MÜSZI - kicsit másképp, mint régen

Egy fiatal művészekből álló csapat a legfrissebb európai trendeket követve komplex kulturális és civil közösségi teret, Művelődési Szintet tervez kialakítani a Blaha Lujza téri Corvin Áruház évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletén. A MŰSZI egyidejűleg ad majd helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögött folyó műhelymunkának. Mindezt az állami forrásoktól független módon szeretnék megvalósítani.

A MÜSZI, azaz a Művelődési Szint története 2011 őszén kezdődött, amikor egy fiatal művészekből álló csapat tagjai rábukkantak a Blaha Lujza téri Corvin Áruház évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletére. Meglátták az óriási térben rejlő lehetőségeket és elszánt munkába kezdtek, hogy megvalósítsák Budapest hiánypótló közösségi alkotóterét, a MÜSZI-t! A terület birtokba vétele után decemberben a Müszi ötletgazdái (Bársony Júlia, Tillmann Lili és Kálmán Mao Mátyás) pályázatot írtak ki alkotóműhelyek bérlésére, az érdeklődés pedig minden várakozásukat felülmúlta.

 

Alig két hét leforgása alatt közel 80 alkotócsoport nyújtotta be pályaművét. A beérkezett pályaművekből szakmai kuratórium választotta ki a nyertes alkotókat, a Studio Nomad építészcsoport pedig folyamatosan dolgozik az alkotóterek kialakításán. Újrafelhasznált (recycling) anyagokkal dolgoznak, a térelválasztó falak és a vizesblokkok kialakítását is „zöld” építőanyagok felhasználásával oldják meg. A Művelődési Szint komplex kulturális és civil közösségi tér, mely egyidejűleg ad helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögött folyó műhelymunkának.

 

Értékvilágának meghatározó elemei a társadalmi és környezeti tudatosság, a fenntarthatóság, az alulról szerveződés, az innovatív és együttműködői szemlélet és a függetlenség. A Művelődési Szint koncepciója a legfrissebb európai trendeket követi és teljesen újszerű a hazai kulturális életben. Egyedülálló és nagyon aktuális az a célkitűzés, hogy az állami forrásoktól független piaci művészetfinanszírozás irányába kívánják elmozdítani az alkotókat és a ház működtetését. A helyszín kialakítása a válság hatásaira reagáló közösségi építészet trendjébe simul. A külön terekben (irodákban, stúdiókban, műhelyekben) megvalósuló, a városban elszórtan helyet kapó művészeti kezdeményezéseket egy környezettudatosabb és gazdaságosabb nagy közös térbe integrálják, ahol lehetőség nyílik a terhek közös megosztására és a közös alkotómunkára is.

 

Sokrétű átjárás válik így lehetségessé az alkotóművészek, az alkotók és a házban megrendezésre kerülő kulturális rendezvények, a művészek és a házban helyet kapó co-working irodát látogató szakemberek között, mely későbbi munkakapcsolatok, tapasztalatcserék, új gondolatok és innovációk születésének első momentuma lehet. A MÜSZI alkotócsapatában reprezentálják magukat külföldi művészek is, erősítve ezzel a nemzetközi kapcsolathálót és megágyazva a rezidensprogramoknak. A tervek szerint éjjel-nappal nyitva tartó alkotóbázis és kulturális központ színház- és táncstúdiókon, képzőművészeti alkotóműhelyeken és raktárhelyiségeken kívül közösségi tereket, valamint prezentációs és konferenciatermet is magában foglalna.

 

A MÜSZI csapata a megkezdett munkálatok folytatására a www.creativeselector.hu weboldalon is gyűjt támogatókat. Itt a projektek elindításához szükséges összeget a „sok kicsi sokra megy” elve alapján a közösség „dobhatja össze”. A támogatók a felajánlott összegért cserébe különböző juttatásokban részesülnek. Aki 5000 Ft-tal támogatja az ötletet, fűszernövényt kap ajándékba, egyedi tervezésű, recycling tartóban. 10 000 Ft felett az alkotóművészek által készített egyedi képeslappal, illetve egy éves Tagsági Kártyával jutalmazzák a segítséget, valamint a mecénásokat meghívják az exkluzív nyitó bulira, míg az 50 000 Ft felett adakozók az előzőek mellett a házban alkotó művészektől kisebb méretű, személyesen nekik készített műalkotást kapnak ajándékba (grafika, festmény, rajz). Aki támogatja a MÜSZI megvalósítását, részese lehet Budapest egyik legizgalmasabb helyszínének, és így létrejöhet a város legpezsgőbb kortárs, független kulturális csomópontja.

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás: