2010. július 31., szombat - Oszkár
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
    Makrogazdaság » Takarékpont
A rovat támogatója: 
 

Korai lett volna az öröm Oroszországban?

2010.03.10. 12:04
Oroszországban egyáltalán nem fog növekedni a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az elsőhöz képest a Renaissance Capital Moszkvában ismertetett előrejelzése szerint. (MTI)

Az elemzők korábban 0,3 százalékos növekedést prognosztizáltak a második negyedévre, de véleményük szerint ez elmaradhat a kis-és nagykereskedelem, a feldolgozóipar gyenge teljesítménye, a munkanélküliség növekedése miatt.

 

Február végén az orosz gazdasági miniszterhelyettes azt közölte, hogy januárban a GDP 0,3 százalékkal nőtt decemberhez és 5,2 százalékkal tavaly januárhoz képest. Oroszország technikai értelemben már kikeveredett a recesszióból, mert a múlt év végén már növekedésnek indult a gazdaság, a feldolgozóipar azonban nem elég versenyképes, és a munkanélküliség is változatlanul nyomasztó probléma.

 

Már tavaly novemberben látszottak a javulás jelei, miután 0,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék októberhez képest. A GDP 3,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összevetve, míg októberben még 8,1 százalék volt az éves szintű visszaesés.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat