Szombattól már ne keressünk dohányárut a benzinkutakon

Május 31-én már nem nyithatnak ki a nemzeti dohányboltok a benzinkutakon és azokban a bevásárlóközpontokban, amelyekben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiség működik egy tavaly novemberi kormányrendelet módosítása értelmében. A benzinkutakról mintegy 300 trafikosnak kell költöznie - közölte az MTI érdeklődésére Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.

Szombattól már ne keressünk dohányárut a benzinkutakon

A kormányrendelet szerint nem működhet dohánybolt olyan építményben, illetve nem választható le olyan építményből, amelyben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzlet működik. Ez azt jelenti, hogy ha például egy plázában csak kisebb üzletek vannak, akkor dohányboltot is lehet ott nyitni, illetve a meglévőnek nem kell onnan költöznie - magyarázta Suller György Attila. Hozzátette: a nagy alapterületű üzletekhez kapcsolódó (azt kiegészítő) üzletsoron akkor sem lehet dohányboltot nyitni, ha az egyébként fizikailag elkülönül az üzlettől, mint ahogy parkolóban sem, "ideértve különösen annak járművel vagy gyalogosan használható közlekedési útvonalait, határoló területeit, továbbá az ahhoz kapcsolódó fásított vagy füvesített területeit is.
    

A NAV adatai szerint az új szabályozás mintegy 300 trafikost érint a benzinkutakon, arról viszont nincsen nyilvántartásuk, hogy a plázákban, hipermarketekben hány dohányboltnak kell bezárnia a jelenleg működő közel hatezerből. Ennek oka: bár az adóhatóság által kiadott engedélyben fel kell tüntetni a trafik címét, ebből még nem következik, hogy a bolt valójában egy plázában vagy egy hipermarketben nyitna-e meg.
    

Amennyiben egy dohánybolt másik helyszínre költözik, akkor ehhez a NAV-nak módosítani kell az engedélyét - jelen esetben az érintettek ezt május 30-áig kérhetik -, de a módosítási kérelmekből sem lehet következtetni arra, hogy az új szabályok miatt hány boltnak kell költöznie, mert számos esetben kell a trafikosnak módosítást kérnie, például, ha változik az általa kínált termékkör, esetleg szeretne alkoholt is árusítani, vagy ha a nyitva tartásán változtatna. Lényegében legalább egyszer szinte már az összes trafikos nyújtott be módosítási kérelmet - mondta el a szóvivő. A dohány-kiskereskedelmi engedélyeket a NAV határozattal módosítja, így az üzlet működésében nem keletkezik fennakadás.
    

A szóban forgó rendelet azt is előírja, hogy dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül - ezt a szabályt kell figyelembe venniük a helyszín kiválasztásakor azoknak a trafikosoknak is, akiknek május 30-áig költözniük kell. A koncessziós, vagyis üzemeltetési jogot ugyanis nem veszítik el a tulajdonosaik amiatt, hogy a benzinkutakon és a plázákban nem működhetnek, máshol ettől még nyithatnak boltot. Fontos tudnivaló, hogy a 200 méteres távolságot nem lehet légvonalban mérni, hanem a KRESZ szabályainak megfelelő gyalogosútvonalat kell figyelembe venni. Tehát például könnyen előfordulhat, hogy egy szélesebb útvonal mindkét oldalán lehet dohánybolt, mert bár ha az úton keresztül számítva 200 méteren belül vannak, gyalogosan számítva viszont 200 méteren kívül, ha a szabályos útvonalon, esetleg nagyobb alul- vagy felüljárókon keresztül kell közlekednie a gyalogosnak.
    

Emlékezetes: a rendeletmódosítás indoklásában az szerepelt, hogy a bevásárlóközpontokban, benzinkutakon működő dohányboltok aránytalanul nagy haszonra tehetnek szert a többiekhez képest a nagyobb forgalom miatt.
    

A parlament 2012. szeptemberében fogadta el a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt (trafiktörvény), melynek értelmében 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyert vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. A jogot húsz évre nyerik el. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: