A betörőknek a hosszú hétvége maga a paradicsom

Húsvét, május 1., pünkösd… A közeljövőben több hosszú hétvége is vár ránk, ilyenkor sokan döntenek úgy, hogy kiszakadnak a hétköznapokból, és elutaznak néhány napra. Átlagosan 17 százalékkal megemelkedik a betörések száma ezeken a hétvégéken. Néhány egyszerű lépéssel azonban nagyobb biztonságban tudhatjuk otthonunkat - olvasható az Allianz sajtóközleményében.

A betörőknek a hosszú hétvége maga a paradicsom

Húsvét közeledtével, ismét egy hosszú hétvégének nézünk elébe. Ebből az alkalomból a legtöbben útra kelünk, hogy meglátogassuk rokonainkat, ezért ilyenkor az átlagnál több lakás marad üresen, kedvező helyzetet teremtve a betörők számára. Az Allianz Hungária munkatársai megvizsgálták az elmúlt évek kárstatisztikáit, amiből egyértelműen kiderül, hogy a betöréses lopásos esetek száma általában hétvégenként a legalacsonyabb, hiszen a hétvégi napokon nagyobb arányban tartózkodunk otthon, mint munkanapokon. Megfigyelhető azonban, hogy a betörők rögvest kihasználják azokat a lehetőségeket, amikor az emberek hosszú hétvége alkalmából egy-két napra őrizetlenül hagyják otthonaikat. „A statisztikáink szerint ilyenkor áltagban 17 százalékkal több betöréses lopás történik, mint a többi hétvégén, és a betörők átlagban csaknem 190 ezer forintos kárt okoznak ügyfeleinknek ezeken a napokon” – mondja Horváth Andrea, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese. Az Allianzhoz érkezett kárbejelentések alapján  a húsvéti hétvégén átlagos napi 10 betöréses lopás történik, ami 10 százalékkal magasabb egy a többi hétvége átlagánál.

 

Éppen ezért ilyenkor különösen fontos, hogy ne feledkezzünk meg néhány olyan apró lépésről, amelyek segítségével egy sor kellemetlenség elkerülhető. Igaz, hogy nincs olyan módszer, amellyel teljes hatékonysággal meg lehetne előzni a lopásokat, de sokszor kis lépésekkel nagy problémákat kerülhetünk el. Így például minden esetben szükséges ellenőrizni, hogy a ház ajtaja és ablakai jól be vannak-e zárva, még akkor is, ha csak egy rövid időre távozunk otthonról. A megfelelő mechanikai védelem – vagyis jó minőségű biztonsági zárak és nyílászárók – alkalmazása mellett olyan időzített kapcsolókat is beüzemelhetünk, amelyek rendszeres időközönként felvillannak azt szimulálva, hogy a lakók otthon vannak. Az időzített kapcsolók rádió- vagy tévékészülékekhez is csatlakoztathatók, így ebbe nem szükséges nagy összegeket befektetnünk. A ház bejáratánál elhelyezett mozgásérzékelő lámpák szintén hatékony intézkedésnek bizonyulhatnak.

 

Nem árt, ha a közösségi média oldalakat is kellő óvatossággal kezeljük e tekintetben. Sokat segíthet a betörők számára ugyanis, ha ezeken az oldalakon böngészve, megbizonyosodhatnak róla, ki hol tölti a hosszú hétvégét, mely lakások maradnak lakó nélkül. Az otthonunkban készült képek közzétételével szintén vigyázni kell, hiszen ezekből a bűnözők tájékozódhatnak a lakásunkban található értékekről. A közösségi portálok nem megfelelő használatával tehát teljes képet festhetünk a betörőknek arról, hogy mikor és hova érdemes „ellátogatniuk”.

 

Lényeges az is, hogy megfelelő és aktuális lakásbiztosítás álljon rendelkezésünkre, hiszen sokszor még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is megtörténhet a baj. Jó ötlet rendszeresen ellenőrizni a biztosítást, és összehasonlítani az abban szereplő vagyontárgyakat és biztosítási összegeket a meglévő vagyontárgyakkal, illetve azok értékével. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a biztosítás fedezze otthonunk és berendezési tárgyaink valós értékét. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: