Orbán: újabb stadionok rendbehozataláról dönthet a kormány

A miniszterelnök azt szeretné, ha a kormány még nyáron döntene újabb futballstadionok rendbehozataláról, és így még idén elkezdődhetnének a munkálatok Mezőkövesd mellett Diósgyőrben, Székesfehérváron és a Szombathelyen is. Orbán Viktor erről abban az úgynevezett sportági évértékelő interjúban beszélt, amelyet a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) honlapjának adott.

Orbán: újabb stadionok rendbehozataláról dönthet a kormány

A kormányfő, a PFLA alapítója a honlapon vasárnap megjelent interjúban a stadionépítésekről elmondta: a Puskás Stadion építése hamarosan megkezdődik, "ami azért mégis Közép-Európa egyik kiemelten nagy és szép építménye lesz a Nemzeti Olimpiai Központban. Nemcsak stadiont építünk, hanem egy egész olimpiai központot." Úgy fogalmazott, hogy félúton vannak a teljes megoldásig vezető úton. "2018-ban vagy 2019-ben képesek leszünk Bajnokok Ligája-döntőt rendezni Magyarországon."
    

A többi épülő stadionról elmondta, "a debreceniek jól állnak, a Fradi jól áll", továbbá négy létesítményt - a Diósgyőrét, a Mezőkövesdét, a Videotonét és a Szombathelyét - a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénzügyi rendszerén kívül, közvetlenül hozzák rendbe, a látványtervek már elkészültek. Hozzátette, azt szeretné, ha a kormány ezekről még a nyáron dönteni tudna, s így még idén elkezdődhetnének a munkálatok. Megjegyezte, a többi NB I-es és NB II-es stadion az MLSZ programjában újulhat meg.
    

A stadionépítésekre vonatkozó kritikákról úgy vélekedett, egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: "suttyomban, szégyenkezve, magyarázkodva, a viták elől meghátrálva nem lehet alkotni". Kiemelte, hogy stadiont nem a futballistáknak építenek, ahogy színházat sem a színészeknek, az operaházat sem az operaénekeseknek, hanem a nézőknek. "A magyar profi futball teljesen életképes.

 

Ha végignézzük, lassan és biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős gazdasági szereplők állnak" - jelentette ki, példaként felhozva a Videotont, a Győrt, a Diósgyőrt, a Honvédot, a Debrecent, a Pécset, az MTK-t és a Paksot. Hozzátette: "a Fradinak hamarosan lesz kérője, erősebb és nagyobb, mint bárki másnak, ez hetek kérdése. A Kecskemét is meg fog erősödni, csak először kicsit meg kell melegednie Magyarországon a Mercedesnek." Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy 10-11 klub biztos lábakon áll, így már csak ötöt-hatot kell stabilizálni.
    

A gazdasági helyzetről még megjegyezte, az MLSZ jó rendszert alakított ki a tévés pénzek ügyében és hamarosan a szerencsejátékból is több pénz érkezhet a futballba. Utóbbival kapcsolatban elmondta, arra vártak, hogy az Európai Unió hozzájáruljon az online szerencsejáték szabályozásához. Ez megtörtént, a törvényt elfogadták, most az ebből befolyó pénzek elosztási rendjét kell megalkotni. A kormányfő hangsúlyozta: a futballklub nem gazdasági vállalkozás. Aki nem így gondolja, félreérti a helyzetet. Egy vállalkozásnak egyetlen szempontja van, hogy tulajdonosának minél nagyobb hasznot hozzon.

 

A futballban ez lehetetlen - jelentette ki. "A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész" - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök a TAO-programot teljes sikernek tartja. "A számok mellbevágóan bíztatóak. Százával épülnek a pályák, tucatjával a csarnokok és hamarosan tucatjával fognak épülni az uszodák is, amit nagyban segít, hogy 2021-ben Budapest rendezheti a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, a vizes vb-t."
    

Hozzátette, a program egyik nagy eredménye, hogy Magyarországon három év alatt létrejöttek azok a kapcsolatok, amelyek nyugaton ötven év alatt szervesen erősödtek meg. Szerinte nem arról van tehát szó, hogy kedvezőbb így adózni, hanem arról, hogy sportvezetők és magántőkések leülnek, beszélnek egymással és gondoskodnak arról, hogy megvalósuljon, ami fontos a számukra, s arra kölcsönösen áldoznak, az egyik a munkáját, a másik a pénzét.
    

A kormányfő a futballról globálisan is véleményt mondott, a legnagyobb problémát az európai jómódú klubok és a pénz viszonyrendszerében látja. Szerinte az európai szövetség (UEFA) érzékeli ezt a problémát és próbál gyógymódokat találni rá például az úgynevezett pénzügyi fair play bevezetésével. Ezt jó kezdeményezésnek nevezte Orbán Viktor, de úgy vélte, ezzel "nem tudja orvosolni a bajt, inkább a jelenlegi helyzettel akar elfogadható együttélést kialakítani"."Egyetlen megoldás van, ha visszatérünk Bosman-világ előtti időszakhoz. Ezt speciel nem az Európai Unió ellenében mondom, de az unió hozta a nyakunkra ezt a szerencsétlenséget.

 

Ezt az Európai Unió legsúlyosabb hibái közé kell sorolnunk és csak az unió javíthatja ki" - mondta Orbán Viktor, aki szerint "a foci a kultúra része, ezért speciális szabályok kellenek, s nem lett volna szabad gazdasági tevékenységgé minősíteni". A Bosman-szabály lényege: a futballista belga Jean-Marc Bosman keresete nyomán az Európai Bíróság 1995 decemberében úgy foglalt állást, hogy az uniós külföldi játékosok számának korlátozása az Európai Unió tagállamaiban hátrányos megkülönböztetésnek minősül, azaz korlátozza a szabad munkaerő-áramlást.
    

Arra a kérdésre, hogy mi lenne, ha Csányi Sándor MLSZ-elnök "feladná a hosszú távra tervezett, láthatóan küzdelmes munkáját", a miniszterelnök úgy reagált, hogy "Csányi Sándort ismerem, jász, az pedig kemény fajta. Nehéz elképzelni, hogy az MLSZ elnöke meghátrálna." Orbán Viktor az idén élvonalba jutott Puskás Akadémia alapítójaként az intézmény céljairól is beszélt, s kifejtette nem az NB I-es, illetve NB II-es szereplés a cél, hanem az, hogy játékosokat neveljenek. Hozzátette, az előre elgondolt ütem szerint haladnak, minden két évben legalább négy játékost "adnak fel" a Videotonnak.  (MTI)

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás: