Norvég alapok - a magyar kormány a vita gyors és eredményes lezárásában érdekelt

A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az - az MTI birtokába került - levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagországai Budapesten akkreditált nagyköveteinek, válaszul Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter megnyilatkozásaira.

A norvég miniszter a Financial Times európai kiadásában csütörtökön megjelent levelében egyebek mellett azt írta, kiábrándította és meglepte, hogy az Európai Unió nem válaszolt a magyarországi politikai fejleményekre. A norvég NRK közszolgálati rádiónak adott interjúban a miniszter emellett azt mondta: "nagyon nyugtalanít bennünket, amit több éve látunk - a demokrácia és az ország törvényeinek aláásását. Most felszólítjuk az EU-t, hogy ne hallgasson tovább a demokratikus értékek kiüresítéséről egy tagállamban".

 

"A héten az összes tagországhoz fordultunk, és szankciók megfontolására biztattuk az Európai Uniót. Norvégia már tovább ment, és leállította az Európai Gazdasági Térség anyagi támogatásának kifizetését (Magyarországnak), mert nem akarjuk finanszírozni a Magyarországon látható fejleményeket"- jelentette ki Vidal Helgesen. A Miniszterelnökség a nagyköveteknek küldött levelében részletesen ismerteti a két kormány között fennálló nézetkülönbségeket a Norvég Civil Támogatási Alapok felfüggesztésének ügyében.

 

A levél szerint két kérdésben van vita: a magyar irányítás alatt álló programterületek 2014 januárjában megváltozott magyar intézményrendszere miatt Norvégia tett az egyezmény végrehajtását felfüggesztéséhez vezető lépéseket, illetve egy ettől alapjaiban eltérő ok miatt a civil szervezetek támogatása kapcsán a magyar kormány nyitott vitát a norvég féllel. Az első kérdésről a levélben az áll, hogy bár alaptalannak tartották az aggodalmakat, tiszteletben tartották a norvég kérést és "a magyar programirányító koordinációs szervezet feladatait a fejlesztéspolitikában általánosan is koordinációt ellátó Miniszterelnökség egy háttérintézményéhez telepítettük".

 

Kifogásolják ugyanakkor, hogy a norvégok "még csak tárgyalásra sem mutattak nyitottságot a kérdésről". A másik vitás témát részletesen kifejti a levél, hangsúlyozva, hogy meglátásunk szerint a norvég kormányzat egyoldalúan általánosító, a magyar kormányzat megítélését alaptalanul sértő ürügyet teremtett egy olyan kérdésből 2014-ben, amelyről 2012 óta a norvégok hozzáállása miatt sikertelenül próbáltak egyeztetni. Kifejtik, hogy a civil támogatási alap magyarországi működtetését egy olyan magánalapítvány vezette konzorcium végzi, amelyet a norvég fél 2012-ben egy pályázat eredményeképp választott ki.

 

A magyar kormányzat már e kijelölés óta folyamatosan jelezte, szakmai és politikai szinten egyaránt, hogy a kiválasztási eljárást és különösen annak eredményét erősen aggályosnak tartja - hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy aggályaikat csak megerősítette a működés során szerzett tapasztalatuk: "politikailag motivált, az elfogulatlanságnak még a látszatára sem adó támogatási gyakorlatot tapasztaltunk", és közben a norvég fél részéről az együttműködési szándék teljes hiányát tapasztalták.

 

Kiemelik, hogy Magyarországot a Norvégia által biztosított források egy kormányközi, uniós tagságából eredő megállapodás alapján illetik meg, a két ország közötti szerződés alapján a magyar kormány "köteles kezdeményezően fellépni a szabályozási elvek érvényesülése érdekében". Hozzáteszik, hogy "felelős végrehajtó hatalomként nem mehetünk el szó nélkül a mellett, ha közpénzek felhasználásával kapcsolatosan kivizsgálatlanul maradnak anomáliák. Hangsúlyozzuk, a visszaélésszerű pénzosztási gyakorlatról évek óta kapunk visszajelzéseket a társadalom és a média részéről is.

 

" Érthetetlennek és az együttműködési elv figyelmen kívül hagyásának tartja a Miniszterelnökség, hogy valamennyi kérés ellenére a norvég fél nem tett semmilyen lépést a jelzett problémák felderítésére. A kabinet ezután kérte fel a kormányzat ellenőrző szervét egy átfogó átvilágítás lefolytatására - emelték ki. A levélben érthetetlennek nevezik, hogy a vizsgálatot Norvégia olyan vehemenciával ellenzi, hogy az egy, a szakmai vitától és a konkrét forrásoktól messze elrugaszkodó, Magyarország demokratikus alapértékeit vitató, durván általánosító és már hangvételéből is érzékelhetően vagdalkozó vádaskodáshoz vezet.

 

A nagyköveteknek írt levélben a Miniszterelnökség visszautasítja, hogy "Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja, különösen olyan alapon, hogy hazánk egy nemzetközi szerződés megsértését egy évek óta önhibáján kívüli eredménytelenül húzódó szakmai és politikai vita után egy bárki számára átlátható, transzparens, a legszigorúbb jogi garanciák mentén zajló vizsgálattal kívánja igazolni, vagy cáfolni".

 

"Megerősíthetjük, a magyar félnek biztosan a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárása áll érdekében. Arról is biztosíthatjuk, hogy ahogyan eddig, ezt követően is minden lépést ennek érdekében fogunk megtenni" - zárul a Miniszterelnökség levele, amelyet Perényi Zsigmond, az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok tekintetében nemzeti kapcsolattartóként eljáró nemzetközi helyettes államtitkár és Csepreghy Nándor, a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár írt alá.  ( MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: