Megosztott az unió a bankadó kérdésében

Nem jutottak egyetértésre kedden az Európai Unió pénzügyminiszterei a bankadó ügyében és a pénzügyi tranzakciókra kiróni tervezett illeték kérdésében sem, ami azt valószínűsíti, hogy egyik javaslat sem valósul meg uniós szinten a következő hónapokban.

A találkozó után nyilatkozott a sajtónak szinte valamennyi tagállam pénzügyminisztere, vagy pénzügyekért felelős kormánytagja. Christine Lagarde francia gazdasági miniszter például kifejtette: "számos tagország készül banki különadó bevezetésére. Gondolok itt Franciaországra, Németországra, Nagy-Britanniára, de olyan országokra is, mint Hollandia, Spanyolország vagy Ausztria." Lagarde szerint "vannak még kérdések, amelyeket tisztázni kell, így például a kettős adózás ügye", és eltérések mutatkoznak az adóbevétel felhasználását illetően is. "Franciaország - Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonlóan - nem kívánja egy elkülönített válságkezelési alapban elhelyezni a bankadóból származó bevételt. Mi közvetlenül a költségvetésbe kívánjuk irányítani a bevételt" - mondta a miniszter.

 

Hasonlóan nyilatkozott az osztrák pénzügyminiszter is. Josef Pröll elmondta: a bécsi kormány a bankadót az államháztartási egyensúly megteremtését célzó intézkedések között vezeti be. A bankadónak az államháztartásban a helye, és a döntés jogát és felelősségét a tagállami szintre kell helyezni - hangsúlyozta az osztrák pénzügyminiszter. Ezzel szemben az Európai Bizottság összehangolt, uniós szintű megoldást javasol, egyebek között az eltérő mértékű teherből fakadó versenytorzító hatás elkerülése érdekében.

 

A bankadó céljával kapcsolatban is másként vélekedik a brüsszeli bizottság, a testület szerint a bevételt a bankrendszer jövőbeni válságainak enyhítésére kellene tartalékolni, hogy ne az adófizetők pénzéből kelljen kisegíteni a pénzügyi rendszer rászoruló szereplőit. "A megelőzés mindig olcsóbb, mint a betegség kezelése" - hangsúlyozta Michel Barnier belső piaci biztos.

 

A brüsszelihez hasonló a berlini álláspont is; a német kormány augusztusban elfogadott törvényjavaslata szerint a bankadóból származó bevétellel egy biztonsági alapot kellene feltölteni, amelyből bajba jutott bankok és más pénzügyi szolgáltatók kaphatnának segítséget. Az értekezleten a pénzügyi tranzakciókra kivetni tervezett illeték ügyében sem jutottak egyetértésre a huszonhetek.

 

A Tobin-adó néven is ismert javaslat szerint a pénzügyi tranzakciók megadóztatása révén a pénzügyi szektorra lehetne terhelni a globális gazdasági válság költségeinek egy részét. Ebben az ügyben a bankadó körüli vitáknál is nagyobb nézeteltérések mutatkoznak. A pénzügyminiszterek tanácsában nem sikerült közös álláspontot kialakítani arról, hogy miként lehetne kiróni az illetéket, milyen célt szolgálhat a bevétel, és vajon okos dolog-e egyáltalán extra illetékkel terhelni a pénzügyi tranzakciókat, ha a világ más pénzügyi központjai - főként az Egyesült Államok - nem csatlakoznak az Európai Unióhoz.

 

A Tobin-adót elsősorban Németország és Franciaország támogatja. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint "van esély" a pénzügyi tranzakciókat terhelő illeték bevezetésére, de még kell dolgozni a javaslaton. Christine Lagarde francia gazdasági miniszter már kevésbé egyértelműen fogalmazott, mint mondta, az ötlet "technikailag megvalósítható, gyakorlatilag bonyolult, politikailag kívánatos, pénzügyileg pedig bizonytalan". Ellenállás főként svéd és brit részről érkezik. Svédországban egyszer már próbálkoztak hasonló megoldással, a nyolcvanas évek közepén az értékpapír-forgalmazásra vetettek ki illetéket, 1991-ben azonban vissza kellett vonni az intézkedést, mert az értékpapír-forgalmazási tevékenység csaknem teljes egészében megszűnt, a cégek Londonba települtek át, ahol nem volt külön illeték.

 

2008-ban aztán a svéd kormány bevezette a bankadót, amellyel kedvezőbbek a tapasztalatok. "A bankadó jobb megoldás a pénzügyi válságok kezelésére" - hangsúlyozta a keddi tanácskozás után Anders Borg svéd pénzügyminiszter. George Osborne brit pénzügyminiszter szerint "igen nehéz elképzelni, hogy miként működne egy ilyen illeték a gyakorlatban". Az elképzelés James Tobin amerikai közgazdásztól származik. A Nobel-díjas gazdasági szakértő a múlt század hetvenes éveinek elején dolgozta ki az ötletet, a nemzetközi devizaügyletekkel összefüggésben.

 

Azóta számos alkalommal előkerült a világpolitikai diskurzusban. Osborne szerint még mindig ugyanaz a probléma vele, mint az ötlet megszületésekor; ha nem vezetik be mindenhol, akkor a pénzügyi szolgáltató cégek egyszerűen oda települnek, ahol nem sújtják őket külön illetékkel. "Az a gyanúm, hogy az illetékről zajló évtizedes vita még további évtizedekig tart majd" - mondta George Osborne.


Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás: