Engedélyköteles a hitelközvetítés szeptembertől!

A független hitelközvetítők szeptember utolsó napjáig tevékenykedhetnek, azt követően csak akkor, ha megszerezték a pénzügyi felügyelet engedélyét, a PSZÁF már előkészíti az engedélyhez szükséges képzést - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek.

A tavaly decemberben módosított hitelintézeti törvénybe bekerültek a közvetítőkre vonatkozó új szabályok is. A pénzügyi szolgáltatások közvetítését az egy pénzügyi intézményhez kötődő függő közvetítők, valamint független közvetítők végezhetik.

 

Ez utóbbi körbe tartoznak a többes ügynökök és az alkuszok. A független közvetítők szeptember 30. után már csak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélye alapján tevékenykedhetnek. Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítő üzletágát is működtető HC Központ Kft. (OCHC) ügyvezető igazgatója 30-40 ezerre becsülte az MTI kérdésére a hitelközvetítők számát.

 

A hiteltanácsadással foglalkozó személyek szükséges képzéséről szóló pénzügyminiszteri rendelet április 29-én jelent meg, amely szerint 2011. január 1-ig kell megfelelniük a képzési követelményeknek. A közvetítő cégeknek 2010. szeptember 30-ig kell megszerezniük a működésükhöz szükséges engedélyt a PSZÁF-tól.

 

Az ügyvezető igazgató szerint azonban a szigorú feltételek miatt, kevesen fogják kérvényezni az engedélyt. Binder István is azt javasolja a közvetítőknek, hogy augusztus végéig adják be az engedélyhez szükséges dokumentációt. A PSZÁF a képzés előkészítésével foglalkozik jelenleg, hiszen a pénzügyminiszteri rendelet előtt nem tudtak nekilátni - tette hozzá a szóvivő.

 

A független közvetítőkre szakmai követelményeket, és káreseményenként 5 millió, de évente - együttesen - 50 millió forint összegű felelősségbiztosítást ír elő a törvény. Az alkuszoknál szigorúbb a felelősségbiztosítási követelmény: káreseményenként 10 millió, míg évente legalább 100 millió forintra kell szólnia. Márciustól jelentek meg a részletszabályokat tartalmazó rendeletek.

 

Így a kormány a független közvetítői felelősségbiztosításról előírta, hogy a biztosító kizárhatja a vállalt kockázatok közül a szándékos károkozást, illetve azt is, hogy az önrész a 10 százalékot nem haladhatja meg. A teljes hiteldíj mutató (THM) számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet pedig előírja, hogy a hitelközvetítőnek fizetendő díjat is figyelembe kell venni a THM számításakor.

 

A biztosítás sem jár előbbre, mint a képzés. Az MTI a Magyar Biztosítók Szövetségétől azt az információt kapta, hogy két biztosító készül az új kockázat vállalására. Horváth Andrea, az Allianz Biztosító vezérigazgató-helyettese az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy jelenleg folyik a döntés előkészítése, a közvetítői felelősségbiztosításról még nem született végleges döntés.

 

A Generali Providencia biztosítótól pedig az a válasz érkezett, hogy folyik a termékfejlesztés, szeptemberben tudnak többet mondani. Az alkuszoknak és a független többes közvetítőknek viszont az augusztus végi engedélykérelemhez csatolniuk kell a biztosítás megkötését igazoló dokumentumot is. Kérdés, hogy az engedélykérelemhez hogyan fogják csatolni a megkötött felelősségbiztosítást az ügynökök, ha rövidesen nem lesz ilyen termék a piacon.

 

A hitelintézeti törvény a díjazásról annyit mond, hogy a független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el. Külön kormányrendelet szól a közvetítők díjazásáról.

 

Ez kimondja, hogy az alkusz és az ügyfél közti szerződésnek tartalmaznia kell az alkuszt megillető szerzési jutalék mértékét és a megfizetés feltételeit. A jutalékot - független vagy függő közvetítő esetén - meg kell osztani szerzési és fenntartási jutalékra, jelzáloghitelnél a fenntartási rész legalább 20, míg autóhitelnél 70 százalék. Legutóbb - április végén - pedig a pénzügyminiszter tette közzé a pénzügyi közvetítők hatósági vizsga-követelményeit.

 

Az ilyen képzést folytató, majd a vizsgáztatást végző szervezetekről a PSZÁF vezet jegyzéket. Vizsgát az a középfokú végzettségű személy tehet, aki a hatósági képzést elvégezte. A vizsga egyebek mellett a pénzügyi piacok ismeretéből, általános jogi ismeretekből és a lakossági megtakarítási, és befektetési termékek jellemzőinek ismeretéből áll. Ez erőpróba elé állítja majd az érintetteket, hiszen a tapasztalatok szerint kevés közvetítő rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel, a többiek számára ez az év áll rendelkezésre a szükséges bizonyítványok megszerzéséhez.


1,8 százalékra lassult az infláció májusban

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája. A szerző naplószerű formában követi végig azt a több mint két éven át tartó folyamatot, amelynek eredményeként Magyarország politikai térképe gyökeresen átalakult. A kötet Hann Endre ajánlásával jelenik meg a KAS Kiadó gondozásában.
2026. 06. 09. 14:00
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás: