2010. július 31., szombat - Oszkár
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
    Európai piacok »
 

Érzékenyen érintette a válság az Axel Springer lapkiadót

2010.03.10. 10:39
Majdnem a felére esett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer lapkiadó profitja tavaly főként a hirdetési piac pangása miatt. (MTI)

Az adózott eredmény 303 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 560 millióról. A társaság szerdai közlése szerint a bevételek 4,3 százalékkal 2,61 milliárd euróra zsugorodtak, de egyik legfontosabb piacán, Közép-Kelet-Európában nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban, ahol a csoport lapjai viszonylag jól szerepeltek a válság ellenére.

 

Az EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) 31 százalékkal 333,7 millió euróra mérséklődött. A társaság vezetése arra számít, hogy az idén 10 százalékkal növekszik az EBITDA 2009-hez képest a költségcsökkentési program folytatásának eredményeképpen, a bevételeket nagyjából a tavalyi szinte várják.

 

A csoport forgalmának egyötödét adó digitális média üzletág bevétele 4,7 százalékkal nőtt. A vezetés részvényenként 4,40 euró osztalék kifizetésére tett javaslatot, ez ugyanannyi, mint 2008-ban.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat