Megújult a PSZÁF fogyasztóvédelmi stratégiája

A fogyasztóvédelem ezután sokkal nagyobb súlyt kap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tevékenységében, és az új stratégiához szeptember 1. óta új szervezeti rendszer is társul - jelentette be Szász Károly, a PSZÁF elnöke a főhatóság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, aki szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.

Szász Károly elmondta: a fogyasztóvédelem korábban is jelen volt a PSZÁF tevékenységében, de csak a pénzügyi válsággal vált a prudenciális felügyelettel azonos hangsúlyú területté. A szervezeti átalakítás nyomán a többi területhez hasonlóan a fogyasztóvédelemben is különválik a vizsgálat és a határozathozatal, módszertani megerősítést kapott, és teljesebb eszközrendszerrel működik a terület, fontos szerepet kap a tájékoztatás, az oktatás, a civil szervezetekkel való kapcsolattartás és a pénzügyi kultúra fejlesztésének segítése.

 

Balogh László, a PSZÁF alelnöke elmondta: a pénzügyi felügyelés korábban az intézmények tőkeerejét, jövedelmezőségét, stabilitását helyezte előtérbe világszerte, a pénzügyi válság azonban rámutatott arra, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem is kiemelten fontos. A pénzügyi termékek egyre bonyolultabbak, a fogyasztók és a szolgáltatók között aszimmetria van az informáltságban, felkészültségben, tárgyalóerőben, a felügyeletnek ezért ellensúlyt kell képeznie.

 

A prudenciális felügyelés és a fogyasztóvédelem nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő tevékenység. A pénzügyi szektor zavarmentes működésének egyik kulcsfeltétele az ügyfelek, befektetők bizalma; ennek hiányában az egész pénzügyi rendszer iránti bizalom szűkül, stabilitása gyengül, ami nem érdeke a pénzügyi szektornak sem. A pénzügyi szektor tőkeerejét, jövedelmezőségét meg kell teremteni, de ügyfélbarát módon és tisztességes eszközökkel - hangsúlyozta Balogh László.

 

A PSZÁF a szolgáltatóktól elvárja hogy a szolgáltatás igénybe vétele előtt korrekt, pontos, közérthető információt adjanak és átlátható, egyoldalúan nem változtatható díjakat és tarifákat alkalmazzanak, mégpedig összehasonlítható módon, a reklamációk, panaszok intézése pedig méltányos, gyors, díjmentes és ügyfélbarát legyen. A PSZÁF a nem kívánatos gyakorlat észlelése esetén fontosnak tartja a minél gyorsabb fellépést, hogy elterjedését még a korai szakaszban megakadályozza.

 

A felügyelet azt szeretné, ha a fogyasztóbarát pénzügyi intézmény cél és egyben érték is lenne, s ezt a szolgáltatók is így gondolnák - mondta Balogh László. Az alelnök ismertette: a problémák megoldásának elsődleges színterei továbbra is a szolgáltatók lesznek. A felügyelet feladata az, hogy elérje - szükség esetén kikényszerítse -, hogy a szolgáltatók gyorsan, hatékonyan és ügyfélbarát módon intézzék a reklamációkat, panaszokat, s szabályozással, ajánlással kialakítsa a korrekt és méltányos fogyasztócentrikus magatartást.

 

Ehhez olyan jogszabályjavaslat készül, amely előírja, hogy minden intézménynél legyen fogyasztóvédelmi felelős, amit a PSZÁF ellenőrizni fog. Siklósi Máté ügyvezető igazgató ismertette: 2010 első félévében 106.401 esetben tettek panaszt a PSZÁF által felügyelt intézményeknél, míg a felügyelethez 19.527 megkeresés érkezett, és 6.188 eljárás indult.

 

A jelentős számban az ügyvezető igazgató szerint a válság hatása is tükröződik. Az egyéni jogérvényesítést továbbra sem tudja vállalni a felügyelet, de közérdekű kereset indításával ki tudja szűrni például a tisztességtelen szerződési feltételeket. Vannak más eszközei is, mint például a hatósági szerződés, amely elősegíti a megfelelő magatartás kialakítását. A PSZÁF számos olyan javaslatot készül tenni a jövőben, amelyek a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítéséhez szükségesek. Jogszabály alkotását kezdeményezte a devizahitelek törlesztőrészletének középárfolyamon való elszámolásáról, az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmáról, továbbá törvénymódosítást annak érdekében, hogy létrejöhessen a PSZÁF mellett önállóan működő Pénzügyi Békéltető Testület.

 

A békéltető testületek működése azért előnyös, mert egyszerű, gyors (három hónapon belül el lehet járni) és a fogyasztók számára ingyenes. A kamarák mellé rendelt testületek azonban most nem működnek hatékonyan, a pénzügyi szervezetek nem vesznek részt a munkájukban - mondta Szász Károly. Ha a felügyelet mellé kerülnek független intézményként, tekintélyes szakemberekkel töltik fel őket, s kötelező lesz az együttműködés velük. A békéltető testület ajánlásait nyilvánosságra hozzák, az elnök szerint ez is orientálná a piacot.

 

A PSZÁF elnöke a sajtótájékoztatóját követően újságíróknak azt mondta: nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt. Szász Károly úgy vélekedett, hogy a devizahitelesek gyakorta még mindig előnyösebb helyzetben vannak, mint akik forinthitelt vettek fel, és fizetési képességük is jobb, náluk kisebb a 90 napon túl nem fizető hitelek aránya, mint a forinthiteleknél.

 

Szász Károly hangsúlyozta: az ügyfelek nem várhatják el, hogy az állam őket minden körülmények között kisegítse, szerződésben foglalt kötelezettségeiknek eleget kell tenniük. A szolgáltatóknak pedig arra kell törekedniük, hogy egyedi megoldásokat találjanak, és tartózkodniuk kell az ügyfelek számára hátrányos szerződésmódosítástól.


Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás: