27. 17:00
Az első negyedévi eredmények alapján tarthatónak tartja az idei üzleti tervét az Egis Gyógyszergyár. Marosffy László vezérigazgató-helyettes a gyógyszergyár szerdai éves közgyűlését követően újságíróknak elmondta: a magyar piacon 5 százalékos növekedést tervezett a vállalat, és az első negyedév eredményei "nincsenek ellentmondásban" ezzel.

A vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy az előző évben sok új terméket vezetett be a magyar piacon az Egis, és ez lehetővé teszi a forgalom növelését. A FÁK-területtel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy bár javulás nincs a térségben, de stabilabb a helyzet, Ukrajnában például kicsit jobb, mint korábban feltételezték. Oroszországban pedig már tavaly sikerült rendezni a fizetési kérdéseket, így megszűntek az adósság problémák.

 

Az Egis korábban már említett akvizíciós terveivel kapcsolatban Marosffy László azt mondta, hogy továbbra is keresik a lehetőséget, de konkrét célpont egyelőre nincs. Úgy vélte, hogy a következő egy év távlatában nem lesz előrelépés ebben. Az Egis Keleten, de még Európában keres olyan gyártót, amely az Egistől eltérő hatásterülettel, esetleg biotechnológiai tudással rendelkezik.

 

A vezérigazgató szerint Ukrajna, Oroszország vagy Dél-Európa lehet a célpont. Korábbi közlés szerint az Egis az októberben kezdődött üzleti évében Oroszországban dollárban számítva 5-10 százalékos növekedést tervez, a több FÁK-országban 8-10 százalékkal nőhet a forgalom, a kelet-európai piacon pedig 8 százalékos, euróban számított bővüléssel számol. A nyugati késztermék export az idén várhatóan 30 százalékkal, a hatóanyag kivitel 15 százalékkal esik vissza.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Short | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat