Csereérett hitelek: akár fél milliót is megtakaríthatunk évente

Az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) szerint jelenleg a piacon valószínűleg legalább 400 Mrd Ft összegű olyan hitel (deviza, forint) van kb. 65-70.000 adósnál, ahol lehetne kedvezőbb konstrukciót találni.

A lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója folyamatosan csökken; az új hitelek felvétele tehát egyre vonzóbb lehet, sőt, az eddig át nem árazódott hitelek kiváltása is megfontolandó. Hitelkiváltással most komoly megtakarítást lehet elérni a törlesztő részletekben: forintos hitelnél akár évi 480.000 – 600.000 Forinttal is csökkenhet a jelenlegi kondíciók mellett felvett kiváltó hitellel a havi törlesztő részlet. Devizahitelnél pedig 72.000–192.000 Forint közötti éves megtakarítással számolhatunk – derül ki OCHC összeállításából. 


Miért érdemes a lakáshitelt kiváltani?
A lakáscélú forinthitelek átlagos hitelköltség mutatója a végtörlesztéssel egybe eső időszakon, 2011 utolsó és 2012 első negyedévében, jelentősen megugrott. A csúcsot a 2012. áprilisi 12,37 százalék jelentette. A végtörlesztésből kifolyólag ebben az időszakban sok új hitelt folyósítottak a bankok, így viszonylag széles réteg lehet érintett a hitelkiváltásban. Több mint két éve, hónapról hónapra azonban folyamatosan csökken a lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója, a 2012 áprilisában mért 12 százalékot meghaladó szintről 2014 áprilisára1 7,5 százalék körülire.

 

„A lakáshitel felvétel egy hosszú távú döntés, az átlagos futamidő 2013-ban használtlakás vásárlás esetén 14-, újépítésű lakás vásárlás esetén 16 év volt” – mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója. – „Ugyanakkor a hitelfelvételre nem egy egyszeri eseményként kell tekinteni, a futamidő alatt időről-időre érdemes felülvizsgálni a hitel feltételeit, mivel könnyen előfordulhat, hogy az aktuális feltételek jóval kedvezőbbek az eredeti kondícióknál, ahogy ezt a mostani időszakban is tapasztaljuk.”


Nem csak a végtörlesztés körüli időszakban felvett hitelek esetében lehet érdemes elgondolkodni a hitelkiváltáson. Bár a jelenlegi átlagos hitelköltség mutató még nem érte el a CHF vagy EUR hiteleknél tapasztalt válság előtti szintet, az azóta bekövetkezett forintgyengülés miatt a forintban kifejezett törlesztő részlet emelkedett, így az ilyen hitelek esetében is érdemes végigszámolni, hogy megéri-e a kiváltás.


A hitelkiváltás lépésről-lépésre

Értékbecslés: a bank általában újból felméri az ingatlant, a pénzkihelyezés kockázata miatt. Ennek díja az ügyfelet terheli, azonban a bank akciós jelleggel átvállalhatja ezt. Ezt követi a hitelbírálat kb egy két hétig tart: az ügyfél jövedelmi helyzete, KHR státusza, egyéb fizetési kötelezettségei, családi helyzete, egyéb szempontok, ill. az ingatlan alapján történik. Esetleges hiánypótlások bekérése.
 

 

Szerződéskötés: normál esetben ez gyorsan lezajlik; a bírálatot követő 1-3 napon belül.  

 

Folyósítás: a feltételei hasonlóak, mint más hitelnél; közjegyzői okirat, biztosítás.


Mit érdemes kiváltani?
2011 negyedik és 2012 második negyedéve között összesen 222,6 milliárd forintnyi új lakáscélú hitelt helyeztek ki a bankok a lakosságnak, átlagosan 11,8 százalékos átlagos hitelköltség mutató mellett. Az ebben az időszakban kihelyezett hitelek esetén feltétlenül érdemes megvizsgálni a hitelkiváltás lehetőségét. „Az egyik kulcskérdés, hogy a felvett hitelnek milyen kamatperiódusa van, azaz mikor fog átárazódni, mikor lesz érezhető a havi törlesztő részletekben a kamatok csökkenése” – tette hozzá Bánfalvi László. – „Abban az időszakban is elérhetőek voltak 6 hónapos kamatperiódusú hitelek, de ugyanúgy léteztek 3, 5 vagy 10 évesek is a banki ajánlatokban. Ez utóbbiak esetében, mivel itt még nem változott a kamat, érdemes kiszámolni, hogy egy hitelkiváltással hogyan változnának a havi törlesztő részletek.”


A hitelkiváltás esetén nem szabad megfeledkezni a váltás költségeiről, úgy, mint a régi hitel visszafizetése után fizetendő előtörlesztési díjról, illetve a régit kiváltó hitel felvételéhez kapcsolódó díjakról. Ezeket, ahol lehet, érdemes a fennálló tőketartozáshoz hozzáadni és így meghatározni a kiváltó hitel nagyságát, valamint az új törlesztő részletet. A régi és az új törlesztő részletet összevetve, valamint az egyéb költségeket levonva lehet megállapítani, hogy kifizetődő-e a hitelkiváltás. 

A hitelkiváltás devizaalapú hitelek esetében is reális alternatíva lehet a folyamatosan csökkenő átlagos hitelköltség mutatók mellett. Egy 2007-ben 15 évre felvett, 30.000 CHF összegű svájci frank alapú hitel 240 CHF/HUF árfolyamon történő kiváltásával, a 2014 első negyedévében ajánlott feltételek mellett, az eredeti hitelkondíció függvényében, havonta 6.000 és 16.000 forint, éves szinten pedig 72.000-192.000 Ft közötti megtakarítást lehet elérni. (A Kúria mai várható jogegységi döntése felülírhatja a devizahitelekre vonatkozó javaslatot!)

 

„A devizaalapú hitelek kiváltásánál mindig figyelembe kell venni, hogy a forintalapú hitellel történő kiváltással a fennálló tőketartozás az adott napi árfolyamon kerül forintosításra. Ezzel az adós egyrészt megszabadul az árfolyamkockázattól, tehát a tartozása és a törlesztő részlete az árfolyammozgásból kifolyólag nem nőhet tovább, de az árfolyamveszteséget a teljes tőkén realizálja, magyarán elveszti annak az esélyét, hogy később az árfolyam kedvező alakulásával a tartozása is csökkenjen” – hívta fel a figyelmet Bánfalvi László. – „A hitelkiváltáshoz kapcsolódó kalkulációkat néhány alapadat megadásával könnyen el lehet végezni, így érdemes rendszeres időközönként, akár egy hitelközvetítő/tanácsadó segítségét is igénybe véve, felülvizsgálni a meglévő hitel kondícióit.”

 
Hasznos tanácsok a hitelkiváltásnál

Ma már létezik olyan konstrukció, ahol nem szükséges jövedelemigazolást vinni, hanem elegendő néhány havi bankszámla kivonat. Fennálló tartozás igazolást általában minden bank kér, de van olyan ahol erre egyáltalán nincs szükség. Ingatlan értékbecslés alapvető feltétel minden jelzáloghitelnél, de egyszerűsített konstrukciónál erre sincs már szükség, ami jelentősen gyorsítja és olcsóbbá teszi a váltást. Az LTV arányra (hitel/ingatlan érték mutató) minden bank igen szigorúan ügyel, ebben nincs rugalmasság, így ha ez a mutató 80% felett van, akkor gyakorlatilag nincs lehetőség hitelkiváltásra, vagy pótfedezettel. Külföldi (pl. osztrák) banki hitelek kiváltása mindig problémás, ezekre eltérő eljárásrend vonatkozik. Az eredeti hitel szereplőit továbbra is be kell vonni az új hitelbe. A kiváltással a hitelösszeg csak kiemelt esetben emelkedhet. Aktív vagy passzív KHR státusz nem elfogadható.A tulajdoni lapon található egyéb terhek vagy végrehajtásos tételek a kiváltást nagymértékben akadályozzák.

 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: