2010. július 31., szombat - Oszkár
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
 

Kapaszkodjunk! Új kapitalizmus jön

2010.02.28. 19:39
A gazdasági szereplők szerint alapjaiban változtatta meg a kapitalizmust a világgazdasági válság, áll egy londoni elemzői felmérésben, amely azt is kimutatta, hogy a vállalatvezetők nagy többsége most már támogatja az állami ellenőrzés szigorítását.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző háza - 418 nagyvállalati vezetőt vont be a globális felmérésbe. Az erről Londonban kiadott, 27 oldalas összesítés szerint a megkérdezettek 59 százaléka értett egyet azzal a megállapítással, hogy a mostani válság nyomán "alapvetően változik" a kapitalizmus rendszere, és mindössze 23 százalék volt ellentétes véleményen.

 

A felméréshez fűzött elemzésben az EIU elemzői kiemelik: a megállapítással egyetértő válaszadók sem azt szorgalmazzák, hogy a kapitalizmust mint rendszert valami mással kellene felváltani, hanem azt, hogy javítani kell rajta. A javítás egyik módja a vállalatvezetők szerint a szabályozás erősítése lehet. Az EIU hangsúlyozza: az üzleti vezetők eddig nem arról voltak közismertek, hogy szerették volna az állami bürokráciát, most mégis a megkérdezettek 65 százaléka támogatta a pénzügyi szektor szorosabb ellenőrzését, akár azon az áron is, hogy emiatt lassabb lehet a gazdasági növekedés.

 

Az EIU elemzői szerint ez mutatja, hogy a világgazdasági visszaesés mennyire megrémítette az üzleti közösséget. Azzal a megállapítással, hogy az üzleti életnek a bankszektoron túlmenően, általánosságban is el kell fogadnia a szélesebb kormányzati felügyeletet, a felmérésbe bevont igazgatók 77 százaléka értett egyet, és csak 10 százalékuk ellenezte ezt. A cégvezetők 68 százaléka támogatja a globális bankszektorban eddig végrehajtott kormányzati közbeavatkozásokat, köztük az állami részvényvásárlást, illetve a bankok államosítását.

 

A relatív többség - 48 százalék - még olyan szabályozói intézkedéseket is támogatna, amelyek korlátoznák a kockázatvállalási hajlandóságot a magánszektorban. Arra a kérdésre, hogy saját vállalatuk kockázatvállalási készségét miként befolyásolja a válság, a többség - 57 százalék - azt mondta: cége a következő egy-két évben bizonyosan kevesebb kockázatot vállal, és csak 8 százalék jósolta vállalata kockázatvállalási készségének erősödését.

Szólj hozzá! (eddig 9 hozzászólás)

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:
Anonym
2010.03.04. 19:34:03
Válasz
Vannak törvények amiket nem tartatnak be, vannak politikusok akik nem politizálnak és vannak polgárok akik nem gondolkodnak vajon hol lehet a hiba ?
Anonym
2010.03.04. 16:25:03
Válasz
Csak a Fidesz szavazo a magyar? Érdekes :S
Anonym
2010.03.03. 15:20:03
Válasz
hajrá fidesz! aki nem a fidesre szavaz az nem hogy nem magyar de még emberi lénynek sem nevezném !

Orbán a mi megváltónk!
Anonym
2010.03.03. 15:17:03
Válasz
a jobbik majd egy tol vonással leírja a hiteledet! Morvai megmondta!
Anonym
2010.03.02. 19:13:03
Válasz
A Jobbiknak, hamarosan vége. Ilyen mocskos társaságot Európa nem hordoz a hátán sokáig.
Anonym
2010.03.01. 21:30:03
Válasz
Borítékolom, hogy a jobbik lesz az MSZP szekértolója.
Anonym
2010.03.01. 19:19:03
Válasz Előzmény
Válasz (2010.02.28. 22:02:02):Bunkó paraszt vagy!
Anonym
2010.03.01. 15:47:03
Válasz
JÖJJÖN A JOBBIK ÉS TEGYEN RENDET EBBEN A POLITIKAI,GAZDASÁGI,ERKÖLCSI ÉS ETNIKAI FERTŐBEN! SZEBB JÖVŐT!
Anonym
2010.02.28. 22:02:02
Válasz
Mindenki szavazzon a JOBBIK-ra ! Mi kinyírjuk a bankárokat !

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat