Életerős az első hazai biosör

Idén júliusban zárul az Alkobeer projekt, amelynek Magyarország egyetlen biosörét köszönhetjük. A 2008-ban indult munka a gabonanemesítéstől az áruházak polcaiig vitte végig a fejlesztési folyamatot. Mára az ital a legtöbb élelmiszerláncnál kapható, eladásai lendületesen növekednek, így a több szempontból különleges terméknek mostantól önállóan kell bizonyítania életképességét a piacon.

A létrejöttét és első lépéseit finanszírozó támogatás megszűntével Magyarország egyetlen biosörének mostantól önállóan kell bizonyítania életképességét a piacon. A készítők tervei, reményei szerint a 0,33-as kiszerelésű ital értékesítési volumene még az idén belép a százezres nagyságrendbe.


A sok tekintetben különleges prémiumtermék mögött álló, csaknem 300 millió forintos, 2008-ban indult Alkobeer projektnek (száma: TECH-08-A32-2008-0423) azonban csak az egyik eredménye az Alakor sör. Az MTA Agrártudományi kutatóközpontja, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszéke, a Körös-Maros Biofarm Kft. és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. összefogásából több, szintén egyedülálló fejlesztés született.


A munkamegosztásban a kutatóközpontnak a gabonanemesítés, a Corvinusnak a receptúra kidolgozása, a biofarmnak az alapanyag előállítása, míg a Biokontrollnak egy szemléletében is úttörő, minden eddiginél szigorúbb tanúsítási metódus kidolgozása és bevezetése volt a feladata.


Az ősi búza, az alakor nemesítése során két, kifejezetten olyan fajta jött létre, amely nem vegyszerek segítségével, hanem önmagától tűri jól a mostoha termesztési körülményeket és megőrzi az eredeti növény kiemelkedő beltartalmi értékeit – ismertette az előzményeket a kutatóközpont projektben résztvevő tudományos munkatársa. Megyeri Mária kifejtette, a munka jelentős részben az időközben elhunyt projektvezető, Dr. Kovács Géza érdeme.


A résztvevők eredeti elképzelései és a pályázati követelmények miatt is fontos volt, hogy az új ital beltartalmában értékesebb legyen a többi sörnél – hangoztatta Hegyesné Dr. Vecseri Beáta. A Corvinus tanszékvezetője elmondta, az eredmény borostyán színű ital lett, amely magában hordozza a felsőerjesztésű élesztő aromáit, a komló fűszeres, citrusos ízével együtt. Az Alakor annyira egyedi és jellegzetes, hogy aki valaha kóstolta, jó eséllyel bármikor képes egy vakteszten is felismerni.


Az elkészült sörnek teljesítenie kell a biotanúsítás szigorú feltételeit, de ettől többet is – hangoztatta a nemesítést, az alapanyag-termesztést, a feldolgozást és a forgalmazást is ellenőrző és tanúsító Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. (HU-ÖKO-01) fejlesztési vezetője. Kanyó Zsolt kiemelte, ebben a projektben még a szokásosnál is szigorúbb feltételeket határoztak meg, az alapanyagok és a késztermékek nyilvántartása minden részletre kiterjed. Kidolgozták a tételtanúsítási eljárást is, az ellenőrök minden lépésnél mérnek és vizsgálnak, mielőtt engedélyt adnának a következőre. A folyamat során a palackok egyedi sorszámot és QR-kódot kapnak, ami alapján az interneten a fogyasztó ellenőrizheti, hogy az adott palack milyen alapanyagokból, mikor készült, hol és mikor lett lepalackozva, kinek mikor lett kiszállítva a főzdéből.


Az alapanyagot termelő és a folyamatos gyártásért felelős Körös-Maros Biofarm egyik vezetője, Ráki Zsolt hozzátette, a termék előállítása mellett az is cél volt, hogy jó példát mutassanak a hasonló kezdeményezéseknek. Magyarországnak jelentős potenciálja van a biogazdálkodásban, amely nem szabad, hogy megálljon az alapanyagok szintjén. Erre jó példa ez a most záruló projekt, amelynek tapasztalatai alapján most már más bioélelmiszerek előállítása is ezt a módszertant követi, követheti.


A biosör megtalálta vevőit Magyarországon, az eladások szépen növekednek, így valóban nem lesz már szükség a projekt jelentette támogatásra. Az első néhány önálló évben derül majd ki, hogy az Alakor termékként is lesz-e annyira életerős, mint a nevét adó, ősi búzafajta.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: