2010. szeptember 9., csütörtök - Ádám
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
    Bankszektor »
 

Az Európai Bankszövetség a tervezett bankadó módosítására szólította fel Magyarországot

2010.06.27. 14:30
A pénzügyi intézményekre kivetni tervezett bankadó "mélyreható módosítását" sürgette a Bloomberg jelentése szerint a magyar miniszterelnöknek és a gazdasági miniszternek küldött levelében az Európai Bankszövetség (EBF), amely úgy véli, hogy a "diszkriminatív" adókivetés több hitelező céget veszteségessé fog tenni, és gátolni fogja a gazdasági növekedést.

Az EBF elnöke, Alessandro Profumo által aláírt levelet megszerző Bloomberg hírügynökség megjegyezte, hogy a magyar kormány 187 milliárd forint előteremtésére számít az idén a bankokra, biztosítókra és lízingcégekre kivetett adóból, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank által jóváhagyott költségvetési hiánycélt. Az adó összege, amely magyar állampolgárokra vetítve fejenként 88 dollárt tesz ki, az ország méreteihez képest a leginkább büntető jellegű adókivetéssé válhat a Közép-Európában működő bankokra - írta a hírügynökség.

 

Orbán Viktor miniszterelnök kormányának még megállapodásra kell jutnia a kereskedelmi bankokkal a június 4-én bejelentett adó részleteiről - közölte egy, a kormányhoz közel álló forrás, aki szerint a felek valószínűleg hamarosan megegyeznek. Az EBF levele szerint az adó mérete és diszkriminatív jellege, a társasági adóval és a létező szolidaritási adóval kombinálva számos magyar bankot veszteségessé tehet, minthogy a hitelezők tényleges adóterhelése meg fogja haladni a 60 százalékot. A bankadó akadályozni fogja a hitelezést, rossz hatással lesz a gazdasági várakozásokra, és egy "sokkal nagyobb" bevételi forrástól fogja megfosztani a költségvetést - írták.

 

A levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György gazdasági miniszternek küldték el - közölte Florence Ranson, a bankszövetség szóvivője. A Bloomberg jelentésében megjegyezte, hogy az Európai Unió vezetői június 17-i csúcstalálkozójukon megállapodtak a bankadó bevezetéséről uniós szinten a spekuláció visszaszorítása céljából. A Bloomberg a Merryll Lynch két elemzőjét idézve azt írta, hogy az ország legnyereségesebb bankjára, az OTP-re kivetendő adóteher elérheti az adózás előtti nyereség 63 százalékát. A budapesti székhelyű OTP-t a bankadó miatt leminősítette a Bank of America Merrill Lynch, az UBS AG, a Deutsche Bank AG és a Citigroup Inc. - írta a Bloomberg.

Szólj hozzá! (eddig 3 hozzászólás)

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:
Anonym
2010.06.28. 10:28:06
Válasz
Az angoloknál 670mrd forintnyi font lesz a bankadó. Ott nem hepajkodnak?
Anonym
2010.06.27. 20:18:06
Válasz
Nagyon érdekes ez. A Bankok kizsigereléséről beszélünk, de mi lesz ebből? A bankok tovább fogják adni ezt a terhet is a hiteleseik felé.
Egyébként nagyon nagyon sajnálom, hogy szegény bankoknak nem lesz 200 milliárdos nyereségük, csak 100. Óóóó szegénykék.
Anonym
2010.06.27. 17:52:06
Válasz
Nem tetszik amit olvastam! Az emberek teljes kizsigerelése a bankok által undorító és ezért is és a tönkretett államkasssza miatt is beavatkozásra szorul.

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Short | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat