Szép lassan Kína felvásárolja az egész világot

A sikeres fejlődés érdekében a kínai gazdaság mindazt megvásárolja külföldön, amire szüksége van. Fejlett országokban technológiát (esetenként komplett cégeket), fejlődő országokban nyersanyagokat szerez be milliárdos nagyságrendben.

A legutóbbi példa az amerikai Auctiva szoftvergyártó vállalat, amely augusztusban került a kínai Alibaba tulajdonába - hasonlóan egy másik amerikai céghez, a Vendióhoz, amelyet júniusban vásárolt fel a kínai vetélytárs.

 

Közismert példa az IBM személyiszámítógép-ágazatának a sorsa, amelyet néhány évvel ezelőtt a kínai Lenovo szerzett meg, vagy a svéd Volvo autógyáré, amelyet idén vásárolt meg a többségi tulajdonos Fordtól a Zhejiang Geely Holding Company. Egy német hetilap nemrég elképesztő számadatokkal megtűzdelt statisztikát közölt kínai cégek világméretű befektetéseiről.

 

Eszerint 2005 és 2010 között az egyes földrészeken, illetve régiókban eszközölt tranzakciók értéke a következőképpen alakul: Egyesült Államok és Kanada: 33,7 milliárd dollár Közép- és Dél-Amerika: 43,9 milliárd dollár Európa: 36,7 milliárd dollár Fekete-Afrika (Szaharától délre): 31 milliárd dollár Arab világ (Észak-Afrikával együtt): 32,9 milliárd dollár Észak- és Nyugat-Ázsia (Oroszországgal és Indiával együtt): 35,8 milliárd dollár Délkelet-Ázsia: 29,7 milliárd dollár Ausztrália: 33,3 milliárd dollár A globális befektetések értéke öt év alatt meghaladja a 266 milliárd dollárt.

 

A nyugati országokban meghonosodott fejlett technológiák vásárlása elengedhetetlen Kína számára ahhoz, hogy följebb kerüljön a hozzáadottérték-rangsorban. Peking is tudatában van annak, hogy olcsó tömegtermékekkel nem lehet hosszú távon jólétet, magasabb életszínvonalat biztosítani a lakosságnak. Ennek jegyében adott az állami vállalatokat irányító hatóság (SASAC) 2009-ben a utasítást a világméretű terjeszkedésre és "bevásárlásra".

 

Míg Nyugaton korszerű technológiákra vetnek szemet kínai cégek, addig a harmadik világ országaiban nyersanyagok, ásványi kincsek jelentik a beszerző körút célpontját, mégpedig már a 90-es évek óta. Jó példa erre Angola, amely idén Kína első számú olajszállítójává vált, megelőzve Szaúd-Arábiát. A dél-afrikai országból március óta napi 640 ezer hordó kőolaj indul útnak tankhajókon Kínába.

 

Peking a fekete aranyért milliárdos hitelekkel fizet, a kamatszint (1,5%) igen nagylelkűnek számít a nemzetközi pénzpiacon. Az idei év elején Angola által rendezett labdarúgó Afrika Kupa küzdelmei Luandától Huambóig, Benguelától Lubangóig mind kínaiak által épített stadionokban zajlottak. A sportlétesítmények február óta nagyrészt kihasználatlanul állnak.

 

Mint Luis Oliveira Gonçalves, az angolai futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya fogalmazott, olyanok, mint a "fehér elefántok": rossz helyen álló, funkció nélküli monstrumok. A lakosság azon háborgott, hogy a jelentős beruházásokból szinte alig profitált. A kínai cégek ugyanis a stadionok építésekor (miként más projektek megvalósításakor is) főleg kínai munkaerőt foglalkoztattak. A benguelai stadiont például 700 kínai munkás építette - mellettük mindössze 250 angolai dolgozott a nagy beruházáson.

 

Ez persze nem véletlen: Peking a "nagylelkű" hiteleket ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az állami megrendelések 70 százalékát kínai cégeknek kell kapniuk. Ezek pedig előszeretettel dolgoztatnak kínai munkaerővel. Az angolaiakat nem csak ez bosszantja. Általában is úgy vélik, hogy a kínai beruházásokból valójában csak egy szűk elit húz hasznot, és gazdagodik belőlük.

 

Bár Angolában az egy főre jutó nemzeti jövedelem (4832 dollár) afrikai mércével mérve viszonylag magas, az eloszlás roppant egyenlőtlen. Három angolai közül kettő a szegénységi küszöb alatti jövedelemből él, a várható élettartam mindössze 41 év.

 

A gazdasági fellendülés haszonélvezői ráadásul gyakran piszkos módszerekkel biztosítják részesedésüket a húsos fazékból. A korrupciót vizsgáló Transparency International kimutatásában Angola a 162. helyet foglalja el. A rezsim kemény kézzel fojt el minden elégedetlenkedést - ezért a helyi lakosság dühe a kínaiak ellen irányul. Az ázsiai munkások elleni támadások tavaly ősszel olyan mértéket öltöttek, hogy Kína amúgy hallgatag luandai nagykövetsége kénytelen volt reagálni. (MTI)

 

Akadtak munkahelyek, ahol a helybéliek lobogó forró vízzel öntötték le kínai "kollégáikat". Ennek nyomán a kínai gazdasági tanács (CBC), amely mintegy 40 kínai vállalatot képvisel Angolában, közölte: a kínai alkalmazottak készek elhagyni Angolát. Azóta sem a CBC, sem a nagykövetség nem nyilatkozik támadásokról, atrocitásokról. Feltehetően azért, nehogy veszélyeztessék az Angolához fűződő fontos gazdasági kapcsolatokat - no meg azért is, mert a helyi hatóságok rendre cáfolták a kínai munkások elleni támadások hírét...


Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás: