Kgfb-díjak: továbbra is várat magára a trendforduló

Az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest az idei félév végére átlagosan éppen 10 százalékkal kerültek többe a személyautókra újonnan kötött kötött kgfb-szerződések. Ez 5 százalékponttal alacsonyabb érték az egy évvel korábbinál - olvasható a Netrisk.hu közleményében.

A piacvezető online biztosításközvetítő cég adatai szerint tovább tart a kgfb-díjak lemorzsolódása az évközi időszakban is: az azonnali kötések díja átlagosan 4, míg az évfordulósaké közel 8 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló periódusában. Az évközi váltók tudatossága még mindig igen messze áll az év végi váltókétól: bár körükben is folyamatosan növekszik a váltási arány, annak mértéke még mindig csak 65 százaléka annak, ami  az elmúlt  novemberi kampány idején volt.

 

Forrás: Netrisk

 

Az idei év fordulópont a hazai kgfb-piacon: ezt követően már nem a novemberi kampányban érintett, hanem az évközi évfordulóval rendelkező autósok lesznek többségben – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyított átlagdíjcsökkenés is részben ennek köszönhető, mivel az évközi kötések között egyre nagyobb arányban szerepelnek az alacsonyabb díjú évfordulós váltások: a kötési okok vizsgálata során azt találtuk, hogy 2013 első félévében még csak 30, idén már 37 százaléknyi volt az arányuk.”

 

A csökkenés másik oka, hogy a várakozásokkal szemben mind az azonnali (jellemzően járműcsere miatt végrehajtott), mind az évfordulós kötések átlagdíja esett tavalyhoz képest: előbbi 3,9, míg utóbbi nem kevesebb, mint 7,6 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt.”

 

Forrás: Netrisk

 

Az évközi díjhirdetés 2013 eleji bevezetésekor tapasztalt szintnél ugyanakkor még mindig 10 százalékkal magasabbak a díjak. Igaz, ez kategóriánként igen eltérő módon jelentkezik. Elsősorban a 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező autók átlagdíja növekedett, az ügyfelek számára legkedvezőbb változásokat ugyanakkor a középkategóriás, 76-150 kW közötti teljesítményű autóknál lehetett észrevenni. A jobb kártörténeti besorolású autók átlagdíja alakult kedvezőbben. Ez a tendencia 2014 februárja óta tovább erősödött, mivel a bónusz-malusz besoroláson túl ettől az időponttól további kármentességi kedvezményeket is alkalmazhatnak a biztosítók: ez újabb, akár 20 százalékos diszkontot is jelenhet egyes társaságoknál az autósoknak.

A tudatosság tekintetében van még hová fejlődni


Mivel az idei év végétől már az autósok nagyobb része évközi évfordulóval rendelkezik majd, a Netrisk.hu megvizsgálta azt is, hogy ebben az időszakban milyen mértékben csökken az autósok figyelme a váltás, és az azzal legtöbbször együtt járó megtakarítás iránt. A tudatosság lassú javulását mutatja, hogy míg tavaly az első félévben az arra jogosultak 9,1 százaléka váltott évközben kgfb-t, ez az arány idén 12,2 százalékra nőtt. Ebben az arányszámban nem szerepelnek azok az autósok, akik ugyan utánajártak annak, milyen feltételekkel tudnák újrakötni biztosításukat, de végül meglévő szerződésüknél maradtak.

Ennek ellenére 8-ból 1 autós továbbra is alacsony érték, ha összehasonlítjuk például az elmúlt kgfb-kampány idején tapasztalt aránnyal: a legutóbbi év végi kampányban az arra jogosult korábbi ügyfeleknek a 18 százaléka döntött a váltás mellett. Az évforduló dátumára vonatkozó jogszabály-változás bevezetése előtt, a 2010-es kampányban pedig ez az érték a 33százalékot is elérte, vagyis akkor minden harmadik autós váltott.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: