Évi 200 tonna privát arany válhat majd papírrá Indiában

Az indiai aranykínálatot meghaladó kereslet kielégítése céljából Mumbai megpróbálja kicsalogatni a magánszemélyek otthon szunnyadó készleteinek egy részét.

A Conclude Daily Gold által már korábban ismertetett elképzelés szerint az állami tulajdonú MMTC finomító és a svájci Pamp vegyes vállalata, az MMTC-Pamp és a kereskedelmi bankok által közösen elindítandó program keretében a magánszemélyek fizikai aranyat helyezhetnének el 3 évre a pénzintézeteknél, mely után lejáratkor kamatként nem rúpiát kapnának, hanem az eredetileg elhelyezettnél nagyobb mennyiségű sárga nemesfémet. „Ha például valaki 35 gramm aranyat tesz be, akkor 36,5 grammnyit kap vissza” – vázolta Rajesh Khosla, az MMTC-Pamp ügyvezető igazgatója.

 

A három évre kölcsön kapott arannyal a bankok képesek lehetnek betölteni a kereslet és a kínálat közötti űrt. A bankok ékszerészeknek adhatnák kölcsön az aranyat kamatra, vagy pedig az indiai központi banknál elhelyezve rúpia hitelt vehetnének fel, amit ki tudnának hitelezni. Miközben a magánszektor éves sárganemesfém-szükséglete körülbelül 900 tonnára rúg, az indiai gazdaság 700 tonna importnál többet nem engedhet meg magának, mivel a korábbi, rekordmértékű behozatalok miatt az ázsiaiak folyó fizetési mérlege elszaladt, megközelítette a GDP 5 százalékát, az indiai rúpia pedig jelentősen leértékelődött a dollárral szemben.  Más forrásból pedig nem lehetséges növelni a kínálatot, mivel az indiai aranybányászat gyakorlatilag nulla.

Becslések szerint 25 ezer tonna arany lehet indiai magántulajdonban, ebből 5 ezer a templomokban, amelyek a tavalyi importkorlátozásokig a sárga nemesfém legnagyobb vevői voltak. Ennek közel egytizedét kellene előcsalogatni ahhoz, hogy az aranykereslet ne szenvedjen hiányt. A The All India Germs and Jewellery Federation (GJF) korábbi elnöke, Ashok Minawala tavaly októberben meglehetősen optimistán még azt sem zárta ki, hogy három éven belül 1000-1500 tonnányi sárga nemesfémet mobilizálhatnak.

Conclude komment: a konstrukció előnye az indiai állam számára egyértelmű-kevesebb import, kevesebb deficit-, az aranypiacra pedig –időlegesen-fizikai arany kereslet csökkentő hatású. A bankok által megnyitásra kerülő tőzsdei vételek, amelyekkel fedezni fogják az árfolyamkockázatukat pedig árfolyam emelő hatásúak, azaz árfolyam szempontjából a játék zéró hatású. Ha nem rúpia formájában használják az arany eladásból származó pénzt, hanem aranyat adnak kölcsön aranykamatra ékszerészeknek, akkor a bank eleve nem fut árfolyamrizikót hiszen „átpasszolja” azt az ékszerésznek. Lényegében tehát évi 200 tonna fizikai arany növekményt 200 tonna „papíraranyosítás” fog kompenzálni. Ugyanakkor az arany ebben a konstrukcióban egyszerű számlaköveteléssé (betétté) válik az arannyal szemben és az aranybetétesek a továbbiakban a bank csődkockázatát fogják futni. A bankok az arany jó részét-minden bizonnyal – a belső piacon értékesíteni fogják (vagy ha ékszerésznek adják kölcsön, akkor az ékszerész értékesíti) méghozzá a világpiachoz képest egy prémium árral, mindeközben  az  árfolyamkockázatukat tőzsdei határidős vételekkel fogják lefedezni, melynek van némi tartási költsége „bennfoglalt kamata”, amit a határidős tőzsdei contango prémium (távolabbi határidő általában drágább) árfolyamából könnyű kiszámolni. Az egész konstrukció viszont a bankok számára nyereséget kell  eredményezzen, azaz azonnali árfolyam prémiuma mínusz fedezési költségek meg fogják haladni azt a kamatot , amit az arany betéteseknek  aranykamat formájában kifizet a bank. Ezt nyilván csak a speciális indiai aranypiac körülményei közt lehetséges megcsinálni (a 10% importvám emeli a fizikai arany spot árfolyam prémiumát). Azt is könnyű belátni, hogy a konstrukció a fizikai arany indiai prémiumára csökkentő hatással lesz, legalábbis egy felső határt fog szabni a prémium emelkedésének, hiszen a bankok abban az időpillanatban igyekeznek fizikai aranyat a piacra dobni, mikor a belső prémium magas a világpiachoz képest. Másik következmény, hogy az indiai bankszektor kihitelezheti a felszabaduló forrásokat (akár évi 500 milliárd rúpiával kalkulálhatunk 7-8 milliárd dollár ami az indiai GDP kevesebb, mint 0,5%-a), ami előny ha visszafizetik a hiteleket a meghitelezettek és hátrány ha növekszik a rossz hitelek aránya.

 A konstrukció hátránya, hogy a tervek szerint pár év alatt 1000-1200 tonna aranybetét jó része határidős vétellé fog átkonvertálódni, azaz ismét növekszik a papírarany aránya a valódi aranyhoz képest. Persze ma mindenki úgy gondolja, hogy nem kerül sor olyan szituációra, amikor a tőzsdei szereplők szeretnék lehívni a tőzsdei kötések mögött „található” fizikai aranyat. De ha mégis?

Forrás: Conclude Zrt.

Mi történik az arany világpiaci árával?

Az arany 1.785- 1790 dollár között mocorog ma, stabil maradt a hét végén az árfolyam. A héten a Fed találkozóra figyel a világ, ami hagyományosan a wyomingi nyaralóhelyen, Jackson Hole-ben szokott lenni, de amit idén a Covid járvány miatt virtuálisan tartanak meg a jegybankárok.
2021. 08. 23. 15:00
Megosztás:

Az arany erősödni tudott a koronavírus terjedése és a lassuló kínai gazdaság miatt

Az arany 1.791 dollárig emelkedett, miután ismét növekvő koronavírus esetszámot jelentettek a világból, miközben a kínai gazdaság a júliusi adatok alapján szemmel láthatóan gyengült.
2021. 08. 17. 11:00
Megosztás:

A zuhanó fogyasztói bizalom és a koronavírus terjedése miatt szárnyra kapott az arany árfolyama

Az arany 1.776 dollárig tudott emelkedni, miután pénteken 10 éves mélypontjára esett az USA fogyasztói bizalmi indexe.
2021. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Az arany árfolyama gyengült a Fed kommentárjára

Az arany 1.810 dollárig süllyedt ma reggel, miután tegnap a Fed alelnöke, Richard Clarida beszélt a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt.
2021. 08. 05. 13:00
Megosztás:

Az arany árfolyama megugrott

Az arany 1.819 dollárra ugrott, miután tegnap a nominális kamatok alacsony szinten stagnáltak, és a negatív dollár reálkamat tovább nőtt.
2021. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Az arany árfolyama enyhén emelkedett, a piac a delta mutánsra figyel

Az arany 1.817 dollárra tudott emelkedni, miután tegnap a világ megrettent a koronavírus új mutánsának, a deltának a terjedésétől.
2021. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Ismét a befektetők fókuszába került az arany

Az arany folytatja negyedik hetes emelkedését, miután Jerome Powell elmondta a Kongresszusnak, hogy a központi bank elhivatott a laza monetáris politikája mellett még a magas infláció ellenére is.
2021. 07. 16. 15:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Az arany továbbra is emelkedik, miközben a kötvényhozamok ingadoznak és ködösek a gazdasági kilátások

Egyrészről egyre nő az aggodalom globálisan, hogy a különböző koronavírus mutációk veszélybe sodorhatják a várt gazdasági fellendülést, miután az USA-ban egyre nő a fertőzöttek száma a delta-variáns miatt. Anthony Fauci csalódottságának adott hangot, hogy nehezen halad az oltottak számának növelése érdekében folytatott küzdelem. Ezen a héten az USA inflációs adatai lesznek fókuszban.
2021. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Az arany 1.800 dollár körül, a Fed hamarabb kivezetné a kötvényvásárlásokat

Az arany kismértékben esett, a kurzus ma reggel 1-2 dollárral az 1.800 dolláros szint alatt volt.
2021. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Az arany nekilendült, 1.800 dollár felett az árfolyam

Az arany 1.805 dollár körül volt ma reggel, miután tegnap a piac megnyugodott az USA gazdasági kilátásaival és az inflációval kapcsolatban.
2021. 07. 07. 11:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az arany ára - mi áll a háttérben?

Az arany 1.783 dollárig zuhant, miután a Fed hamarabb szeretné az ultralaza monetáris politikát megszüntetni, mint amire a piac számított - vélik az ERSTE elemzői.
2021. 06. 18. 10:30
Megosztás:

Az arany ára hatalmasat esett a Fed nyilatkozata után

Az arany 1.814 dollárig zuhant, miután tegnap Powell a kétnapos kamatdöntő ülés után arról beszélt, hogy miként szeretnék szigorítani ultralaza politikájukat.
2021. 06. 17. 10:30
Megosztás:

Az arany árát a munkanélküliség fogja megbolondítani

Az arany kismértékben gyengült, mivel a tegnapi USA ipari termelési adat meglepően erős lett. Emiatt a kamatok emelkedtek, a 10 éves hozam jelenleg 1,62%.
2021. 06. 02. 17:00
Megosztás:

Megjött az esze a befektetőknek: kriptodevizák eladás, arany vétel

Az arany 1.872 dollár volt ma reggel. A piacot segítette a hatalmas eladási hullám a kripto piacon.
2021. 05. 20. 14:00
Megosztás:

3 havi csúcson az arany árfolyama, ma lát napvilágot a Fed jegyzőkönyve

Az arany 1.872 dolláron, 3 havi csúcson volt ma reggel. A piac aggódik az infláció emelkedése miatt, a Bank of America közvéleménykutatása szerint ez most a legnagyobb kockázat a piacon, amit a Fed kötvényvásárlási programjának csökkentése követ.
2021. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Az arany jelentősen erősödött a vírus és az inflációs félelmek miatt

Az arany 1.868 dollár volt ma reggel. A masszív emelkedés mögött azok a félelmek állnak, hogy a koronavírus járvány új erőre kap Ázsiában, míg az infláció is kezd erősödni szerte a világban.
2021. 05. 18. 16:00
Megosztás:

Az arany nagyot emelkedett a gyenge munkaerőpiaci adatra

Az arany 1.835 dollárra emelkedett, miután pénteken csalódást okozott a munkaerőpiaci jelentés.
2021. 05. 10. 17:10
Megosztás:

Az arany emelkedik, a piac szerint a Fed kézben tartja az inflációt

Az arany 1.794 dollár volt ma reggel. A megkérdezett piaci szakértők szerint a Fed kézben tudja tartani az inflációt, és a hatalmas költségvetési költekezés ellenére sem lesz szükség a rövidtávú kamatok emelésére.
2021. 05. 06. 16:30
Megosztás:

Janet Yellen félreértett nyilatkozata után gyengült az arany

Az arany 1.776 dollárig süllyedt, miután tegnap Janet Yellen pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kamatoknak valamennyire emelkednie kellene, hogy az USA gazdasága ne hevüljön túl.
2021. 05. 05. 11:30
Megosztás: