Az OTP Ingatlanlízing ügyében is az Alkotmánybírósághoz fordul a bíróság

Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Fővárosi Törvényszék az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében is.

A bíróság kezdeményezi, hogy az AB mondja ki: a devizahitel-szerződések egyes kérdéseiről szóló, 2014. évi XXXVIII. törvény számos rendelkezése alkotmányellenes - ismertette a hétfői tárgyaláson a bíró. Hozzátette, hogy az eljárást az AB döntéséig felfüggeszti. Az Alkotmánybíróság soron kívül, legfeljebb 90 napon belül dönt a kérdésről. Az OTP Ingatlanlízing Zrt. keresetében az eddigi devizahiteles perekben már elhangzott érveket sorakoztatta föl.

 

A pénzügyi intézmény képviselője a tárgyaláson megjegyezte: "Ez a fajta jogtechnikai megoldás, ahogyan a 2014. évi XXXVIII. törvényt elfogadták, túlmutat ezen az ügyön. Ha ezt meg lehet csinálni a bankszektorral, akkor holnap bármilyen más szektorral meg lehet csinálni, hogy jogszabály-értelmezésnek álcázott jogalkotással", tíz évre visszamenő hatállyal előírják a bíróságnak, hogy csak egy új törvénynek való megfelelést vizsgálhat, semmilyen más korábbi jogszabályt vagy szerződéses rendelkezést nem.

 

Az alperes magyar állam képviselője azzal érvelt, hogy 2011-től egy sereg olyan per indult, amelyben az adósok a hitelintézetek egyoldalú szerződésmódosításait kifogásolták; a bírák különféleképpen értelmezték a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályát - a tisztességtelen általános szerződési feltételekről szóló generálklauzulát -, ezért volt szükség a Kúria egységet teremtő jogértelmezésére. Az Országgyűlés a Kúriának ezt a döntését öntötte jogszabályba.

 

Ezzel azonban nem jött létre új norma, csupán korábbi jogkérdések tisztázása és egy általános elv kifejtése történt, ezért visszaható hatályról sincs szó. A bíró ugyanakkor az eljárást fölfüggesztő végzés szóbeli indoklásában megállapította: a törvény sérti a visszaható hatály tilalmát és a jogbiztonság követelményét. Emellett nem felel meg a normavilágosság követelményének, és szükségtelenül korlátozza az eljárással kapcsolatos jogokat. Kifejtette: a szerződéses felek önrendelkezését sérti, hogy a törvény módosítja a devizahiteles szerződéseket, köztük már teljesített szerződéseket is.

 

Ezt legfeljebb a jövőre nézve tehetné meg, ahogy azt a bíróság általi szerződésmódosítás esetében a jogszabály előírja. A jogalkotó is a 2008-as gazdasági és pénzügyi válságra hivatkozik, mint ami indokolta a beavatkozást a jogviszonyokba. Érthetetlen ezért, miért éppen 2004. május 1-jére visszamenő hatállyal módosítaná a szerződéseket - jegyezte meg. Kimondta, hogy a törvény korlátozza a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot. Szűk határidőket szab az eljárás minden résztvevője számára, beleértve a bíróságot is.

 

Ezáltal nincsenek biztosítva az anyagi igazságosság feltárásának feltételei. A törvény eljárási szabályai - többek között azzal, hogy nincs helye hiánypótlásnak vagy a per szüneteltetésének - sértik a fegyverek egyenlőségének a jogát, mert az alperesnek kedveznek - állapította meg a bíróság. A törvény nem fogalmazza meg egyértelműen, mely szerződéseket tekinti devizahitel-szerződéseknek, és több más rendelkezése is pontatlan, kétértelmű.

 

Több megfogalmazása értelmezési gondokat vet föl. Ezek az anomáliák sértik a normavilágosság követelményét, és ezzel a jogállamiság elvét. A bíróság megállapította: nem volt kellő felkészülési idő, ezzel sérült a jogbiztonság elve. Kiemelte: a perindításra nyitva álló 30 napos határidő már a törvény alkalmazása. Ettől különbözik a törvény alkalmazására való felkészülés, amelyre egy, illetve nyolc nap állt rendelkezésre, ami irreálisan rövid. Végül a törvény sérti a jogorvoslathoz való jogot is azzal, hogy lerövidíti a fellebbezés és a felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidőket.

 

A bíróság megállapította: az lett volna az alkotmányos megoldás, ha az állam arra jogosult szerve a hatályos szabályozás - a régi Polgári Törvénykönyv és egy 1999-ben elfogadott kormányrendelet - alapján közérdekű keresetet indít a pénzügyi intézmények ellen. A devizahiteles törvény elfogadása után több tucat pénzügyi intézmény indított pert a magyar állam ellen. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például a kamatok, a költségek vagy a díjak fölemelését - lehetővé tévő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.    (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: