EU-csúcs - Megállapodás született a klíma- és energiastratégiáról

Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát. Így az Európai Unió az elköteleződés pozitív üzenetével jelenhet meg a 2015 végén Párizsban megrendezendő ENSZ-klímacsúcson - közölte Herman Van Rompuy.

 

Tudatta ugyanakkor, hogy egyes tagállamok kérése az volt, hogy a párizsi klímacsúcs után tekintsék át még egyszer a mostani megállapodást. "De nem fogjuk felhígítani, nem megyünk a mostani vállalásaink alá" - jelentette ki az Európai Tanács elnöke. Az uniónak 2020-ig már van klímavédelmi és energiastratégiára, 2021 pedig Van Rompuy szavai szerint ha nem is a holnap, de a holnapután, a gazdasági szereplőknek pedig kiszámíthatóságra van szükségük, és ezen a téren az Európai Unió állta a szavát, bizonyosságot kínál.

 

"Nem volt könnyű, egyáltalán nem" - fogalmazott az Európai Tanács elnöke. Van Rompuy arról is beszélt, hogy a stratégia egyik vezérelve a szolidaritás, annak érdekében, hogy az alacsonyabb bevételekkel bíró tagállamok is felzárkózhassanak, valamint, hogy a költséghatékonyságot is szem előtt tartja, és a versenyképesség szempontjait sem hagyja figyelmen kívül. Ott kell csökkenteni, ahol ez a legolcsóbban megtehető - foglalta össze a belga politikus, aki egy példát is hozott erre.

 

Mint mondta: ha például Dániában már minden épület hőszigetelő duplaüvegű ablakokkal rendelkezik, akkor Dánia, ahelyett, hogy fajlagosan kisebb energia-megtakarítást eredményező triplaüvegezésbe kezd, finanszírozhat ugyanabból a pénzből duplaüvegezést olyan tagállamokban, ahol arra szükség van, mert az uniós szinten nagyobb hatékonyságnövekedést eredményez, Dánia pedig elkönyvelheti, hogy megtette a magáét. Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján elmondta: Németország már jelenleg is 25 százalékkal javította az energiafelhasználás hatékonyságát, így hamarosan el is érheti a 27 százalékos célt.

 

Van Rompuy azt is elmondta, hogy az energiahatékonyság terén vállalt célt 2020-ban felül lehet majd vizsgálni. A megújuló energia felhasználása terén az EU gyakorlatilag a jelenlegi 14 százalékos arány megduplázását tűzte maga elé célként - mutatott rá Herman Van Rompuy. A politikus arra is kitért, hogy a technológia ezen a téren gyorsan fejlődik, a kitűzött célt pedig az unió egészének kell teljesítenie, nem a tagállamoknak külön-külön. Mindezek mellett az Európai Unió állam-, illetve kormányfői abban is megállapodtak, hogy 2030-ra olyan mértékben kell összekapcsolni a tagállamok villamosenergia-hálózatait, hogy minden ország képes legyen áramtermelésének legalább 15 százalékát exportálni.

 

Ez Madrid határozott követelése volt, miután Spanyolország több áramot termel, mint amennyire szüksége van, főleg szélenergiából, ám Franciaország vonakodik fejleszteni a két ország közötti energia-összeköttetést, arra hivatkozva, hogy az alapvetően atomerőművei által ellátott áramhálózata nem tudná felvenni a spanyol exportot, mert a nukleáris létesítmények teljesítménye nem szabályozható olyan rugalmasan, ahogy a szélenergia-termelés ingadozik. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke örömének adott hangot, hogy az Európai Tanács végül elfogadta, amit a bizottság januárban javasolt.

 

Ez jó hír a klímaváltozás elleni küzdelemben - vélekedett a bizottság elnöke, aki szerint nincs a világon még egy ilyen nagyratörő energiastratégia. "Akkor sokan azt mondták, ez rossz terv rossz időpontban. De bebizonyosodott, hogy a kétkedők tévedtek" - hangsúlyozta Barroso. A portugál politikus az összeköttetéseket létfontosságúnak nevezte az egységes energiapiac szempontjából.

 

Mindkét politikus kitért az ebola elleni fellépésre is. Van Rompuy megerősítette, hogy Hrisztosz Sztilianidisz leendő humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos lesz az EU ebola elleni erőfeszítéseinek koordinátora, valamint, hogy a témáról még pénteken is lesz szó az állam-, illetve kormányfők tanácskozásán. Barroso szerint a járványt még közel sem sikerül megfékezni, és nagyobb erőfeszítésekre van szükség.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: