Sarkozy-ügy - A Le Monde közzétette a korrupciós ügy bizonyítékait

Nicolas Sarkozy volt francia államfő - aki ellen a múlt héten korrupció miatt indult hivatalos eljárás - tényleg közbenjárását ígérte egy monacói kinevezés érdekében egy magas rangú bírónak, majd az utolsó pillanatban visszakozott - derül ki az exelnök lehallgatott telefonbeszélgetéseinek leiratából, amelyet szombat délután megjelent számában tett közzé a Le Monde című napilap.

Nicolas Sarkozy volt francia államfő - aki ellen a múlt héten korrupció miatt indult hivatalos eljárás - tényleg közbenjárását ígérte egy monacói kinevezés érdekében egy magas rangú bírónak, majd az utolsó pillanatban visszakozott - derül ki az exelnök lehallgatott telefonbeszélgetéseinek leiratából, amelyet szombat délután megjelent számában tett közzé a Le Monde című napilap.

 

A volt államfőt az év elején egy nyomozás keretében lehallgatta a rendőrség, s annak alapján felmerült a gyanú, hogy információs hálózatot tartott fenn az igazságügyi szervek körében, amely részletesen tájékoztatta az esetleg őt érintő ügyészségi eljárásokról Kiderült, hogy Gilbert Azibert, a semmítőszék egyik magas rangú bírója egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét.

 

Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak. Emiatt korrupció gyanújával múlt héten egy napra őrizetbe vették a volt elnököt, az ügyvédet és a bírót, s kihallgatásuk után valamennyiük ellen hivatalos eljárás indult. A szombaton közölt részletek szerint Sarkozy és ügyvédje, Thierry Herzog közötti telefonbeszélgetések során többször is szóba került, hogy Gilbert Azibert szeretne átmenni a monacói államtanácshoz. "Segíteni fogom" - mondta február 5-én Sarkozy az ügyvédjének a titkos mobiltelefonján, amelyen a kényes ügyekről tárgyalt Herzoggal.

 

"Hívd fel még ma, és mondd meg neki, hogy foglalkozom az üggyel, mert megyek Monacóba és találkozom a herceggel" - tette hozzá az államfő. Egy február 24-i beszélgetésben Sarkozy jelezte az ügyvédjének, hogy "megmondhatod neki, hogy elindítom a dolgot az államminiszternél holnap vagy holnapután". Két nappal később azonban a volt elnök már azzal hívta fel az ügyvédjét, ezúttal a hivatalos telefonján (amiről sejtette, hogy lehallgatják), hogy mégsem tett semmit a bíró érdekében a monacói államminiszternél. "Úgy éreztem, hogy ez kissé röhejesen hatna, így inkább nem beszéltem neki az egészről" - mondta Sarkozy.

 

Néhány perccel később a Le Monde szerint Sarkozy és Herzog szinte szó szerint megismételték a beszélgetést, ezúttal a titkos mobiltelefonon. A lap kommentárja szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy Sarkozy és Herzog február 25-én megtudta, hogy a titkos telefont is lehallgatják, ezért "annak megfelelően módosították a beszélgetéseiket és esetleg a tetteiket". Az ügyben másnap, február 26-án az ügyészség befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt eljárást indított. Az ügyben kihallgatták Michel Roger monacói államminisztert is, aki fogadta Sarkozyt.

 

Ő azt vallotta, hogy az exelnök nem próbált közbenjárni Azibert kinevezése érdekében. A korrupció bűncselekménye a francia törvények szerint akkor is megtörténtnek tekintendő, ha csak egy egyszerű ígéret történt előnyszerzés érdekében egy hivatalos személy irányában. A nyomozók szerint a februári telefonbeszélgetések ezt bizonyítják. Pierre Haik, aki a korrupciós ügyben Nicolas Sarkozy védője, nem kívánta szombaton kommentálni a Le Monde értesüléseit. A volt elnök a TF1 kereskedelmi televíziónak múlt héten adott interjúban tagadta az ellene felhozott vádakat. Azóta az egyik vizsgálóbíró visszahívását kérte arra hivatkozva, hogy az egyik baloldali bírói szakszervezet tagjaként lekötelezettje a jelenlegi szocialista hatalomnak. Sarkozy és ügyvédje egyébként kezdeményezték a lehallgatások megsemmisítését, miután törvénytelennek tartják egy ügyvéd és ügyfele közötti beszélgetések bizonyítékként való felhasználását.

 

Amennyiben ezt az ügyészség elfogadja, az eljárást meg kell szüntetni. A volt elnökkel szemben az utóbbi két évet tekintve hét ügyészi vizsgálat indult, ami jelentősen nehezítheti őszre tervezett politikai visszatérését. Pártja, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) november 29-én választja meg új vezetőjét, miután Jean-Francois Copé kénytelen volt lemondani, amikor kiderült: Sarkozy 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezését hamis számlákkal fedezte a párt. A csőd közeli helyzetbe jutott legnagyobb ellenzéki jobbközép párt olyannyira megosztott és kiszolgáltatott a vezetők belső harcának, hogy egy pénteki felmérés szerint a franciák fele azt szeretné, ha az UMP feloszlatná magát.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: