Spórolnak a cégek az informatikán

Idei informatikai költségvetését mindössze egyetlen cég kívánta növelni az IFUA Horváth & Partners Kft. és a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Kutatóközpontja által végzett NavigáCIO felmérés válaszadói közül. A többség (59 százalék) stagnálást prognosztizált. A kérdőívet kitöltők negyede kismértékű, 14 százaléka jelentős (10 százalék fölötti) csökkenéssel számol ebben az évben.

A felmérés készítői az előző esztendőkben is hasonló tendenciát regisztráltak IT benchmarking kutatásaikban. 2010-ről 2011-re az akkori válaszadók közel felénél csökkent az IT keret, majd 2011-ről 2012-re is ezt az arányt mutatta az összkép. A NavigáCIO válaszadóinak – nagy- és középvállalatok, illetve hasonló méretű közszolgálati intézmények – 70 százalékánál létszámstop van, egyharmaduk el is bocsát informatikusokat. Jellemző az átszervezés is: 27 százaléknál már megtörtént, 47 százaléknál pedig most van folyamatban. A szervezetek háromnegyede újratárgyalja a külsős IT szolgáltatóval kötött szerződését, illetve már meg is tette ezt.

 

Az informatikai költéseken belül megszorítják a fejlesztések büdzséjét is, például néhány korábban eltervezett projektet csak részben valósítanak meg. Mindazonáltal a fejlesztéseket a leggyakrabban úgy állítják a takarékoskodás szolgálatába, hogy egységesítik a szoftvertechnológiákat, így az operációs rendszereket, az adatbázis-kezelõket, a fejlesztõ környezetet, illetve az alkalmazásplatformokat. Ezáltal hosszabb távon javítható a rendszerek integráltsága, illetve hatékonyabb lesz az üzemeltetés, de a későbbi fejlesztések is kevesebbe kerülhetnek. Hatékonysági okokból hódít a szabványosítás az IT infrastruktúra – például szerverek, munkaállomások – tekintetében is.

 

A felmérésben résztvevő informatikai vezetők kétharmada úgy ítélte meg, hogy költségcsökkentés szempontjából a leghasznosabb megoldás a szerver-virtualizáció (ezáltal egy-egy szerver kihasználása jelentősen javítható, míg a karbantartási költség csökken). A válaszadók 85 százalékánál folyik, vagy már be is fejeződött ilyen projekt. Nincs azonban mindig ilyen összhang az elrendelt költségcsökkentő intézkedések és a CIO-k véleménye között. Például a méretgazdaságosság növelését, az IT költségek okozathű elszámolását vagy az átszervezést a válaszadó informatikai vezetőknek kevesebb, mint ötöde ítélte hasznosnak, ugyanakkor a szervezetek háromnegyedénél alkalmazzák ezeket a megoldásokat. A magyarázat abban rejlik, hogy a cégvezetők és az informatikai vezetők célrendszere különbözik, sokhelyütt hiányoznak azok a vezetői fórumok, ahol közös nevezőre lehetne jutni, sőt, gyakran még a két szakterület eltérő szókincse is akadályozza az együttműködést.


A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás: