A kormány a jövő héten fogadhatja el a konvergenciaprogramot

A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a nemzeti reformprogram véglegesítése még folyamatban van, azzal a kormány már szerdai ülésén foglalkozik, és a hónap végéig kiküldik Brüsszelbe. Az Európai Bizottság, a programok értékelése alapján, június elejéig tesz javaslatot az idei országspecifikus ajánlásokra, amelyeket az Európai Tanács várhatóan június végén fog elfogadni. Turóczy László megjegyezte, hogy a reformprogramba az új kormány tervezett intézkedéseit még nem integrálták, tekintettel arra, hogy az új kabinet májusban áll fel, ezért a dokumentum főleg olyan intézkedéseket tartalmaz majd, amelyekről a kormány már döntést hozott.

 

A nemzeti reformprogram tartalmazza a középtávú makrogazdasági kitekintést, beszámol a 2013. évi országspecifikus ajánlások végrehajtásáról, az EU2020-hoz kapcsolódó és az egyéb reformintézkedésekről, valamint a 2014-2020-as tervezési időszak forrásainak felhasználásával kapcsolatos terveket is tartalmazza - ismertette a helyettes államtitkár. Turóczy László emlékeztetett arra, hogy Európai Unió (EU) 2010-ben fogadta el az EU2020 stratégiát, amely az unió intelligens és fenntartható növekedését tűzte ki célul. A konkrét célkitűzésekhez kapcsolódó nemzeti vállalásokat a magyar kormány is megtette az első nemzeti reformprogram keretében.

 

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a magyar soros uniós elnökség keretében, 2011 első félévében indult útjára az Európai szemeszter, amelynek célja az EU-tagállamok közötti gazdaságpolitikai koordináció erősítése. A szemeszter keretében a tagállamok minden évben elkészítik és benyújtják az Európai Bizottságnak stabilitási vagy konvergenciaprogramjukat és nemzeti reformprogramjukat, amelyekben beszámolnak a tanács iránymutatásai mentén végrehajtott és tervezett intézkedésekről. Az EU országspecifikus ajánlásokat tesz. A 2013-as, Magyarországra vonatkozó ajánlások többek között a pénzügyi stabilitás, az adórendszer, a foglalkoztatáspolitika és az oktatás területét érintették.

 

Az idei reformprogramról elmondta, hogy a foglalkoztatásnál a fő cél a fiatalok, a nők és a tartós munkanélküliek elhelyezkedésének javítása volt aktív munkaerő-piaci eszközökkel. Bemutatják például a Munkahelyvédelmi akciót, amelynek keretében körülbelül 100 ezer vállalkozás kapott járulékkedvezményt és 115 ezer munkahely megteremtéséhez vagy megőrzéséhez járult hozzá. Részletezik az Ifjúsági garancia program keretében tett intézkedéseket, valamint a gyed extra bevezetését. Az oktatás és társadalmi felzárkózás területén a fő cél a korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a társadalmi felzárkózás elősegítése volt - ismertette Turóczy László.

 

Közölte, a klíma- és energiapolitika területén az egyik fő cél az energiahatékonyságra fordított források növelése. Kiemelte: a kutatás-fejlesztés területén is fontos intézkedések történtek, a kormány ösztönzi a vállalati szintű innovációt. A hozzászólásokban a tudományos és a munkavállalói oldal is indítványozta, hogy a reformprogram elkészülése, a konkrét intézkedésekről való döntés után legyen részletes vita a dokumentumról. Az NGTT ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztésében megvitatták a magyarországi szegények, elsősorban a hajléktalanok helyzetét is.

 

Garai Péter, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára bemutatta a hajléktalanok ellátását szolgáló intézményrendszert, valamint a hajléktalanokat támogató forrásokat, programokat. Kifejtette, hogy a hajléktalanok ellátását az éves költségvetési kereten túl - amely több mint 8 milliárd forint - kiegészítő források is támogatják. Utóbbiból 2013-ban 373 millió forint állt rendelkezésre, és e célra 2014-ben is ugyanekkora forrást tud biztosítani a minisztérium - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A civil oldal szerint a kormány az utóbbi években számos lépést tett a hajléktalanok segítésére.

 

A munkavállalói oldal ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt a szegénység az utóbbi években, minden negyedik gyermek éhezik Magyarországon, a hajléktalanságot pedig rendészeti kérdésnek tekinti a kormány. Az oldal azt javasolta, hogy az NGTT-n belül jöjjön létre egy szakértői bizottság, és folyamatosan tartsák napirenden a szegénység és a hajléktalanság kérdését. A tudományos oldal szerint az intézkedések kidolgozásánál jobban kellene támaszkodni a szegénységi és létminimum-kutatásokra.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A munkáltatói oldal kiemelte: bár a kormány jelentős forrásokat szán a hajléktalanok problémájának megoldására, mégsem csökken a fedél nélküliek száma. Az ülésen mind a civil, egyházi, munkavállalói, tudományos és munkaadói oldal támogatásával megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy, a szegénység és hajléktalanság kérdéseivel foglalkozó munkabizottságot, amely az előkészítő munka után a következő NGTT ülésen meg is alakulhat.    (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: