Egy év alatt globálisan 60 százalékkal nőtt a mobil adatforgalom

Egy év alatt - 2013 második negyedéve és 2014 második negyedéve között - globálisan 60 százalékkal nőtt a mobil adatforgalom - derül ki az Ericsson szerdán ismertetett legfrissebb mobilitási jelentéséből.

A mobil előfizetések száma mintegy 6,8 milliárd volt az idén június végén, az előfizetők tényleges száma ugyanakkor 4,6 milliárd körül van, mivel sokan több előfizetéssel is rendelkeznek. A mobil szélessávú előfizetések száma meghaladta a 2,4 milliárdot. A második negyedévben globálisan 80 millió új mobil előfizetést kötöttek, a növekedés éves szinten 6 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 1,1 százalékos.

 

A mobil szélessávú előfizetések száma 140 millióval bővült, ez éves szinten 35 százalékos növekedés. A jelenleg a legfejlettebbnek számító LTE-technológia előfizetőinek száma a negyedév során 40 millióval nőtt és elérte a 280 milliót. A legtöbb új előfizetést a második negyedévben Kínában kötötték, mintegy 12 milliót, Oroszországban és Indiában egyaránt 5 millióval, Indonéziában pedig 4 millióval gyarapodott az előfizetések száma.

 

A második negyedévben 300 millió okostelefont adtak el világszertte, ez az összes eladott készülék több mint 65 százaléka, míg egy évvel korábban arányuk 55 százalék volt. Az összes mobiltelefon előfizetésből körülbelül 35 százalék kapcsolódik okostelefonokhoz. A globális mobil lakossági lefedettség 2014 második negyedévében 94 százalékos volt. Megjegyzik, hogy a mobilpenetráció, éppen az egy főre jutó előfizetések magas számának köszönhetően, a közép-kelet-európai régióban a legmagasabb.

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Az Antenna Hungáriához kerül az MVM NET

Az állami távközlési és infokommunikációs portfólió konszolidációjának keretében az MVM Energetika Zrt. az MVM NET Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedését adásvétel útján átruházza az Antenna Hungária Zrt.-re - tájékoztatták a társaságok csütörtöki közös közleményükben az MTI-t.
2021. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele, 2020-ban az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című legfrissebb kiadványából.
2021. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás: