Tovább bővült a TakarékPont hálózata

A TakarékPont hálózat a közelmúltban a 23. takarékszövetkezettel bővült és ezzel mintegy 340 takarékszövetkezeti fiók vesz részt ebben a szövetkezeti együttműködésben - mondta Csicsáky Péter, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

A TakarékPont együttműködés a takarékszövetkezetek minden eddiginél szorosabb innovatív együttműködése. A benne részt vevő takarékok immár a teljes szektor mérlegfőösszegének egyharmadával rendelkeznek és a legkorszerűbb banki termékeket kínálják az ügyfeleknek. A valamennyi értékesítési pontján azonos márkanév és logó alatt azonos lakossági termékeket kínáló TakarékPont hálózat fiókjainak száma a 2008 végi mintegy 200-ról 2009 végére 260 fölé emelkedett.

 

A TakarékPontban résztvevő takarékok eddig a lakosság számára kínálták közös termékeiket, azonban júliustól kis- és közepes vállalkozásokat is kiszolgálnak különféle standardizált számlacsomag- és hiteltermékekkel most meglévő termékkörükön felül. Ennek keretében rövidesen a legkorszerűbb elektronikus banki szolgáltatásokat, bankkártya-termékeket is igénybe veheti majd a takarékokhoz forduló kis- és középvállalkozói kör - mutatott rá az elnök-vezérigazgató. Csicsáky Péter kifejtette: a TakarékPonton belül kiemelt szerepet szánnak az információtechnológiai fejlesztéseknek , ezen belül is kiemelten a devizaalapú termékkör és az értékpapír-műveletek terén.

 

A bankkártya-műveletekkel kapcsolatos tevékenységet már korában "kiszervezte" a bank egy külső partneréhez, ezáltal gyorsabb és hatékonyabb lett a kártyaszolgáltatás. A TakarékBank természetesen mind a MasterCard, mind a Visa nemzetközi kártyatársaság bakkártyáit kínálja a lakossági és vállalati ügyfeleinek. Csicsáky Péter rámutatott: az idei év második felében megkezdődik a nagyobb biztonságú, chippel ellátott kártyák kibocsátása, a szektor eddig mintegy 320 ezer kártyát bocsátott ki ügyfelei számára.

 

Csicsáky Péter jelezte: a hazai bankrendszerhez képest a takarékokat jóval kisebb mértékben érintette a válság, sőt elmondható, hogy a válság kezdete óta a takarékok ugyan szerény mértékű, de tartós fejlődést tudtak felmutatni, ez elsősorban annak köszönhető, hogy hazai megtakarításokra alapozódott tevékenységük. A takarékszövetkezetek többlet forrásaikat a Takarékbanknál helyezik el, ezáltal megteremtik annak a lehetőségét, hogy a Takarékbankon keresztül juthassanak forráshoz a hitelezésben aktívabb takarékok. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben (OTSZ) tag takarékszövetkezetek mintegy 600 milliárd forint stabil többlet likviditással rendelkeznek - mondta Csicsáky Péter. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: általánosságban is igaz, hogy a takarékok hely- és ügyfélismerete a válság időszakában volt igazán kifizetődő, így tudták tovább bővíteni eszközállományukat mindazok mellett, hogy a válság hatásai tompítottan érték el a hitelportfoliót.

 

Csicsáky Péter jelezte: az OTSZ-en belüli takarékszövetkezeti körben a bankszektorhoz képest jóval alacsonyabb - 50 százalékot kismértékben meghaladó - a hitel/betét arány, ami a hazai hitelintézeti szektorban igen kedvező érték, azonban a szövetkezeti rendszer sajátosságai miatt ezt az arányt nem is lehetne biztonságosan a piacon jellemző 100 százalék fölötti szintre növelni. Csicsáky Péter külön szólt arról, hogy a takarékszövetkezetek egyre szélesebb körben vesznek részt a befektetési szolgáltatásokat összefogó TakarékInvest termékcsoportjának értékesítésében, így ma már az ügyfelek korszerű befektetési lehetőségekkel találkozhatnak akár a kisebb falvakban is. Ugyan az egyes takarékok szintjén a TakarékInvest befektetési termékek, így például az egyes befektetési alapok jegyei adott esetben a betéti állományt apaszthatják, azonban, mivel ezek az instrumentumok a termékpalettát bővítik, végső soron az ügyfelek jobb pénzügyi kiszolgálását, ezzel megtartásukat segítik elő.

 

A TakarékBank idei évi rendes közgyűlésén a tulajdonos pénzintézetek 379,52 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 1,48 milliárd forint adózás utáni nyereséggel fogadták el a bank tavalyi éves beszámolóját. A tavalyi közel másfélmilliárd forint adózás utáni eredmény 83 százalékkal múlta felül a 2008-as értéket, ami elsősorban a nettó kamatbevétel növekedésének, másrészt a működési hatékonyság további javulásának köszönhető. Miközben az összes bevétel csaknem 10 százalékkal nőtt, a költségek emelkedése nem érte el a 6,5 százalékot. A bank akkor kiadott közleménye szerint a kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló TakarékBank teljesíteni tudta alapvető üzletpolitikai célkitűzéseit: a takarékszövetkezeti integráció hitelintézetei számára elősegítette, hogy a szektor jelentősebb megrázkódtatás nélkül vészelje át az elmúlt évet. Emellett új termékek bevezetésével és új takarékok folyamatos csatlakozásával jelentősen megerősítette a takarékszövetkezetek minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot is. (MTI)


Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás: