Bevezetik a márkasemleges cigarettásdobozt

A dohányellenes törvény keretében Franciaország elrendeli a cigaretták márkasemleges csomagolását, amire eddig csak Ausztráliában volt példa - jelentette be csütörtökön Marisol Touraine egészségügyi miniszter.

A cigarettásdobozok egységesek lesznek, egyforma formájuk, méretük, színük lesz, és a dobozokon olvasható feliratok egyforma tipográfiával fognak készülni. A miniszter azt nem közölte, hogy az intézkedés mikor lép életbe, de elképzelhető, hogy Franciaország lesz az első Európában, megelőzve Angliát és Írországot, amelyek hasonló jellegű intézkedést szándékoznak bevezetni. Az Európai Unió februárban fogadta el a dohányzásellenes direktívát, amely előírja, hogy a jövőben a cigarettásdobozok felületének 75 százalékát sokkoló fényképeknek és figyelmeztető szövegeknek kell elfoglalniuk - a márkanév rovására.

 

A kiskorúak passzív dohányzási kitettségének korlátozására betiltják a gyerekek által látogatott közterületeken, így a játszótereken is a dohányzást, valamint az olyan gépjárműben is tilos lesz rágyújtani, amelyben 12 évesnél fiatalabb gyermek is utazik - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a miniszter. Az elektromos cigarettát is betiltják egyes nyilvános helyeken: a fiatalkorúakat is fogadó intézményékben, azaz az iskolákban, a közlekedési járműveken és a munkahelyek közös tereiben. A fiatalkorúak számára 2014 márciusa óta teljesen tiltott e-cigaretta az elmúlt két évben nagyon népszerű lett Franciaországban.

 

A dohánytermékek 2013-as eladási adatait feldolgozó tanulmány szerint Franciaországban 8 és 9 millió közé tehető azok száma, akik már kipróbálták az elektromos cigarettát, közülük egymillióan használják mindennap, a 15 és 75 év közöttiek 3 százaléka. A felmérést készítő Kábítószerek és a Kábítószerfüggők Megfigyelő Intézete (OFDT) szerint az elektromos cigaretta elterjedésének köszönhető, hogy visszaszorult a dohányzás Franciaországban, és a leszoktató gyógyszerekből is kevesebb fogyott 2013-ban.

 

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a cigarettaeladás 8,6 százalékkal esett vissza 2014 augusztusában az előző évhez képest, a sodort dohányé pedig 4,2 százalékkal, s a dohányzásról leszoktató termékek eladása is jelentősen csökkent. A márkasemleges cigarettásdoboz bevezetését régóta szorgalmazzák a dohányzásellenes szervezetek, de a trafikosok részéről óriási tiltakozást váltott ki. A legjelentősebb szervezetük szerint a kormány előzetes egyezetés nélkül hozta meg a döntését, amellyel jelentősen csökkenni fog a cigarettafogyasztás. Franciaországban a legtöbb országhoz hasonlóan a dohányzás a legfőbb halálok. Évente mintegy 73 ezer haláleset köthető a dohányzáshoz.   (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: