London még karácsony előtt EU-bevándorlási korlátozásokat jelent be

David Cameron brit miniszterelnök "még karácsony előtt" intézkedéseket jelent be az európai uniós társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók bevándorlásának korlátozására - közölték hétfőn brit kormányforrások a BBC-vel.

London még karácsony előtt EU-bevándorlási korlátozásokat jelent be

A Downing Street vezető tisztviselőitől származó információ nem sokkal azután vált ismertté, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke londoni beszédében bírálta a EU-n belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit politikát.
    

A BBC-nek nyilatkozó kormányzati illetékesek a kilátásba helyezett intézkedésekről csak annyit mondtak, hogy "több opció" is megfontolás alatt áll, de ezekről konkrét döntés még nem született, mint ahogy arról sem, hogy Cameron milyen formában tárja a nyilvánosság elé a korlátozási intézkedések terveit. A BBC kormányforrásai szerint ez lehet egy beszéd, egy interjú vagy akár egy újságcikk is.
   

 Az elmúlt napokban megjelent brit sajtóértesülések szerint a Downing Street által fontolgatott tervek egyike, amelyet kormánykörökben állítólag csak "vészfékként" emlegetnek, felhatalmazná a brit kormányt az EU-társállamokból érkezők betelepülésének leállításra bizonyos előre meghatározott szint elérése után, azon az alapon, hogy a további bevándorlás elfogadhatatlan terheket róna a közszolgáltatási rendszerre és a társadalmi kohézióra.
   

 A hétvégén megjelentek olyan lapértesülések is, amelyek szerint London a többi uniós ország munkavállalóinak évente kiadható brit társadalombiztosítási kártyák számát, illetve érvényességi idejét korlátozná kvóták megállapításával.
    

José Manuel Barroso az egyik legtekintélyesebb londoni politikai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén a Chatham House - hallgatósága előtt tartott hétfői beszédében mindazonáltal figyelmeztette Londont, hogy a szabad munkaerőmozgás az egyik legfőbb uniós szabadságjog, és a brit korlátozási szándékok ezt az alapelvet kérdőjelezik meg, megsértve a többi uniós tagországot.
    

Barroso szerint "történelmi hiba lenne", ha Nagy-Britannia ebben a kérdésben még inkább maga ellen fordítaná "természetes szövetségeseit Közép- és Kelet-Európában", annál is inkább, mivel annak idején London a térség uniós felvételének legerőteljesebb támogatói közé tartozott.
    

A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós alapszabályok megváltoztatásához az összes EU-tagország beleegyezése szükséges. Az uniós bevándorlás ügyében egyre komolyabb ellentét formálódik London és az EU között, és a konfrontáció Barroso hétfői beszéde után személyeskedésig fajuló szópárbajba torkollt.
    

Grant Shapps, a kormányzó Konzervatív Párt elnöke kijelentette, hogy Barroso személyében "egy meg nem választott bürokrata" akar beleszólni a brit kormány bevándorlási politikájába. Barroso erre már a Chatham House-ban tartott beszéde után, a megjelent újságírók és elemzők kérdéseire válaszolva reagált. Kijelentette: az Európai Parlament megválasztott képviselői választották őt kétszer is az Európai Bizottság élére, a bizottságot pedig a tagországok alakítják ki. "Egyébként pedig nem tudom, ki is az a Shapps úr" - tette hozzá.
   

 David Cameron már hétfőn, rendkívül indulatos nyilatkozatban "visszaüzent" Barrosonak. A kormányfő egy vidéki programon nyilatkozva a BBC-nek kijelentette: az ő főnöke a brit nép, és csak a brit választóknak tartozik beszámolással. A bevándorlásra utalva hozzátette, hogy "a britek e probléma megoldását kívánják, ez a kívánságuk nem ésszerűtlen, és én meg is fogom oldani ezt az ügyet".
   

 Cameron megerősítette azt a brit kormányzati álláspontot, hogy Nagy-Britanniának újra kell tárgyalnia az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét, a tárgyalási folyamat középpontjában a bevándorlásnak kell állnia, utána pedig népszavazást kell tartani arról, hogy e tárgyalások eredményei alapján a brit választók az EU-ban akarnak-e maradni, vagy távozni kívánnak az unióból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: