A jövő héten fogadhatják el az új uniós szankciókat Oroszország ellen

Csütörtök délután kerül a tagállamok nagykövetei elé az Európai Bizottság javaslata arra vonatkozólag, hogy milyen további intézkedéseket lehetne bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt, a jogszabályokat pedig a jövő héten készíthetik és fogadhatják majd el a tagállamok képviselői - közölte Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője.

Az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács a múlt hét végén arra hatalmazta fel a szakminiszterek tanácsát, hogy szélesítse ki azon személyek és szervezetek, vállalatok körét, akiket és amelyeket szankcióval lehet sújtani. Így már azok vagyona is befagyasztható, akik támogatják Ukrajna területi egységének, függetlenségének és szuverenitásának veszélyeztetését.
    

A tagállamok képviselői egyrészt arról is dönthetnek, kikkel bővítsék a jelenleg vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtottak körét, másrészt áttekintik az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, milyen további büntetőintézkedések lennének alkalmazhatók Moszkvával szemben. A külügyminiszterek tanácsa ugyanis kedden arra kérte fel a bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, dolgozzanak ki javaslatot arra, milyen intézkedésekkel lehetne korlátozni Moszkva hozzáférését a tőkepiacokhoz, védelmi és kettős felhasználású, polgári és katonai célra is használható, valamint más kényes termékekhez, beleértve az energiaszektort is.
    

Ezeket akkor vezetheti be az Európai Unió, ha úgy látja, hogy az oroszbarát kelet-ukrajnai szeparatisták a többi között nem biztosítanak teljes, azonnali és biztonságos hozzáférés a múlt héten szerencsétlenül járt maláj repülőgép roncsaihoz, akadályozzák a földi maradványok felkutatását vagy az áldozatok ingóságainak visszaszolgáltatását, esetleg megbolygatják a roncsot vagy a maradványokat. Moszkvától pedig azt várja el, hogy vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a fegyveresek eleget tegyenek a követeléseknek, ne szállítson több fegyvert a felkelőknek, ne engedje, hogy fegyveresek szivárogjanak át a határon Kelet-Ukrajnába, valamint vonja vissza csapatait a határ közeléből.
    

Egy diplomácia forrás rendkívüli EU-csúcs összehívását is valószínűsítette abban az esetben, ha ezek a követelések nem teljesülnek, és súlyosabb szankciókról kell dönteni. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy technikai okokból a döntést követően legalább három nap szükséges ahhoz, hogy az Európai Tanács rendkívüli ülését össze lehessen hívni. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: