A hazai épületállomány mintegy 70 %-a szorul felújításra

A hazai épületállomány körülbelül 70 százaléka szorul felújításra. Politikai akarattal és intézményi változással elérhető lenne az ideális, évi 44 ezer új lakás felépítése, ám ha a lakásépítések üteme nem gyorsul - idén 6700 lakás felépítése várható -, akkor a 4,4 milliós lakásállomány csak 600 év alatt újulhatna meg - mondta Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) elnöke az MTI-nek adott interjúban.

A hazai épületállomány mintegy 70 %-a szorul felújításra

Évi 44 ezer lakás építése azt jelentené, hogy átlagosan 100 évente cserélődnének le a hazai lakóépületek - tette hozzá. A TLE megrendelésére a Növekedéskutató Intézet 2004-ben és 2005-ben végzett a lakásépítésekkel kapcsolatban kutatásokat. Akkor többek között megállapította, hogy évi 10 ezer lakás felépítése - a beszállítói ágazattal együtt - hozzávetőleg 44 700 teljes munkaidejű foglalkoztatottnak ad munkát. Arra a felvetésre, hogy a hivatalos álláspont szerint sok lakás áll üresen, ezért nincs is szükség a szakma által szorgalmazott, az állomány 1 százalékát kitevő, évi 44 ezer új lakásra, Maráczi Zsolt a KSH adataival érvelt. A KSH nem az üres, hanem a "nem lakott" lakások számát összegezi.

 

Eszerint a nem lakott lakásingatlanok részben irodák, részben üdülő településeken idényszerűen lakot nyaralók. Ebben a kategóriában szerepelnek a feketén kiadott és nem lakottnak jelentett lakások is. A nem lakott lakások közül 162 ezer 1946 előtt épült, 90 ezer pedig komfort nélküli, vagy ennél is rosszabb állapotú, jórészt gazdaságosan fel sem újítható. Ez az állomány nem oldja meg a hazai lakásállomány problémáját - mondta. Hozzátette, a lakásállományon belül 583 489 olyan lakás van, amelynek a falazata vályog, vagy sár, ezek minőségéről nincsen közelebbi adat. Külföldi példát idézve közölte, lakosságarányosan Ausztriában hozzávetőleg hatszor annyi lakás épül, mint jelenleg Magyarországon.

 

Az elnök úgy vélte, hogy pozitív állami beavatkozásra akkor van esély, ha van rá politikai akarat. Ennek biztos jele lenne, ha az államigazgatási intézményrendszerben megjelenne egy lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó részleg, illetve a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak támogatási pénzeiből jutna a lakásfelújításokra, lakásépítésekre, illetve a középület-megújításokra, -korszerűsítésekre is. A TLE kidolgozta a részleteket is, szerintük például szükséges lenne egy épületenergetikai program egyeztetése az Európai Beruházási Bankkal (EIB). Lehetőség lenne ugyanis arra, hogy épületenergetikai céllal építésre és felújításra EIB-forrásokat vonjon be az ország, amelyekkel - költségvetési támogatás nélkül - alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitel bevezetésére lenne mód.

 

Ezen kívül lehetőség lenne rá, hogy az MNB hitelprogramjait is kiterjesszék a lakásépítésekre. Az elnök szerint a kormánynak a szocpol támogatást olyan szintre kellene emelnie, hogy abból az energiahatékony, legális lakásépítések áfája visszakerülhessen az építkező, új lakást vásárló gyermekes családokhoz. A jelenlegi szocpol ugyanis még az áfa összegét sem adja vissza támogatásként, ilyen támogatás mellett pedig nem működik a rendszer. Legalább annyi érv szól az építkező családok és az építésgazdaság támogatása, mint a sertéságazat számára biztosított kedvezményes áfakulcs mellett - tette hozzá. Ezek mellett a lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó központi hivatalra, vagy kormánybiztosra is szükség lenne, ha már lassan három évtizede nincs önálló tárcája az építésügynek - mondta.

 

A TLE minden kormánynál szorgalmazta ugyan a legalább államtitkári szintű államigazgatási irányítást, képviseletet, de az elmúlt évtizedekben nem volt kiszámítható a kormányzatok, pártok lakásfejlesztési politikája. A TLE üdvözli a panelprogram újraindítását, jóllehet a panellakások a hazai lakásállomány 18 százalékát jelentik csak és nem is ezek a leginkább energiapazarló épületek - emlékeztetet az elnök. Hozzátette, a mostani programban nem érintett családi házak korszerűsítésének, indokolt esetben újjáépítésüknek a támogatása sem maradhat el. A TLE 1996 óta működő szakmai szervezet, amelyet jelentős hazai építőanyag-gyártó és forgalmazó cégek, valamint szakmai szervezetek alapítottak.

 

A TLE 2004-ben alakult egyesületté, 18 tagja van. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy az építőanyag szakmában meglévő szellemi erőket összefogja, illetve a lakásépítés és az otthonteremtés ügyét kedvező irányba mozdítsa. Fő tevékenysége a lakáspolitikával összefüggő kormányzati anyagok véleményezése, illetve kormányzati javaslatok készítése - ismertette az elnök.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: