A euró gyengülése már Kínát is aggasztja

Az európai hitelválság okozta károk Kínát is érintik, az euró süllyedő árfolyama csökkenti a kínai cégek versenyképességét Európában, legnagyobb piacukon, és bonyolít minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy lazítsa a kínai jüan merev kötődését a dollárhoz - jelentette Hongkongból a The New York Times. (MTI)

Az euró árfolyama gyengült a jüannal szemben az elmúlt hetekben és hétfőn 2002 óta a legmélyebb pontra süllyedt. Ezzel kapcsolatban Jao Csien (Yao Jian), a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője hétfői sajtóértekezletén rámutatott: "A jüan mintegy 14,5 százalékkal erősödött az euróval szemben az utóbbi négy hónapban, ez növeli a kínai exportőrök költségeit és negatívan fogja befolyásolni Kína európai országokba irányuló kivitelét."

 

Egyes közgazdászok szerint az euró válsága járulékosan is sújthatja a kínai kivitelt. A kínai exportőrök erőteljesen támaszkodnak a bankok hitelleveleire szállítmányaik finanszírozásában. Amikor 2009 elején a kínai export időlegesen visszaesett, annak nem az volt a fő oka, hogy az ipari országokban csökkent a kereslet a kínai áruk iránt - írta a NYT -, hanem az, hogy hirtelen megszűntek a kínai és külföldi bankok kereskedelem-finanszírozási műveletei.

 

Ez a tevékenység ugyanis függ a bankok közötti napi kölcsönök árától. Amikor a bankok maguk is nehezebben jutnak pénzhez, a legelső kínálkozó elővigyázatossági művelet a kereskedelem-finanszírozási hitellevelek kibocsátásának csökkentése. Az euróövezet bankjainak a térség államadósság-problémáiból következő esetleges veszteségei már most drágítják a bankközi kölcsönöket. Tung Tao (Dong Tao), a Crédit Suisse fő ázsiai elemzője szerint a kereskedelem-finanszírozás hamarosan ismét súlyos problémává válhat, ha a napi kölcsönök kamata nem süllyed vissza a korábbi szintre.

 

Emellett az euró gyengülése maga is nehézségeket támaszt a kínai cégeknek. Az európai ügyfelek sorra megpróbálják lemondani korábbi rendeléseiket, mert az euró leértékelődése elviszi az egész hasznukat - közölték kínai források. Az európai importőrök arra hivatkoznak, hogy hazai fogyasztóikkal szemben az erős verseny körülményei között nem tudják az árfolyamváltozás arányában növelni az árakat.

 

A NYT értesülése szerint a kínai vezetés az elmúlt hónapban egyetértésre jutott arról, hogy lehetővé teszi a renminbi - a jüan - árfolyamának némi erősödését a dollárral szemben, amit az amerikai fél régóta sürget: így az amerikai áruk versenyképessége növekedne a kínai termékekkel szemben. Az euró árfolyamának erős csökkenése azonban a jelek szerint késlelteti e döntés végrehajtását, mivel amennyiben a renminbi most erősödne a dollárral szemben, az még jobban növelné a jüan értékét az euróval szemben, és még több problémát támasztana a kínai exportőrök számára az európai piacon.

 

A kínai pénz, a renminbi így mindmáig a dollárral együtt mozog az euróval szemben. A kínai kormány az elmúlt hetekben is erőteljesen beavatkozott a valutapiacokon, hogy fenntartsa a 2008 óta érvényesülő - 1 dollár=6,827 jüan - árfolyamot. Az, hogy az euró viszont gyengül a jüannal szemben, hátrányba hozza az amerikai cégeket. Ez nyilván téma lesz Gary Locke amerikai kereskedelmi miniszter jelenlegi kínai körútján.

 

Locke hétfőn Hongkongban kijelentette, hogy Obama elnök célja megkétszerezni az amerikai exportot 2015-ig. A miniszter megjegyezte, hogy rövidtávú valutaingadozások nem térítenek el ettől a céltól. Mindezen túl az euró gondjai mintegy keresztezték Kína abbeli törekvését, hogy csökkentse 2.400 milliárd dollárnyi devizatartalékának függését az amerikai dollártól. Nyugati közgazdászok szerint e tartalékok értéke több tízmilliárd dollárral csökkent az euró gyengülése nyomán, mivel Kína az utóbbi években az amerikai kincstári kötvények rovására növelte az európai államkötvények arányát tartalékaiban.


Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás: