Folytatódott az esés az amerikai piacokon

A múlt héten elért új csúcsok után hétfőn megindult lejtmenet folytatódott a tegnapi kereskedési napon is az Egyesült Államok vezető tőzsdéin. A legnagyobb veszteségeket a biotechnológiai, az internet, illetve a kisvállalatok papírjai szenvedték el.

Folytatódott az esés az amerikai piacokon

Míg a Nasdaq Composite index 60,07  ponttal, 1,35 százalékkal 4.391,46 pontra esett, addig a Dow index 117,59 ponttal, 0,69 százalékkal 16.906,62 pontra, az S&P 500 index pedig 13,94 ponttal, 0,70 százalékkal 1.963,71 pontra csökkent.

 

A nap második felében kisebb korrekció zajlott, de így is bőven veszteséges zárás felé tartottak a mutatók. Sok befektető attól tart, hogy véget ér a rali, miután az indexek a közelmúltban új csúcsokat döntöttek, ezért inkább zárják a pozíciókat. A tekintélyes floridai Raymond James befektetési vállalat vezető befektetési stratégája azt írta, akár 10-12 százalékot is zuhanhatnak a New York-i indexek a következő néhány hétben.

 

S&P 500 index

 

Különösen nagy eladói nyomás alá kerültek a technológiai cégek; a Twitter 7 százalékot, a Facebook 3,88 százalékot, a Netflix amerikai internetes filmkölcsönző 3,38 százalékot esett. Március elején is nagyot zuhantak a technológiai cégek részvény-árfolyamai, ebből május-júniusban feltápászkodtak a papírok, de most ismét bajban a szektor.

 

Nasdaq Composite index

 

A New York-i tőzsdezárás után elindult a II. negyedévről szóló céges eredménybeszámolók szezonja, hagyományosan az Alcoa jelentésével. Az alumíniumipari konszern138 millió dollár, részvényenként 12 centes nyereséget ért el az előző év azonos időszakában mutatott 119 millió dollár, 11 cent veszteség után. A kiigazított részvényenkénti eredménye 7 centről 18 centre emelkedett. Az árbevétele enyhén 5,84 milliárd dollárra csökkent. Elemzők 5,66 milliárd dolláros árbevétel mellett 12 centes részvényenkénti nyereséget vártak.

 

DJIA index


 

A Fed szerdán hozza nyilvánosságra pénzügypolitikai döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak a legutóbbi, június havi üléséről készült jegyzőkönyvet. A befektetők megpróbálják kiolvasni belőle, mikorra várható a kamatemelési ciklus kezdete az Egyesült Államokban.

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás: