2010. július 31., szombat - Oszkár
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
 

Már 52 APEH ügyfélszolgálaton lehet az Ügyfélkapura regisztrálni

2010.03.10. 13:16
Az adózóknak országosan már 52 APEH ügyfélszolgálaton van lehetőségük arra, hogy Ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. (MTI)

Az adóhatóságnál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódtak be a regisztrációs rendszerbe - derül ki az APEH sajtóközleményéből. Az eddig eltelt mintegy négy hónap alatt több mint 3.200-an vették igénybe a lehetőséget.

 

Jelenleg több mint 850 ezer fő rendelkezik az elektronikus adóbevalláshoz nélkülözhetetlen Ügyfélkapuval. Az állampolgárok 2009. november 10. óta kezdeményezhetik regisztrációjukat az APEH központi ügyfélszolgálatain is az Ügyfélkapu rendszerébe, miután az okmányirodák mellett erre az adóhivatal is jogosultságot kapott.

 

A szolgáltatás elindítása a MeH infokommunikációs államtitkárságának szakmai támogatásával, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és az APEH együttműködése keretében vált lehetővé. A zökkenőmentes működés elindulása után rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltatás keresett és népszerű, ezért célszerű a regisztrálási lehetőség kiterjesztése.

 

Az Ügyfélkapu regisztrációs szolgáltatás kiterjesztésének megvalósítása az igényfelméréstől a munkaállomások bekapcsolásáig 71 napot vett igénybe, és így már országosan - a központi ügyfélszolgálatokkal együtt - 52 APEH kirendeltségen van lehetőségük az adózóknak Ügyfélkapu regisztráció kezdeményezésére - közölte az APEH.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat