Megélénkült a külkereskedelem júliusban

Az export 9,2, az import 9,0 százalékkal nőtt euróban számolva júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az előző havi 6,0, illetve 5,2 százalékos növekedés után - jelentette második becslésében csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 Az első becslésben a kivitel 8,4 százalékos, a behozatal 7,9 százalékos növekedéséről adott hírt szeptember 8-án a KSH. A változás következtében a júliusi exporttöbblet 498 millió euróról, hajszálnyival, 482 millióra csökkent, ami 50 millióval több az egy évvel korábbinál.
    

Az év első hét hónapjában a kivitel euróban számolt értéke megközelítette az 50 milliárdot és 5,1 százalékkal nőtt. Az import hasonló, 5,0 százalékos emelkedésével 3,766 milliárd kereskedelmi többlet alakult ki, 237 millióval nagyobb az egy évvel korábbinál. Az export forintban mért árszínvonala január-júliusban 0,4 százalékkal emelkedett, az importé 0,2 százalékkal csökkent, a cserearány 0,6 százalékkal javult.
    

A kivitel és a behozatal mintegy felét adó gépek és szállítóeszközök exportvolumene 10, az importé pedig közel azonos mértékben, 9,3 százalékkal bővült 2013 január-júliushoz képest, euróban az export 6,9, az import 5,6 százalékkal nőtt. A kivitelben a legnagyobb súlyt képviselő közúti jármű kivitele csaknem másfélszerese volt az egy évvel ezelőtti szintnek. Számottevően emelkedett még az energiafejlesztő gép és berendezés, valamint a villamos gép, készülék és műszer egyes árucsoportjainak forgalma. A folyamatosan zsugorodó részarányú híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék mindkét irányú forgalma negyedével volt alacsonyabb, mint 2013 bázisidőszakában - közölte a KSH.
    

A külkereskedelmi forgalom mintegy harmadát kitevő feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 6,7 és 10 százalékkal emelkedett, euróban a növekedés 3,9, illetve 6,7 százalékos volt. Az export bővülésében az autógyártásban felhasznált szakmai tudományos ellenőrző műszer kereskedelme volt a legjelentősebb tényező.
    

Behozatalban a gumigyártmány, a fémtermék, valamint a vas és acél növekedése volt meghatározó. Az árufőcsoport forgalmában jelentős súlyú gyógyszer és gyógyszerészeti termékek kivitele már harmadik hónapja maradt el a bázisidőszaki szinttől, amely főként az Oroszországba és Ukrajnába irányuló kiszállítások visszaesésének eredménye.
    

Az energiahordozók behozatalának volumene 9,0 százalékkal haladta meg az előző év első hét hónapjának szintjét, euróban az értékük azonban 0,8 százalékkal csökkent.
    

A kőolaj és kőolajtermék importvolumene az utóbbi pár hónapban mért jelentős növekedésnek köszönhetően az időszak végére már némileg meghaladta a bázisidőszaki szintet. A természetes és mesterséges gáz importvolumene a hazai gáztározók feltöltése miatt március óta folyamatosan bővül, így az időszak végére több mint hatodával felülmúlta a bázisidőszaki szintet.
    

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 7,6, az importé 7,2 százalékkal emelkedett 2013 első hét hónapjához képest, euróban az export 2,7 százalékkal, az import 6,5 százalékkal nőtt. Az exportban a legnagyobb részarányú gabona és gabonakészítmény közel ötödével haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. A forgalom élénkülésben szerepet játszott az uniós tagállamok mellett a távol-keleti piacokra irányuló export bővülése is.
    

Magyarország a behozatal 75, a kivitel 79 százalékát bonyolította le az EU tagállamaival. Az unióval folytatott export- és importüzletek értéke azonos mértékben, 0,5 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához képest. A többlet 5,0 milliárd euró (1523 milliárd forint) volt, ami 596 millió euróval (119 milliárd forinttal) kevesebb az előző évhez képest.
    

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a KSH adatok nyilvánosságra hozatala után írásos értékelésében idézte Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkárt, aki szerint a javuló adatok a fogyasztás bővülésének és a növekvő ipari kibocsátásnak, valamint a járműgyártás dinamikus bővülésének köszönhetők.
    

Az államtitkár úgy véli, a külkereskedelmi forgalom hosszú ideje tartó bővülése folytatódhat, továbbra is az ipari növekedésre és a több mint egy éve folyamatosan élénkülő belső fogyasztásra támaszkodva - áll a közleményben. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: