Bajt hozhat a gazdaságban a német EU-szkeptikus párt előretörése

Az egész euróövezet adósságpiaci megítélését befolyásolhatja az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német euroszkeptikus párt "gyors és kitartó" előretörése, mivel emiatt keményebbé válhat a német kormány hozzáállása az euróövezeti válságkezeléshez - áll a Standard & Poor's kedden Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő szuverén besorolásokért felelős részlegének elemzési igazgatója, Moritz Kraemer - a tanulmány szerzője - kiemeli, hogy egészen a legutóbbi időkig nem volt olyan nyíltan euroszkeptikus párt Németországban, amely képes lett volna egy táborba gyűjteni az euróövezeti pénzügyi segélyprogramok és a német adófizetőkre ezekből háruló, vélelmezett pénzügyi kockázatok ellenzőit. Ez a kényelmes helyzet azonban a jelek szerint véget ért azzal, hogy egy nyíltan EU- és euróellenes párt gyökeret vert Németországban is.

 

A német pártpolitikai tájkép e módosulása szűkítheti a német kormány manőverezési mozgásterét, és ennek következményei lehetnek az euróövezeti gazdaságpolitikai döntéshozatalra is. Angela Merkel kancellárnak és a kormányzó CDU-nak hosszú ideig nem kellett attól tartania, hogy tőle jobbra megjelenik egy életképes ellenzéki erő, és ez lehetővé tette, hogy a CDU "mélyen behúzódjon a politikai spektrum közepére" - áll a Standard & Poor's keddi londoni elemzésében. A hitelminősítő szerint ugyanakkor ez űrt teremtett a német politikai színkép konzervatív szélein, és az euroszkeptikusabb választók egyre inkább úgy érezték, hogy az ő gondjaikkal a CDU nem foglalkozik.

 

Az AfD sikeresen vonzotta magához ezeket a kiábrándult választókat, és ezt a folyamatot csak könnyítette a liberális FDP "gyors kimúlása" - vélekedik tanulmányukban az S&P vezető szakértője. A ház szerint ha az AfD népszerűsége tartósnak bizonyul, akkor a CDU várhatóan megpróbálja "visszafoglalni" azt a politikai teret, amelyet középre húzódásával hátrahagyott. Ennek következménye viszont egyre nagyobb eséllyel az lehet, hogy a CDU - és így Németország - az eddigieknél keményebb álláspontra helyezkedik az euróövezeti kompromisszumokkal szemben, és például kevesebb rugalmasságot tanúsít más európai szuverén adósok költségvetési kiigazítási ütemének lazítása iránt, vagy még nyíltabban kritikus retorikával illeti az eurójegybank (EKB) monetáris politikáját.

 

Ez tovább nehezítené az EKB nem konvencionális monetáris politikai döntéseinek kimunkálását és végrehajtását. Mindez nem számítana sokat, ha az euróövezeti válságról már biztonsággal ki lehetne jelenteni, hogy véget ért, ám valószínűtlen, hogy ez lenne a helyzet. Az euróövezet gazdasági teljesítménye még mindig nem érte el a pénzügyi válság előtti utolsó évben, 2007-ben mért szintet, ráadásul a kilábalási folyamat az idén csaknem teljesen leállt. A munkanélküliség továbbra is veszélyesen magas, egyre nagyobb a dezinflációs nyomás, miközben Németország kivételével az összes nagy euróövezeti gazdaságban folytatódik a közadósság-teher növekedése - hangsúlyozza a Standard & Poor's tanulmánya.

 

Az eddigi konstruktív német hozzáállás alapvető fontosságú volt az euróövezet jelenlegi pénzügyi támogatási infrastruktúrájának kiépítésében, és ez kedvező hatást gyakorolt az alacsonyabb adóskockázati besorolású eurógazdaságok hitelképességére. Ha Németország hozzáállása merevebbé válik ezen a téren, az csökkentheti a pénzügyi befektetők bizalmát az euróövezeti szuverén adósok számára szükség esetén hozzáférhető multilaterális támogatási rendszer szilárdságában. Egy ilyen hangulati váltás nyomán - a szuverén kötvények történelmi mélységekben járó jelenlegi kamataihoz képest - kedvezőtlenebbé válhatnak a gyengébb adósosztályzatú euróövezeti gazdaságok piaci finanszírozási kondíciói - áll a Standard & Poor's elemzésében. A cég szerint mindezek alapján az AfD támogatottságának növekedése olyan új tényező, amelyet az adósságpiaci szereplőknek ezentúl figyelniük kell.   (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: