MNB-felügyelőbizottság: a jegybank tavalyi működési költségeit növelte a PSZÁF beolvadása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013. évi működési költsége 14,3 milliárd forintot ért el, ami az előző évinél mintegy 23 százalékkal magasabb volt, a költségek növekedése a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának következménye, döntően a személyi létszám bővítéséből fakadt - olvasható a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának jelentésében.

Megállapítják ugyanakkor azt is, hogy az MNB és a PSZÁF költségtervének összeadásához képest a 2013. évi tényleges költségek összességében kismértékben alacsonyabbak voltak. Az új "egyesített" idei költségvetés azonban 36,8 százalékkal magasabb, mint az a két tavalyi tényleges költségvetés összeolvadásából adódna - olvasható az MNB felügyelőbizottságának jelentésében. A jelentés a parlament honlapján olvasható, a felügyelőbizottság 2013. júniusa és 2014. márciusa közötti időszakban vizsgálta a jegybank gazdálkodását. Az MNB felügyelőbizottságának jelentése megállapítja: az MNB 2013. évi működési költségeit több tényező befolyásolta.

 

A költségek alakulását olyan egyszeri ráfordítások határozták meg, mint az új vezetéssel, illetve a PSZÁF beolvadásával kapcsolatos egyszeri kiadások, például a munkaviszonyok megszűnésével járó költségek. Más oldalról még nem jelentek meg olyan költségek, amelyek az új irányítási politika, illetve egyes stratégiai jellegű koncepciók hatásából adódnak - olvasható a jelentésben. A jelentés szerint a jegybank 2013. évi létszámalakulását döntően az MNB-PSZÁF integráció határozta meg (statisztikailag 502 alkalmazottal emelkedett a jegybanki létszám 2013. október 1-jén).

 

Emellett az MNB 2012. november 19-i igazgatósági ülésén elfogadott eredeti létszámtervhez képest is adódtak módosítások, összességében mintegy 52 emberrel nőtt ennek hatásaként a dolgozói létszám. A PSZÁF 2013. évre vonatkozó eredeti létszámterve 530 volt, az integrált (a két szervezet együttes létszámára vonatkozó) terv 1168 munkavállaló volt, amelynél a 2013. évi záró dolgozói létszám 7,7 százalékkal (90 dolgozóval) alacsonyabb, 1078 volt. Az fb figyelemmel kísérte a PSZÁF MNB-be történő beolvadását, és a kapott tájékoztatás alapján úgy ítélte meg, hogy a két szervezet egységesítése zökkenőmentesen ment végbe. A jegybank a 2014. évi működési költségtervét a PSZÁF beolvadását követően 29,4 milliárd forintban tervezte meg.

 

Ez a terv úgynevezett nullabázisú módszerrel készült, mivel a feladatok és költségek nem hasonlíthatók össze a korábbi évekkel. A felügyelőbizottságnak nem volt lehetősége a költségek tervezésének mélyebb vizsgálatára, ezért kérte, hogy az MNB mutassa be a működési költségek alakulását az MNB illetve a PSZÁF beolvadása előtti költségekből kiindulva - áll a jelentésben. A jelentésben kitérnek arra, hogy a jegybank költségvetésében nettó 6 milliárd forint keretösszegben szerepel az a kommunikációs tender, amely a 2000 milliárd forint keretösszegű növekedési hitelprogramot hivatott segíteni. Az fb a bank gyakorlatában szokatlanul magas keretösszegű tenderrel kapcsolatban tájékoztatást kért, a tender céljáról, lefolytatásáról és az eddigi kifizetésekről.

 

Az fb egyúttal javasolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetése a növekedési hitelprogram (nhp) kommunikációs stratégiájának megvalósítására irányuló közbeszerzési eljárásról hozott döntését gondolja újra. Az újragondolás eredményéről az fb még nem kapott visszajelzést. Az fb jelentése szerint az nhp kommunikációjára elkölteni kívánt összeg jelentősen meghaladja az utóbbi évek teljes jegybanki kommunikációra költött ráfordításait, melyek rendre 200-300 millió forint között mozogtak, és csak a 2008-as évben, az 1 és 2 forintosok bevonásakor érték el a 346 millió forintos szintet.

 

A jelentésben arról is írnak, hogy az MNB a tendergyőztes I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel 2014. január 21-én írta alá a vállalkozási keretszerződést. A kft. a közbeszerzési eljárás során tett ajánlatában foglaltak szerint az MNB 2014. évi általános kommunikációs feladatainak és a növekedési hitelprogramja kommunikációs feladatainak ellátását a közbeszerzési dokumentációban és az ajánlatban meghatározott feltételek szerint teljesíti. Az fb jelentése szerint 2014. februárjában 317 millió forint plusz áfa megrendelést továbbított az MNB a médiacég felé.   (MTI)

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás: