Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
    Ingatlan »
 

Fordulóponton a kínai ingatlanszektor

2011.10.30. 10:44
A központi kormány intézkedéseinek köszönhetően lehűlőben van az egykor túlfűtött kínai ingatlanpiac - derül ki a statisztikákból. A folyamat azonban társadalmi elégedetlenséghez vezethet, s az ország bankszektorát és reálgazdaságát is visszavetheti.

Mintegy négyszáz lakástulajdonos demonstrált a napokban Sanghaj Pudong városrészében a China Overseas Holdings ingatlanfejlesztő döntése ellen, az ugyanis - a piaci változásoknak megfelelően - több mint 30 százalékkal csökkentette lakásainak négyzetméterenkénti árát. Az utcára vonulók a bejelentés előtt aláírt szerződéseik felbontását vagy módosítását próbálták elérni vagy pénzük visszafizetését követelték - sikertelenül.

 

A híradások szerint a város két másik ingatlanfejlesztő irodája előtt is hasonló események zajlottak le, kedden pedig elégedetlenkedők az ország más városaiban is az utcára vonultak. Az elmúlt hetek statisztikái egyértelműen bizonyítják: lehűlőben van a kelet-ázsiai ország ingatlanpiaca. A harmadik negyedévben 15 százalékkal csökkentek a lakáseladások, az értékesítés az október eleji, hagyományosan kiemelkedően jó forgalmat hozó egyhetes munkaszünet, az "arany hét" során a 2010-es adatokhoz képest 44 százalékkal esett vissza.

 

A vezetés évek óta próbálja fékezni az egekbe szökő ingatlanárakat: a központi bank a hitelezés visszafogására ötször emelt kamatlábat tavaly október óta, megnövelte a lakásvásárlásnál kötelező önrész arányát, korlátozták a családok második, illetve harmadik ingatlanvásárlását, Sanghajban és Csungkingban (Chongqing) ingatlanadót is bevezettek. A kínai ingatlanpiac fejleményeit kiemelt figyelemmel követik az elemzők, az ugyanis a kelet-ázsiai ország gazdasági növekedésének egyik legfontosabb meghatározója.

 

A svájci UBS becslései szerint az ingatlanpiaci befektetések Kína állóeszközeinek több mint 20 százalékát teszik ki, s a gazdaság végtermékeinek 30 százaléka ebben a szektorban kerül felhasználásra. Az önkormányzatok jelentős bevételre tesznek szert a földtulajdon-értékesítésből, az ebből származó jövedelem visszaesése növelné a már amúgy is eladósodott tartományok pénzügyi gondjait. A helyi önkormányzatok ráadásul komoly összegeket fektettek ingatlanpiaci beruházásokba is, ezeket pedig javarészt hitelből finanszírozták. Jelenleg az összes bankhitel 30 százalékát helyi hatóságok jegyzik, így fizetésképtelenségük az ország egész pénzügyi rendszerére veszélyt jelentene.

 

Az árak drasztikus mérséklődése emellett a már mutatkozó társadalmi elégedetlenséget is tovább növelné. Az értékcsökkenés ugyanis érzékenyen érinti a Kínai Kommunista Párt fontos bázisát jelentő középosztálybeli kínaiakat, akik megtakarításaikat előszeretettel fektették ingatlanba az emelkedő árak idején. Az elemzők szerint azonban nem valószínű a kínai ingatlanpiac összeomlása, a jelenlegi árcsökkenés rövid távú kiigazítás, hosszú távon - az új és jobb lakások iránti folyamatos kereslet miatt - nem várható az árak meredek csökkenése. Kína az alacsonyabb jövedelmű lakosság lakhatási helyzetének javítására idén 10 millió, a jelenlegi ötéves terv időszakában (2011-2015) pedig 36 millió megfizethető lakás építését tervezi. (MTI)

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.