Indulhat az aranykereskedés a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben

A sanghaji aranytőzsde várhatóan az év második felében olyan aranykereskedési platformot indít el a város szabadkereskedelmi övezetében, ahol külföldi befektetők is üzletelhetnek, igaz, meghatározott kvóta erejéig.

Indulhat az aranykereskedés a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben

Az aranykereskedési platform és a közraktár a jelenlegi tőzsdei kereskedési rendszertől elkülönítve, Sanghaj belvárosában, a Huangpu kerületben lesz, s a termékek jüanért cserélnek gazdát, Peking azon törekvésének a részeként, hogy valutáját egyre nemzetközibbé tegye. Alapvetően a külföldiek igényelték, hogy engedjék be őket az azonnali és a határidős aranykereskedésbe. A liberalizációban Kínát az a szempont is vezérelte – közölte Jiang Shu, az Industrial Bank iparági elemzője –, hogy ezáltal a sárga nemesfém forgalmának  az eddiginél jóval nagyobb része bonyolódhat a hivatalos, a hatóságok által is átlátható és ellenőrizhető formában. A külföldiek bevonása ugyanakkor a mostaninál reálisabb piaci árakhoz vezethetne, a sanghaji tőzsdén a jüanban kifejezett aranyárak tavaly október óta magasabbak a világpiaci átlagnál.
 
Kína tavaly óta már a világ legnagyobb aranyfogyasztója, miután megelőzte Indiát: 1176,4 tonnás kereslete 41,4 százalékkal haladta meg a 2012. évit. Aranytermelésben pedig – az elmúlt évi 428,1 tonnás teljesítményével – immár hetedik éve őrzi első helyét. S a fizikaiarany-forgalom az idén is rekordokat döntöget, az első kéthavi 369 tonnás 51 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
 
A belföldi magánbefektetőket az indulásnál nem engedik be az arany szabadkereskedelmi övezetbe. S a külföldiek is csak várhatóan egy, a központi bank által meghatározott kvóta erejéig üzletelhetnek a sanghaji aranytőzsde által hamarosan nyilvántartásba vett leánycége, az International Gold Trade Center által működtetett új kereskedési rendszeren keresztül. A külföldi intézmények és később a magánszemélyek aranykereskedési számlát nyithatnak a zónában.
 
Sanghaj tavaly szeptemberben nyitotta meg szabadkereskedelmi övezetét, megágyazva a Li Ko-csiang (Li Keqiang) kormánya által tervezett további gazdasági reformoknak. A sanghaji határidős tőzsde által 5 milliárd jüan tőkével novemberben alapított Shanghai International Energy Exchange kizárólag jüanban engedi meg határidős olajügyletek megkötését. Jelenleg a külföldi befektetők számára még nem engedélyezettek a jüan-alapú részvények, pénz- és árupiaci határidős ügyletek, Peking azonban azzal kecsegtet, hogy a jüan konvertibilis lesz a szabadkereskedelmi elszámolásokban. A pénzügyi hatóságok ugyanakkor attól tartanak, a liberalizáció hatására jelentős mennyiségű forró pénz ömlik az országba.
 
Forrás: Conclude Zrt.

Mi történik az arany világpiaci árával?

Az arany 1.785- 1790 dollár között mocorog ma, stabil maradt a hét végén az árfolyam. A héten a Fed találkozóra figyel a világ, ami hagyományosan a wyomingi nyaralóhelyen, Jackson Hole-ben szokott lenni, de amit idén a Covid járvány miatt virtuálisan tartanak meg a jegybankárok.
2021. 08. 23. 15:00
Megosztás:

Az arany erősödni tudott a koronavírus terjedése és a lassuló kínai gazdaság miatt

Az arany 1.791 dollárig emelkedett, miután ismét növekvő koronavírus esetszámot jelentettek a világból, miközben a kínai gazdaság a júliusi adatok alapján szemmel láthatóan gyengült.
2021. 08. 17. 11:00
Megosztás:

A zuhanó fogyasztói bizalom és a koronavírus terjedése miatt szárnyra kapott az arany árfolyama

Az arany 1.776 dollárig tudott emelkedni, miután pénteken 10 éves mélypontjára esett az USA fogyasztói bizalmi indexe.
2021. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Az arany árfolyama gyengült a Fed kommentárjára

Az arany 1.810 dollárig süllyedt ma reggel, miután tegnap a Fed alelnöke, Richard Clarida beszélt a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt.
2021. 08. 05. 13:00
Megosztás:

Az arany árfolyama megugrott

Az arany 1.819 dollárra ugrott, miután tegnap a nominális kamatok alacsony szinten stagnáltak, és a negatív dollár reálkamat tovább nőtt.
2021. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Az arany árfolyama enyhén emelkedett, a piac a delta mutánsra figyel

Az arany 1.817 dollárra tudott emelkedni, miután tegnap a világ megrettent a koronavírus új mutánsának, a deltának a terjedésétől.
2021. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Ismét a befektetők fókuszába került az arany

Az arany folytatja negyedik hetes emelkedését, miután Jerome Powell elmondta a Kongresszusnak, hogy a központi bank elhivatott a laza monetáris politikája mellett még a magas infláció ellenére is.
2021. 07. 16. 15:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Az arany továbbra is emelkedik, miközben a kötvényhozamok ingadoznak és ködösek a gazdasági kilátások

Egyrészről egyre nő az aggodalom globálisan, hogy a különböző koronavírus mutációk veszélybe sodorhatják a várt gazdasági fellendülést, miután az USA-ban egyre nő a fertőzöttek száma a delta-variáns miatt. Anthony Fauci csalódottságának adott hangot, hogy nehezen halad az oltottak számának növelése érdekében folytatott küzdelem. Ezen a héten az USA inflációs adatai lesznek fókuszban.
2021. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Az arany 1.800 dollár körül, a Fed hamarabb kivezetné a kötvényvásárlásokat

Az arany kismértékben esett, a kurzus ma reggel 1-2 dollárral az 1.800 dolláros szint alatt volt.
2021. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Az arany nekilendült, 1.800 dollár felett az árfolyam

Az arany 1.805 dollár körül volt ma reggel, miután tegnap a piac megnyugodott az USA gazdasági kilátásaival és az inflációval kapcsolatban.
2021. 07. 07. 11:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az arany ára - mi áll a háttérben?

Az arany 1.783 dollárig zuhant, miután a Fed hamarabb szeretné az ultralaza monetáris politikát megszüntetni, mint amire a piac számított - vélik az ERSTE elemzői.
2021. 06. 18. 10:30
Megosztás:

Az arany ára hatalmasat esett a Fed nyilatkozata után

Az arany 1.814 dollárig zuhant, miután tegnap Powell a kétnapos kamatdöntő ülés után arról beszélt, hogy miként szeretnék szigorítani ultralaza politikájukat.
2021. 06. 17. 10:30
Megosztás:

Az arany árát a munkanélküliség fogja megbolondítani

Az arany kismértékben gyengült, mivel a tegnapi USA ipari termelési adat meglepően erős lett. Emiatt a kamatok emelkedtek, a 10 éves hozam jelenleg 1,62%.
2021. 06. 02. 17:00
Megosztás:

Megjött az esze a befektetőknek: kriptodevizák eladás, arany vétel

Az arany 1.872 dollár volt ma reggel. A piacot segítette a hatalmas eladási hullám a kripto piacon.
2021. 05. 20. 14:00
Megosztás:

3 havi csúcson az arany árfolyama, ma lát napvilágot a Fed jegyzőkönyve

Az arany 1.872 dolláron, 3 havi csúcson volt ma reggel. A piac aggódik az infláció emelkedése miatt, a Bank of America közvéleménykutatása szerint ez most a legnagyobb kockázat a piacon, amit a Fed kötvényvásárlási programjának csökkentése követ.
2021. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Az arany jelentősen erősödött a vírus és az inflációs félelmek miatt

Az arany 1.868 dollár volt ma reggel. A masszív emelkedés mögött azok a félelmek állnak, hogy a koronavírus járvány új erőre kap Ázsiában, míg az infláció is kezd erősödni szerte a világban.
2021. 05. 18. 16:00
Megosztás:

Az arany nagyot emelkedett a gyenge munkaerőpiaci adatra

Az arany 1.835 dollárra emelkedett, miután pénteken csalódást okozott a munkaerőpiaci jelentés.
2021. 05. 10. 17:10
Megosztás:

Az arany emelkedik, a piac szerint a Fed kézben tartja az inflációt

Az arany 1.794 dollár volt ma reggel. A megkérdezett piaci szakértők szerint a Fed kézben tudja tartani az inflációt, és a hatalmas költségvetési költekezés ellenére sem lesz szükség a rövidtávú kamatok emelésére.
2021. 05. 06. 16:30
Megosztás:

Janet Yellen félreértett nyilatkozata után gyengült az arany

Az arany 1.776 dollárig süllyedt, miután tegnap Janet Yellen pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kamatoknak valamennyire emelkednie kellene, hogy az USA gazdasága ne hevüljön túl.
2021. 05. 05. 11:30
Megosztás: