Danubius Hotels - 1,55 milliárd forint veszteség a IV. negyedévben

A cég hétfőn a BÉT honlapján közölt IFRS, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített jelentése alapján a társaság működési eredménye a negyedik negyedévben mínusz 1,2 milliárd forint volt, míg az egész múlt évre számítva 1,13 milliárd forint működési nyereséget mutatott. (MTI)

A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. 2009. negyedik negyedévében 1,55 milliárd forint veszteséget könyvelt el, 32 százalékkal kevesebbet 2008 utolsó negyedévénél, míg az éves vesztesége 394 millió forint lett, a 2008-as 200 millió forint után.

 

A szállodai csoport összes bevétele 9,34 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, és 43,5 milliárd 2009 egészében, a negyedéves bevétel 17 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az éves 7,7 százalékkal marad el a bázistól.

 

A kamat-és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség(EBITDA) a tavalyi utolsó negyedévben 30 millió forintra csökkent a bázisidőszak 1 milliárd forintos értékéhez képest. Éves szinten 5,75 milliárd forintos EBITDA-val számolt a cég, amely 2008-hoz képest 4,1 százalékos csökkenést jelent.

 

A csoport pénzügyi eredménye az idei utolsó negyedévben 345 millió forint veszteség volt, szemben a bázisidőszak 2,14 milliárd forintnyi veszteségével. A pénzügyi eredmény éves szintjén tavaly 1,53 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Danubius, szemben a 2008-as 1,49 milliárd forintnyi veszteséggel. Az eltérés oka, hogy a kamatköltségek 367 millió forinttal csökkentek éves összehasonlításban.

 

A csoport magyar szegmensének bevétele 2009 utolsó negyedévében 5,7 milliárd forint volt, szemben a bázisidőszak 6,5 milliárd forintos forgalmával. Az év teljes forgalma 2009-ben 25,8 milliárd forint volt, 11 százalékkal kevesebb a 2008-asnál. A magyarországi szállodáik foglaltsága 2009-ben 55,2 százalék volt, szemben a 2008-ban elért 63,1 százalékkal. A budapesti szállodák foglaltsága csökkent a legjobban.

 

A Danubius cseh szegmensének eredmény-hozzájárulása 2009-ben 623 millió forint volt, szemben a tavalyi 892 millió forinttal. A csehországi szállodák foglaltsága 2009-ben 75,8 százalékra csökkent, a 2008-as 78,9 százalékról, azonban a szoba átlagárak (ARR) jelentősen, 1.550 cseh koronáról 1.707 koronára emelkedtek, a cseh korona euróval szembeni gyengülése következtében.

 

A szlovák szegmens működési nyeresége 2009-ben 356 millió forint volt, szemben a tavalyelőtti 16 millió forinttal. A forintban kifejezett bevétel 2 százalékos emelkedés mellett 9,2 milliárd forint volt, az euró forinttal szembeni jelentős erősödésének hatására. A szlovákiai szobák foglaltsága 72 százalékról 62 százalékra csökkent 2009-ben.

 

A Danubius román érdekeltségeinek bevétele 2008-hoz képest 16 százalékkal , 1,5 milliárd forintra csökkent tavaly. Így a működési eredmény 228 millió forint volt szemben az előző évi 473 millió forinttal. Romániában a 2009. évi foglaltság 56,6 százalék volt, ez 1,3 százalékos növekedés 2008-hoz képest, azonban a vendégösszetétel az alacsony árakat fizető nyugdíjas vendégek irányába mozdult el, így az átlagos szobakiadási ár 117 lejről 107-re csökkent. A

 

8,285 milliárd forint jegyzett tőkéjű Danubius saját tőkéje a múlt év végén 52,51 milliárd forint volt, 1 százalékkal kevesebb 2008-hoz képest. A Danubius részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában lehet kereskedni. A papír a hétfői tőzsdenapot 3,45 százalékos erősödéssel, 3.300 forinton zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 3.100 forint, a legmagasabb 4.445 forint volt.


Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája. A szerző naplószerű formában követi végig azt a több mint két éven át tartó folyamatot, amelynek eredményeként Magyarország politikai térképe gyökeresen átalakult. A kötet Hann Endre ajánlásával jelenik meg a KAS Kiadó gondozásában.
2026. 06. 09. 14:00
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás: