A mosogatógép feltöltésére is képes robotot ígérnek brit szakemberek

Jövőre már a mosogatógépbe is képes lesz bepakolni az a harmadik generációs robot, amelyet a birminghami brit tudományos fesztiválon mutattak be fejlesztői.

Boris, akit a fesztivál zárónapján tártak a nagyközönség elé, egyike a világ első olyan robotjainak, amelyek az emberekre jellemző mozdulatokat idézve képesek célzottan megmozdítani számukra idegen tárgyakat. A robotot a Birminghami Egyetem kutatói fejlesztették ki. "Ez Boris első nyilvános szereplése" - mondta a rendezvényen Jeremy Wyatt, az intézmény számítógép-tudományi karának professzora. A szakember szerint a robot kifejlesztése öt évükbe és 350 ezer fontba került.

 

A kezein öt-öt ujjal rendelkező Boris az arcán és a csuklóján lévő érzékelőkkel "látja" a tárgyakat. Mindössze tíz másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a több ezer lehetőség közül kiválassza az adott tárgy megragadásának legjobb módját, és a cél eléréséhez szükséges karmozdulatokat is pontosan megtervezze, kikerülve az akadályokat - adta hírül a BBC News. "Nem arra van beprogramozva, hogy felvegye a tárgyat, hanem arra, hogy megtanulja felvenni azt"- magyarázta Wyatt.

 

"A robot lát valamit, és mivel arra van képezve, hogy egy bizonyos tárgyat egy bizonyos módon fogjon meg, ezért azt mondja magában - oké, ez a felület hasonlít arra, amit ismerek, szóval ezt a fogást fogom alkalmazni" - magyarázta a robot megépítésében segédkező Maxine Adjigble kutatómérnök. Wyatt és a nemzetközi PacMan projekten dolgozó többi kutató célja, hogy 2015 áprilisára Boris képes legyen bepakolni egy mosogatógépbe.

 

"Nem mintha úgy vélném, hogy a mosogatógép-feltöltő robotok égető gazdasági, vagy szociális szükségleteket elégítenének ki" - jegyezte meg Wyatt. "De ez tipikusan olyan feladat, amely odafigyelést igényel az embertől - olyasmi, amelyhez az összes olyan kézi ügyességre szükség van, amelyek kifejlesztésére több százmillió évet szánt az evolúció. Azáltal, hogy mindezt 'beletesszük' egy robotba, reméljük, hogy a jövőben sokkal rugalmasabbá tehetjük őket" - magyarázta a szakember. A fejlesztőcsapat tervei közt szerepel, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni és a tapintás érzékével is gazdagodjon.

 

A kutatók hosszú távú célja, hogy "olyan robotokat építsenek, amelyek emberi környezetben, irodákban, kórházakban és raktárakban is képesek működni". A fesztiválon egy másik intelligens robot, Bob is bemutatkozott, aki Borisszal ellentétben képes helyváltoztató mozgást is végezni és a környezetéről hőtérképet készítve tájékozódik. Bob akár egy héten keresztül is képes megfigyelés alatt tartani egy beltéri környezetet mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, miközben kisebb feladatokat is elvégez és önállóan hoz döntéseket. Bob a közelmúltban volt háromhetes gyakorlaton a G4S biztonságtechnikai cég gloucestershire-i irodájában.   ( MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: