Aranybefektetők, ne csüggedjetek!

2014-ben fordulhat a kocka, ismét az arany lehet a legjobb befektetés – véli Heinz Isler, a negyedik legnagyobb kanadai befektetési bank, a National Bank Financial Inc. igazgatója. Bár ezer dollárig még lemehet a sárga nemesfém – karácsony előtt 1200 dollár alatti – árfolyama, ez egyúttal vonzó szint lehet a befektetőknek. Így folytatódhat a tavaly év végén tizenkét év után megtört drágulási trend.

Nagyon jó évük volt a részvényeknek, ellentétben az arannyal, melynek 12 éve tartó szárnyalása az idén látványosan megtört. Ám így is tisztes, 300 százalékos hasznot vághat zsebre, aki 2002-ben, az unciánként 300 dolláros árfolyamon vásárolt a sárga nemesfémből, és most, 1200 dollár körül ad el. Az arany 2011-es, 1900 dolláros árfolyamrekordja pedig több mint 500 százalékkal volt magasabb a 2002-es értéknél.

 

Ilyen fantasztikus teljesítményre még megközelítőleg sem volt képes a kötvénypiac, de még a részvények közül is kevés. „A befektetők hajlamosak elfelejtkezni arról, hogy a nagy haszon nem rövidtávon termelődik, ez a taktika csak nagy veszteségekhez vezethet. Az igazán nagy pénzeket középtávon lehet keresni” – figyelmeztet Heinz Isler, a negyedik legnagyobb kanadai befektetési bank, a National Bank Financial Inc. igazgatója.

 

Aranybefektetés ITT!

 

A befektetők többsége most csomó pénzt tesz kötvényekbe, noha azok Isler szerint jelenleg az egyik legrosszabb eszközök. Az angol elnevezésük kezdőbetűiből képzett PIIGS-országok – Portugália, Olaszország, Írország, Görögország és Spanyolország – államkötvényei ugyan csinos kamattal kecsegtetnek, ám kockázatuk óriási. A következő 2-3 évben ez az ötös nem lesz képes fizetni adósságait, emiatt a kötvényeiket megvásárlók 50-80 százalékos veszteséget szenvedhetnek el Isler szerint. Vagyis egy 1000 egység névértékű kötvény 500 vagy 200 egységet érhet csak, attól függően, mekkora bajban van az azt kibocsátó ország.

 

A vesztesek között mindenekelőtt az európai bankok lehetnek, amelyek az Európai Központi Banktól kapták azt a pénzt, amiből államkötvényeket vettek. Nem csoda, hogy Brüsszel most gőzerővel dolgozik a megoldáson. Hiszen ördögi kör alakulhat ki: ha a bankok államkötvény-portfoliója leértékelődik, akkor nem lesz pénzük, hogy finanszírozzák az államadósságokat, ez esetben pedig a kormányoknak nem lesz miből törleszteniük az államkötvényeket. Ezért óriási ezen államkötvények kockázata. Amit csak tovább növelhet, ha a történelmi mélységben lévő kamatok elkezdenek emelkedni.

 

Ezzel szemben az arany a negatív korrekció végső szakaszában van. Nem lenne meglepő, ha a jelentősebb piaci szereplők megpróbálnák még a mostaninál is lejjebb, akár 1000 dollárig lenyomni az árát, különösen egy olyan környezetben, amelyben az euró gyengül, a dollár pedig erősödik. E piaci folyamatok ugyanis alapvetően függetlenek a fundamentumoktól. 2014-ben viszont az arany árfolyama elindulhat felfelé. Fordulópontot jelenthet a drágulás szempontjából, ha India enyhít az aranybehozatali korlátozásain, sokan ugyanis emiatt elhalasztották a vásárlásaikat, de az már az utóbbi időben is látszódott, hogy az 1200 dollárt már vonzó árnak tekintik. Mindent egybevéve, elsősorban a kötvénypiaci saga miatt az arany kilátásai középtávon bíztatóak, unciája 3-4 éven belül akár 3000 dollárba is kerülhet, amivel ismét lekörözhetné a többi befektetési formát, a kötvényektől a részvényekig.

 

Forrás: Conclude

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Mi történik az arany világpiaci árával?

Az arany 1.785- 1790 dollár között mocorog ma, stabil maradt a hét végén az árfolyam. A héten a Fed találkozóra figyel a világ, ami hagyományosan a wyomingi nyaralóhelyen, Jackson Hole-ben szokott lenni, de amit idén a Covid járvány miatt virtuálisan tartanak meg a jegybankárok.
2021. 08. 23. 15:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Az arany erősödni tudott a koronavírus terjedése és a lassuló kínai gazdaság miatt

Az arany 1.791 dollárig emelkedett, miután ismét növekvő koronavírus esetszámot jelentettek a világból, miközben a kínai gazdaság a júliusi adatok alapján szemmel láthatóan gyengült.
2021. 08. 17. 11:00
Megosztás:

A zuhanó fogyasztói bizalom és a koronavírus terjedése miatt szárnyra kapott az arany árfolyama

Az arany 1.776 dollárig tudott emelkedni, miután pénteken 10 éves mélypontjára esett az USA fogyasztói bizalmi indexe.
2021. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
2021. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Beszakadt az arany árfolyama - mi van itt kérem?!

Az arany ára 1.700 dollár alá is benézett, ma egy hajszálnyival a szint felett kereskedik. Mi mozgatja az árfolyamát és miért küldték padlóra a nemesfémet?
2021. 08. 09. 14:30
Megosztás:

Nagy zuhanásban az olaj árfolyama - mi történt?

A WTI olaj árfolyama 65,5 dollárig süllyedt ma, miután a hétvégén a delta variáns további terjedéséről szóló hírek érkeztek, miközben a Goldman Sachs 8,6%-ról 8,3%-ra módosította a kínai növekedésről szóló előrejelzését.
2021. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Felfelé korrigált az olaj árfolyama, de továbbra is nyomás alatt

A WTI 69,2 dollárig tudott emelkedni, miután a héten több mint 6%-kal csökkent a kurzus a koronavírus járvány újraéledése okozta félelmek miatt.
2021. 08. 06. 11:00
Megosztás:

Az arany árfolyama gyengült a Fed kommentárjára

Az arany 1.810 dollárig süllyedt ma reggel, miután tegnap a Fed alelnöke, Richard Clarida beszélt a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt.
2021. 08. 05. 13:00
Megosztás:

A nagy esés után stabilizálódott az olaj árfolyama

A WTI 68,2 dolláron állt ma reggel a háromnapos esés után. Az árfolyamra tegnap az ázsiai vírushelyzet és az EIA heti készletjelentése hatott leginkább.
2021. 08. 05. 12:00
Megosztás:

Tovább gyengül az olaj, Kínában terjed a delta variáns

A WTI 70,4 dollárig süllyedt a piacon ma reggel a közeli, szeptemberi határidőre.
2021. 08. 04. 11:00
Megosztás:

Az arany árfolyama megugrott

Az arany 1.819 dollárra ugrott, miután tegnap a nominális kamatok alacsony szinten stagnáltak, és a negatív dollár reálkamat tovább nőtt.
2021. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Az arany árfolyama enyhén emelkedett, a piac a delta mutánsra figyel

Az arany 1.817 dollárra tudott emelkedni, miután tegnap a világ megrettent a koronavírus új mutánsának, a deltának a terjedésétől.
2021. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az olaj árfolyama az OPEC döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik

A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
2021. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Megegyezett az OPEC a termelés növeléséről és a kvótákról

A nyersolaj árfolyama hatalmas emelkedést követően esni kezdett, miután az OPEC országok és a vele szövetséges államok vasárnap megegyeztek, hogy 2022-ig növelik a kitermelést, megoldva az eddigi nézeteltéréseket és csökkentve az olajjal kapcsolatos bizonytalanságokat.
2021. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Ismét a befektetők fókuszába került az arany

Az arany folytatja negyedik hetes emelkedését, miután Jerome Powell elmondta a Kongresszusnak, hogy a központi bank elhivatott a laza monetáris politikája mellett még a magas infláció ellenére is.
2021. 07. 16. 15:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Az arany továbbra is emelkedik, miközben a kötvényhozamok ingadoznak és ködösek a gazdasági kilátások

Egyrészről egyre nő az aggodalom globálisan, hogy a különböző koronavírus mutációk veszélybe sodorhatják a várt gazdasági fellendülést, miután az USA-ban egyre nő a fertőzöttek száma a delta-variáns miatt. Anthony Fauci csalódottságának adott hangot, hogy nehezen halad az oltottak számának növelése érdekében folytatott küzdelem. Ezen a héten az USA inflációs adatai lesznek fókuszban.
2021. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Az arany 1.800 dollár körül, a Fed hamarabb kivezetné a kötvényvásárlásokat

Az arany kismértékben esett, a kurzus ma reggel 1-2 dollárral az 1.800 dolláros szint alatt volt.
2021. 07. 08. 11:00
Megosztás: