Devizahitelek - Hétfőn ismerteti döntését az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését - tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-t.

Devizahitelek - Hétfőn ismerteti döntését az Alkotmánybíróság

A kormány november végén fordult az Ab-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben, a testület másfél hónappal ezelőtt kezdte el a határozattervezet megvitatását. Bitskey Botond a kormány indítványával kapcsolatban az MTI-nek korábban elmondta, hogy az két elvi kérdést tartalmazott. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná.

 

Hozzáfűzte, hogy a kormány indítványa példaként megemlíti ugyan a devizahiteles szerződések egyes elemeit, de fontos hangsúlyozni: az Ab-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e. A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel-szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik, továbbá milyen keretek között lehetne megváltoztatni a szerződéseket.

 

A főtitkár megjegyezte: indítványában a kormány nem azt kérte, hogy az Ab konkrét devizahiteles ügyekben foglaljon állást. Alkotmányértelmezésre irányuló indítványnál az Ab nem jogszabályt semmisít meg, hanem az alaptörvény hivatkozott rendelkezését értelmezi konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben abban az esetben, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az alaptörvényből. A kormány devizahitelekkel kapcsolatos indítványa konkrétan három ponton kéri az alaptörvény értelmezését. Az alaptörvény kimondja, hogy "Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit.

 

Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait." A kormány indítványában arra vár választ az Ab-tól, hogy e rendelkezésből közvetlenül levezethető-e az alaptörvény-ellenessége valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltételnek vagy ezt megerősítő bírósági ítéletnek, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezéseknek. A kormány indítványában hivatkozott két másik alaptörvényi rendelkezés az emberi méltóság sérthetetlenségét és a demokratikus jogállamot deklarálja.

 

Ezek értelmezését az indítványozó abból a szempontból kérte, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel módosíthatók jogszabállyal fennálló szerződések. Az új alkotmány 2012. január 1-jei életbelépése óta a kormány a devizahitelesek ügyén kívül még három alkalommal kért alkotmányértelmezést az Ab-tól: 2012-ben a médiatörvénnyel, illetve az uniós alapszerződésekkel, 2013-ban pedig a médiatanács elnökének képesítési feltételeivel összefüggésben.

 

Arra a kérdésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszi-e az Ab, a főtitkár korábban már kifejtette: a Kúria döntése nem tárgya az Ab előtt folyó eljárásnak, a kúriai döntés tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között. A Kúria polgári kollégiuma december 16-i ülésén jogegységi határozatban mondta ki többek között azt, hogy a devizahiteles szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt.

 

A határozat indoklása kitér arra is, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötés után olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé. A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket.

 

A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is. Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben a luxembourgi székhelyű testület a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik.  

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: