Születésnapi kiállítással ünneplik Amerikában a 40 éves Rubik-kockát

Születésnapi kiállítással ünneplik a 40 éves Rubik-kockát az Egyesült Államokban. A New Jersey-i Liberty Science Centerben létrehozott tárlatot, amely később a világ számos más országában is látható lesz, Áder János köztársasági elnök és Rubik Ernő nyitja meg csütörtökön - közölte Fürjes Balázs, a budapesti Rubik-központ létrehozásának kormányzati képviseletét ellátó, kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel.

Születésnapi kiállítással ünneplik Amerikában a 40 éves Rubik-kockát

A Liberty Science Center (LSC) szimbolikus helyen, a New York-i Szabadságszobor közelében található. Az 1993-ban megnyitott központ New Jersey állam első tudományos múzeuma, amely interaktív formában mutatja be a nagyközönségnek a különböző tudományos területeket.

 

A Beyond Rubik's Cube (A Kocka és ami mögötte van) című nagyszabású interaktív kiállítás itt lesz látogatható kilenc hónapon keresztül, majd 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja körbe a Földet. A Rubik-kocka egyetemes jelentőségét mutatja, hogy minden hetedik embernek volt már a kezében, nem ismer nyelvi korlátokat, a feladat pedig világos: káoszból rendet teremteni - mutatott rá közleményében a kormánybiztos.

 

Hozzátette, hogy a kiállítás a "Játssz, fedezz fel és alkoss!" hármas jelszó jegyében szerveződik. Fő üzenete az innováció és a problémamegoldás ösztönzése, valamint annak a bemutatása, hogy milyen hatással van a játék az emberi gondolkodásra. A Rubik-kocka immár tudósok és művészek harmadik generációját inspirálja, és valósággal megtestesíti a magyar kreativitást.

 

Ez kerül most a világérdeklődés fókuszába, és mivel a kiállítás hét év alatt a Föld számos pontjára eljut, a magyar országimázst is nagyban erősíti - hangsúlyozta Fürjes Balázs, hozzáfűzve, hogy az ötmillió dolláros költségvetésű kiállításhoz, amelynek fő támogatója a Google, Magyarország kormánya 200 millió forinttal járult hozzá. A Rubik-kocka ihlette kiállítás elemei a tudományos és művészeti inspirációt megcélozva tö

bbféle érzéket mozgatnak meg: a monstre kocka-mozaikfreskótól a vakok számára készült tapintható kockán át a haiku-kockáig, amelyet forgatva a lapokra vésett szavakból háromsoros versek állnak össze.

 

A rendezvény tudatosan kapcsolja össze a technológia, a számítástechnika, a mérnöki tudományok, a művészet, a dizájn és a matematika területeit. Felvillantja, milyen hatást gyakorolt a Rubik-kocka a képzőművészetre és a zenére - a kockaforgatás hangjaiból alkotott muzsikától a kombinatorikus zeneszerzésig. A kiállítás számos érdekességgel is szolgál, a kockakirakó robotoktól a drágakövekből kirakott kockáig. A Groovik's Cube nevet viselő, tíz méteres élhosszúságú világító kocka a helyszínen, távirányítással lesz "forgatható", sőt a világ négy különböző pontjáról négy játékos is kirakhatja.

 

A látogatók csak rájuk jellemző, egyedi forgatási kombinációból generált személyes "kockaazonosítót" kapnak, amellyel később is beléphetnek majd a kiállítás virtuális részébe - olvasható a kormánybiztos közleményében. Mint írta, a kiállítás a gyermekektől a kockaforgató szubkultúra specialista csoportjáig számos réteget meg kíván szólítani. Nem utolsósorban azokat az eredeti fakockákat is kiállítják, amelyekkel Rubik Ernő annak idején diákjai számára a térszervezési modelljét szemléltette. A kiállítással párhuzamosan nemcsak az LSC, hanem a tervek szerint több nevezetes New York-i épület - így az Empire State Building is - a Rubik-kocka színeivel lesz megvilágítva, a Hudson folyón pedig úszó gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek - fogalmazott Fürjes Balázs.

 

A kiállítás honlapja (brc.lsc.org) szerint a Beyond Rubik's Cube 650 négyzetméteren mutatja be a Rubik-kocka történetét, valamint annak a világra gyakorolt hatását, az általa megihletett logikai játékokat, mérnöki és művészeti alkotásokat. Az eredeti prototípusok, kísérleti tárgyak, korabeli felvételek és archív Rubik-interjúk mellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek a matematikai kísérletek és számítógépes algoritmusok világába, de a Rubik-kocka mint a popkultúra egyik ikonja is megelevenedik a digitális médián, a különböző műalkotásokon és tárgyi eszközökön keresztül. A kiállításhoz az elkövetkező hónapokban utcai vásár, tudományos gála, művészeti kiállítás, mérnökfesztivál, robotépítési és jégszobrászati verseny is kapcsolódik.

 

Augusztus 1. és 3. között tartják majd az Egyesült Államok Rubik-kocka-bajnokságát és egy későbbi időpontban egy gyorsasági világversenyt is rendeznek logikai játék kirakásából, emberek és robotok részvételével. Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezik a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. Vasárnap a közmédia Rubik 40. - A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámolnak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhetnek meg a nézők és a hallgatók magyar feltalálók, tudósok munkájával. Nyáron pedig a Sziget fesztiválon egy héten keresztül kiemelt kocka-programsorozattal várják az érdeklődőket.

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás: