Európai hitelezés - mérgezett eszközök reneszánsza
Nem először, bizonyára nem is utoljára. Évek óta egyfolytában ezeken az értékpapírokon vitatkoznak a szakmai szervezetek és a szakhatóságok Európában, mégsem jutnak dűlőre.
Mindenki azt várja, hogy az Európai Központi Bank (EKB), a brit, a japán, az amerikai központi bankhoz hasonlóan, végre mennyiségi enyhítésbe kezd, azaz maga teremtette pénzből vásárol adósságot. Csakhogy az állampapír-vásárlás nem lenne elegendő, illetve célt tévesztene, hiszen államadósság bőségesen van a piacon, ellenben a lakossági hitelezés stagnál, a vállalati hitelezés pedig évek óta csökken az euróövezetben. Ez utóbbi piacokon kellene hát valamiképp segíteni, ösztönözni, olcsóbbítani a hitelezést.
A hitelezés kulcsa a forrás: egyfelől a betét, másfelől a hitelező saját hitelfelvétele, aminek egyik fő forrása a jegybanki refinanszírozás, azaz a kereskedelmi bankok a központi banktól kapnak kölcsönt saját piaci követeléseik fedezetével. Az EKB refinanszírozási hitelei rekord olcsók, és elvileg korlátlanul állnak rendelkezésre, csakhogy az EKB által kért fedezet minőségi követelményei szigrúak. A gyakorlatban így mégis szűkebb forrás mellett szükség lenne ismét a másik forrásra, a bőséges szabadpiaci refinanszírozásra.
A szabadpiaci refinanszírozás azonban fulladozik Európában, töredéke a 2008-ban kezdődött világválság előttinek, mióta a befektetők - épp a világválság tanulságaként - félnek a szabadpiaci refinanszírozás alapvető eszközétől, az adóssággal fedezett értékpapíroktól.
Ezek az értékpapírok bonyolult matematikával készülnek, de a lényeg egyszerű. A hitelezők a magánszemélyeknek vagy cégeknek adott elsődleges hiteleket „poolba” - csomagba - gyűjtik, és az egésznek a fedezetével értékpapírt bocsátanak ki. Így visszakapják a csomag teljes értékét - ez a szabadpiaci refinanszírozás -, amelyet azonnal megint kikölcsönözhetnek, így nő és gyorsul a széria. A fedezett értékpapír kibocsátója viszont mindig csak annyival tartoznak a neki hitelező értékpapír-vevőknek, amennyi az elsődleges adósaitól befolyik, illetve behajtható. Az esetleges kár ettől fogva a fedezett értékpapír hitelezőié.
Ez úgy működhet, hogy a fedezett értékpapírokat fölszeletelik, és a szeleteket rangsorolják. A legmagasabb rangú szelet a legnagyobb. Ezek befektetői a dolog természete folytán teljes kielégítésre számíthatnak, mintha a bankba tették volna a pénzüket. A biztonságért cserébe kisebb kamatot kapnak, mint az alapcsomag átlagkamata, de az is magasabb, mint a bankbetétek kamata vagy a bankközi kamat. A többi, csökkenő rangú szeletek kisebbek, növekvő kamattal, de minden hátrébb sorolt szelet tulajdonosa csak annyi kielégítésre számíthat, amennyi pénz a rangban fölötte állók kielégítése és a jutalékok után marad. A sor végén lévő kis szeletre ígért kamat az elsődleges csomag átlagkamatának a sokszorosa, de előfordulhat, hogy egy cent sem marad rá. Az elsődleges adósok valamilyen kis hányada ugyanis mindig bajba kerül, de a hiány pontos mértéke sohasem jósolható meg. E szelet tulajdonosai tehát szerencsejátékot játszanak: nagy kockázatot vesznek nagy hozam reményében, és ha nem nyernek a lutrin, nem panaszkodhatnak.
Baj csak akkor van - azaz volt -, amikor az elsődleges adósok már annyira nem törlesztenek, hogy az beleharap a magasabb rangú szeletek tulajdonosainak pénzébe is. Ez történt 2008-ban, ekkor kezdődött a pánikszerű menekülés, és jött az összeomlás: egyik napról a másikra sokbillió dollárnyi-eurónyi fedezett értékpapírt tett tönkre, hogy elértéktelenedett a fedezet.
A feladat ezeknek az eszközöknek a méregtelenítése lenne, hogy általuk bővülhessen az európai hitelkínálat. A nemzetközi és az európai szabályozó intézmények és szakmai szövetségek évek óta éjjel-nappal dolgoznak ezen, de eddig csak a kör négyszögesítéséig jutottak el. A szabályozás előírja, hogy a fedezett értékpapír kibocsátója tartsa meg a kibocsátás legalább 5 százalékát, lehetőleg a legkockázatosabb szeletet. Így azonban a fedezett értékpapír nem terítené szét a kockázatot, tehát semmi értelme kibocsátani. A méregtelenítés másik iránya a fedezett értékpapírok szigorú minősítése a fedező követelések alapján. Ezzel meg az a baj, hogy ha egy sorsjegyre kívül van ráírva, hogy „nem nyert", akkor azt aligha veszi meg bárki.
Most az EKB és a Bank of England közös irata végre kimondta, hogy a fedezett értékpapírokra vonatkozó új szabályok „indokolatlanul konzervatívnak tűnnek", magyarán: lehetetlenné teszik ezek széles körű alkalmazását. E két mértékadó központi bank szerint egyensúlyt kellene teremteni a fedezett értékpapírok megbízhatósága és a bankok szükséglete között, hogy a kockázatot szétterítsék a piacon.
Számos elemző úgy véli, ha ez sikerül, akkor az EKB is vehetne fedezett értékpapírokat mennyiségi enyhítés keretében - ez a „re-refinanszírozás” már igazán alkalmas lehet a gazdaság hitelezésének, következésképp a gazdaság fellendítésének ösztönzésére.
Feltéve, hogy a vállalatok a termékeiket el tudják adni a lakosságnak. E téren - mármint a lakossági jövedelmek növelése iránt - azonban nem mutatkozik hasonló lelkesedés az euróövezetben. Az euróövezet legnagyobb gazdaságába, Németországba tavaly visszatért a reálbércsökkenés, és az egész euróövezetben is csak átlagosan 0,3 százalékos reálbér-emelkedést mértek. Márpedig lakossági vásárlóerő nélkül aligha lesz beruházás és föllendülés, hiába nő a hitelkínálat, akár fedezett, akár fedezetlen. (MTI)
