Külföldi sajtó Magyarországról - az amerikai beutazási tilalomról

A Demokráciák Közössége nevű nemzetközi kormányközi szervezet a múlt hónapban elindított egy olyan eljárást, amely azzal zárulhat, hogy Magyarországot kizárják a szervezet kormányzótanácsából, amelynek 2011 óta tagja, vagy akár azzal is, hogy Magyarország kilép a közösségből - olvasható a Foreign Policy című amerikai külpolitikai lap honlapján megjelent cikkben.

Külföldi sajtó Magyarországról - az amerikai beutazási tilalomról

Ha Magyarország távozik a szervezetből, azzal nemzetközi szinten elismerné, hogy megszűnt demokrácia lenni - vélekedik a cikkíró. Elizabeth Winkler írása szerint az Egyesült Államok kezdeményezte a demokratikus értékek és intézmények mellett elkötelezett országokat tömörítő szervezetnél, hogy készítsen jelentést a magyarországi demokrácia helyzetéről és "felkérte Magyarországot annak mérlegelésére, hogy tiszteletben akarja-e tartani a közösség intézményeit és értékeit".

 

Magyarországot megdorgálta a Velencei Bizottság, az Európa Tanács, az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és még saját alkotmánybírósága is, de Orbán Viktor csak "masírozik tovább zavartalanul" - írta a szerző.  Sonni Efron, a Human Rights First nevű, amerikai központú nemzetközi emberi jogi szervezet vezető kutatója a lapnak nyilatkozva elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország kilépjen a szervezetből még a kormányzótanácsi tagságról szóló szavazás előtt annak érdekében, hogy Orbán Viktor elkerülhessen egy újabb diplomáciai kellemetlenséget.

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar állampolgárok ellen ellrendelt amerikai beutazási tilalom ügyéről írt hétfői számában. Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a washingtoni vezetés intézkedése révén Magyarország "egy szintre került olyan államokkal, mint Oroszország és Uganda".
    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek washingtoni látogatása révén lesz lehetősége "közvetlenül a forrásnál" érdeklődni az ügy háttere iránt - írta a FAZ tudósítója, megjegyezve, hogy a miniszter nem találkozik John Kerry amerikai külügyminiszterrel. A kormány egy szóvivője a FAZ-nak azt mondta, hogy tudomása szerint magyar részről nem történt miniszteri szintű találkozóra irányuló kezdeményezés. Ugyanakkor "világos diplomáciai jelzés", hogy John Kerry nem fogadja a bemutatkozó látogatásra érkező magyar minisztert - tette hozzá Löwenstein.
   

 Bill Clinton és Barack Obama volt és jelenlegi amerikai elnök kritikáira utalva megjegyezte, hogy ez nem az első jelzés Washingtontól. A "valamivel finomabb diplomáciai jelzések közé tartozhat", hogy az Egyesült Államoknak több mint egy éve nincs nagykövete Budapesten - írta a FAZ tudósítója.
    

A liberális Süddeutsche Zeitungban Cathrin Kahlweit kommentárjában kifejtette: a magyarországi folyamatokat felületesen szemlélve úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az alkotmány és az államszervezet átalakítása után felhagy "a magyar demokrácia alapjainak megrendítésével", de ez csak látszat volt, valójában pedig elindult "a társadalom lopakodó fideszesítése".
    

Most azonban "kettős csapás" következett be egy "diplomáciai háborúval" együtt - tette hozzá, utalva a földtörvény körül az Európai Bizottsággal kialakult vitára és a beutazási tilalom ügyére.
    

Úgy vélte, hogy Orbán Viktor megpróbálja mindkét konfliktust a maga javára kihasználni, módszere pedig ugyanaz lesz, mint eddig, vagyis Magyarországot külföldi hatalmak áldozataként mutatja be, saját magát pedig a kapzsi spekulánsok ellen küzdő harcosként.
    

Még egyik uniós ország sem ütközött ilyen sokszor kötelezettségszegési eljárásokba a demokratikus jogok megsértése miatt, mint Magyarország - írja véleménycikkében a Der Standard című osztrák liberális lap hétfőn. Gregor Mayer, a lap budapesti tudósítója szerint Amerika leginkább az orosz oligarchákkal, az iráni atommérnökökkel valamint az afrikai emberkínzókkal szemben szokta a beutazási tilalmat alkalmazni. A szerző szerint valójában Magyarország egyre inkább leválik a Nyugatról. A cikkíró Putyin kijelentéseihez hasonlatosnak tartja Orbán Viktor mondatát, miszerint Európának vissza kell térnie keresztény gyökereihez. Azonban ha az uniós támogatásokról van szó, az EU jól jön "fejőstehénként" - jegyzi meg a lap tudósítója.
    

Gregor Mayer szerint egyébként az amerikai intézkedés teljesen szokatlan egy NATO-szövetségessel szemben. Úgy véli, ebben szerepet játszott az is, hogy Orbán Viktor egyre inkább közeledik Putyin Oroszországához. Ennek kapcsán azt írja, hogy a magyar kormányfő Alekszej Miller Gazprom-vezérrel folytatott tárgyalása után leállította az ukrajnai gázszállítást.

###ajanlo_szja###
Több román lap is "példátlan diplomáciai háborúnak" minősítette a beutazási tiltást. A jobboldali román államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei cikkírója megjegyzi, hogy a beutazási tilalom eddig egy Oroszországgal szemben alkalmazott szankció volt.  A szabadelvű gyökerekkel rendelkező Cotidianul című internetes lap (amelynek nyomtatott kiadása már öt éve megszűnt) szintén úgy látja, hogy Washington Oroszország-politikája miatt bünteti a magyar kormányt és arra emlékeztet, hogy "Orbán Viktor több ízben bírálta a Moszkva elleni szankciókat, bár betartotta azokat".
    

A cikkíró szerint voltak előjelei a mostani lépésnek, amikor október elején Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes egyes közép-európai országokat bírált, amiért a demokráciát fenyegető lépéseket tesznek és megtűrik a korrupciót, miközben a NATO védelmét élvezik. Bár a román ellenzéki sajtó akkor úgy értelmezte: Nuland Romániára is utalt, "a történtek azt bizonyítják, hogy a figyelmeztetést mégis főleg Magyarországnak szólt" - írta a Cotidianul. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: