Ukrán válság - Porosenko kész találkozni Putyinnal

Petro Porosenko ukrán elnök részt vesz augusztus 26-án Minszkben az Oroszország irányította vámunió tagországainak államfői találkozóján, amelyen jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A Kreml közleménye szerint a két államfő találkozni is fog egymással.

Az eseményen az Európai Unió is képviselteti magát. Az ukrán elnöki honlapon közzétett információ szerint a találkozón ott lesz Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Günther Oettinger energiaügyi biztos és Karel De Gucht, az EU kereskedelmi biztosa.

 

Erről José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tájékoztatta telefonon Porosenko elnököt. Előzőleg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő jelezte, hogy ő maga, valamint Putyin és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök kész találkozni az ukrán államfővel. Az EU-tisztségviselők részvételét a minszki tanácskozáson Porosenko kezdeményezte.

 

A tervek szerint a megbeszélésen a vámuniós tagországok államfői, az ukrán elnök és Brüsszel képviselői a kelet-ukrajnai helyzet rendezésének, az ukrán EU-társulási szerződés alkalmazásának, valamint az energiaellátás biztonságának kérdéseit vitatják meg. A minszki tanácskozást megelőzően Angela Merkel német kancellár szombaton Kijevben találkozik az ukrán államfővel és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel. A megbeszéléseken várhatóan az ukrán-orosz viszonyról és a Kijevnek nyújtandó német támogatás konkrét elemeiről lesz szó.

 

A Kreml kedden megerősítette, hogy Putyin egy hét múlva találkozik ukrán kollégájával Minszkben. A két elnökön kívül részt vesznek rajta az Európai Bizottság és az Eurázsiai Vámunió képviselői is - áll a moszkvai közleményben. Porosenko augusztus 30-án munkalátogatásra Brüsszelbe utazik Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke és Barroso európai bizottsági elnök meghívására. Közben az ukrán külügyminisztérium kedden cáfolta azt a moszkvai állítást, miszerint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok hajlandók szavatolni az orosz segélykonvoj biztonságos célba jutását.

 

"Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak" - jelentette ki Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő keddi kijevi sajtótájékoztatóján. Kifejtette, hogy Ukrajnának a Nemzetközi Vöröskereszthez delegált genfi képviselője napi szinten folytat tárgyalásokat a segélyszállítmányról. "A tőle származó legutóbbi információ szerint még tartanak az egyeztetések a Vöröskereszt és az orosz fél között a szeparatisták bevonásával, azaz még nem született megállapodás arról, hogy a szakadárok garantálnák az általuk ellenőrzött területen a szállítmány biztonságos áthaladását" - magyarázta a szóvivő.

 

A mintegy 260-280 fehér kamionból álló orosz segélykonvoj a múlt pénteken érkezett az orosz-ukrán határhoz, jelenleg is még az orosz oldalon vesztegel. Kijev továbbra is kételkedik abban, hogy Moszkva valóban a harcok sújtotta kelet-ukrajnai települések lakosainak kíván segítséget nyújtani, és nem használja fel a segélykonvojt a szakadárok fegyverrel való ellátására vagy bármilyen más provokációra.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: