Lényegesen több kockázati és magántőke befektetés várható Magyarországon

A kockázati és magántőke befektetések száma a szakértők szerint jelentős növekedés előtt áll. A szűkülő banki finanszírozás és a Jeremie-program folytatása egyaránt arra utal, hogy az elkövetkezendő három évben drasztikusan emelkedni fog a befektetések száma. Csak azok a cégek számíthatnak azonban befektetőkre, amelyek felkészültek a kockázati és magántőke fogadására, figyelmeztet az M27 ABSOLVO és a Riverside.

A magántőke és kockázati tőke befektetések számát tekintve 2009 volt a mélypont Magyarországon, amikor az előző évi felére esett vissza a felvásárlások száma. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület adatai szerint 2009-ben 12 cégben szereztek tulajdonrészt kockázati és magántőke társaságok, 2010-ben 19-ben, 2011-ben pedig az előzetes adatok szerint mintegy 25-30 cégben történt befektetés. A szakértők szerint azonban jelentős fellendülés előtt áll a hazai kockázati és magántőke piac.

 

„A trendekből számunkra egyértelmű, hogy a következő három évben egyre több vállalkozás keresi majd a kockázati és magántőkében rejlő lehetőségeket, ráadásul vannak elérhető források a tőkealapoknál, sőt, újak indulnak rövidesen. Az eddig tapasztalt évi 20-30 befektetéshez képest robbanásszerű tranzakciószám növekedésre számítunk, és körülbelül 150-200 befektetést prognosztizálunk a következő 1,5-2 év során” – mondta Horgos Lénárd, a finanszírozási és exporttanácsadással foglalkozó M27 Csoport magyar irodájának vezetője.

 

Az elmúlt években a recesszió hatására jelentősen szűkült a banki finanszírozások elérhetősége, ezzel egyidejűleg Kelet-Közép-Európában 2014-től minden bizonnyal nagymértékben csökken a vissza nem térítendő európai uniós támogatások köre. A 2010-ben indult Jeremie-programból és a hamarosan induló Jeremie II. alapból a közeljövőben még számos, kisebb összegű befektetés valósulhat meg. Finanszírozási igény és forrás is van tehát, a kérdés az, hogy mely cégek alkalmasak a sikeres kockázati és magántőke befektetésekre.

 

„A Riverside magántőke társaságnál a lehetséges befektetésként azonosított és megvizsgált cégek kevesebb mint 1%-ánál valósul meg a felvásárlás” – mondta Vidovszky Ferenc, a Riverside globális magántőke társaság magyarországi irodájának Senior Partnere. „Évente több mint 200 befektetési lehetőséget vizsgálunk meg Kelet-Közép-Európában, és eddig 12 régióbeli céget vásároltunk fel. Folyamatosan keressük azonban itthon és a régióban is a szilárd alapokkal és nemzetközi növekedési potenciállal rendelkező, a befektetésre készen álló vállalatokat” – tette hozzá Vidovszky Ferenc.

 

Egy befektetés meghiúsulásának számok oka lehet: sok esetben a tulajdonosnak és a befektetőnek teljesen más elképzelése van az árról, vagy jelentősen különböznek a cég jövőjével kapcsolatos vízióik. Előfordul, hogy a tulajdonos nincs felkészülve arra, hogy megváljon a saját alapítású cégétől, vagy bár szívesen eladná, a cég működésével kapcsolatos kulcsinformációk nem vagy csak nehezen érhetők el. Tanácsadók részvétele az akvizíciós felkészülésben csakúgy, mint a tranzakciós folyamat során mind a befektetők, mind a tulajdonosok számára előnyökkel jár. Gyakori például, hogy az átvilágítás során a tanácsadók mutatnak rá olyan rejtett pénzügyi, jogi, adójogi problémákra, amelyekkel esetleg még a tulajdonos sincs tisztában.

 

Amely cégek viszont felkészülten vágnak neki a tárgyalásoknak a kockázati és magántőke társaságokkal, és sikeresen zárják azokat, javuló eredményekre számíthatnak. A Brit Kockázati és Magántőke Társaság 2011-es adatai szerint a recesszió alatt a magántőke társaságok portfóliójában lévő vállalatok termelékenysége átlagosan 14%-kal, pénzügyi eredményeik pedig 5%-kal haladják meg a piaci átlagot. A bővülő anyagi források mellett ugyanis olyan szaktudásra, tapasztalt és proaktív menedzsmentre, valamint értékes nemzetközi kapcsolati hálóra tesznek szert, melyek segítségével a vállalat nehezebb körülmények között is továbbfejlődhet.

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás: