Erste: a kelet-közép-európai államkötvények Európa legjobb befektetései között

Az elmúlt években megnőtt a kelet-közép-európai kötvénypiac jelentősége, ugyanis a térségbeli államok relatív besorolása az euróövezettel szemben javult, a CDS-felárak pedig zsugorodtak. Az Erste Group kelet-közép-európai kötvényekkel foglalkozó legfrissebb elemzése szerint idén elsősorban a kelet-közép-európai államkötvények emelkedtek ki a legjobban teljesítő európai eszközök közül.

A bankcsoport MTI-hez eljuttatott elemzése szerint ennek oka, hogy a kelet-közép-európai államkötvények hozama a fundamentumaikhoz, illetve besorolásukhoz képest magas, piaci volatilitásuk viszont historikusan alacsony. Az Erste Kelet-közép-európai Eurókötvény Index szerint a kelet-közép-európai államok által kibocsátott eurókötvényekbe történt befektetések idén nagyobb hozamot biztosítottak (6,9 százalékot), mint az Erste Kelet-közép-európai Nemzeti Valuta Kötvényindex által követett, helyi devizában jegyzett kötvények euróban számítva (5,3 százalék).

 

Mindkét index azt mutatja, hogy a kelet-közép-európai kötvények jobban teljesítettek, mint az ötéves német és francia állampapírok, hiszen azok csak 3,8, illetve 4,6 százalék hozamot értek el az év eddig eltelt időszakában. A két indexben szereplő országok a következők: Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Két utóbbi nem szerepel az Erste Kelet-közép-európai Nemzeti Valuta Kötvényindexben, mivel mindketten euróövezeti tagok. Az elemzés szerint a külföldi kézben lévő kelet-közép-európai adósságállomány mértéke stabil marad, vagy akár nőhet is, amit az EKB további lépései segíthetnek elő.

 

A régió jegybankjai a várakozások szerint alacsonyan tartják az alapkamatot, és az infláció várhatóan továbbra is meglehetősen nyomott szinten marad: 2015-ben 2 százalék alatti átlag valószínűsíthető a régióban a 2014-re vonatkozó igen alacsony, 0,4 százalékos előrejelzést követően. Az Erste elemzése szerint bár 2015 végéig az MNB várhatóan nem változtat a jelenlegi kamatpolitikáján, a hosszú lejáratú forintkötvények esetében 2015-ben már hozamemelkedésre lehet számítani, melyre több tényező is hat.

 

A forintban kibocsátott államkötvények kínálata várhatóan növekedni fog, ami főként annak köszönhető, hogy a kormány jövőre nem kíván devizaalapú kötvényt kibocsátani, a lejárókat pedig forint alapú kötvények kibocsátásával kívánja fedezni. Az idei évben 5,4 milliárd euró, míg jövőre 2,4 milliárd euró értékű devizakötvény jár le. A keresleti oldalon ugyanakkor csökkenés várható, mert egyrészt a külföldi befektetők jelentős mértékben rendelkeznek forintkötvényekkel, azonban kérdéses, hogy a forint volatilitás növekedésével, és a hozamkülönbözet csökkenésével továbbra is olyan vonzóak lesznek-e a hazai kötvények.

 

Másrészről a helyi kereslet esetében is csökkenésre lehet számítani, a bankok forintlikviditása is jelentősebb mértékben visszaeshet. A devizahitelek konverziója és a növekvő hitelezési aktivitás is többlet forintlikviditást igényel a bankok részéről, melyek a legnagyobb tulajdonosai a forintban denominált állampapíroknak. A nyugdíjpénztárak részéről szintén nem érkezik jelentős kereslet, hiszen a nyugdíjrendszer átalakításával szerepük is nagymértékben csökkent. Ezen faktorok együttes hatása a hozamokra pozitívan hathat - írták.

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Növekedési kötvényt bocsátott ki a KÉSZ csoport

Huszonkét milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramja keretében a KÉSZ csoport - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
2021. 06. 16. 09:30
Megosztás:

Lejegyezték a Nestlé Hungária Nkp-kötvényeit

Lejegyezték a Nestlé Hungária Kft. 115 milliárd forint névértéken felajánlott, a jegybank Növekedési kötvényprogramjának (Nkp) keretében kibocsátott kötvényeit, az ebből származó forrásokat magyarországi tevékenységére fordítja a cég.
2021. 05. 28. 17:00
Megosztás:

Mennyit kamatozik ma egy állampapír 2021-ben? Mutatjuk!

Az állampapír a legbiztonságosabb befektetési forma Magyarországon, mert a befektetések mögött a legnagyobb és legstabilabb szereplő, a Magyar Állam áll. Az állampapírok lejáratakor a tőke teljes összegére, valamint az esedékes kamatokra is az állam értékhatártól függetlenül garantálja a kifizetést, mely követelés az állammal szemben nem évül el - olvasható az Államkincstár hivatalos tájékoztatásában.
2021. 01. 19. 04:00
Megosztás:

Túljegyzéssel zárult az Alteo Nyrt. kötvénykibocsátása

Túljegyzéssel zárult az Alteo Nyrt. zártkörű kötvénykibocsátása, az intézményi befektetőknek értékesítésre felkínált maximálisan 168 699 darabbal szemben összesen 169 363 darab kötvényre adtak be érvényes jegyzési ajánlatot 1 693 630 000 forint értékben, az igazgatósága a túljegyzést elfogadta - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2019. 06. 07. 16:00
Megosztás:

Mire számíthatunk a kötvénypiacokon?

A hozamemelkedés, ami az idei évet jellemezte sajnos nemcsak a kötvénypiaci befektetőknek kedvezőtlen, hanem a sokszor jelentős kötvény-kitettséggel rendelkező vegyes alapok is megsínylik ezt, a befektetők veszteségeket szenvednek el (mindeközben a részvények is komoly kilengéseket mutatnak) - mondta el Bakos Ádám az AEGON Alapkezelő stratégája.
2018. 03. 20. 10:15
Megosztás:

Megváltoztak az állampapírok nevei - a kincstárjegy a múlté!

A lakossági állampapírok jellemzőinek egyértelműbb azonosítása érdekében az elnevezések egyszerűsítése és egységesítése mellett döntött az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A Féléves és Kamatozó Kincstárjegyek ezentúl Féléves és Egyéves Magyar Állampapírként, a Bónusz és Prémium Magyar Államkötvények pedig Bónusz és Prémium Magyar Állampapírként lesznek megvásárolhatók a forgalmazóknál.
2017. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Hogyan lehet állampapírt vásárolni?

Ha a 2016-os évre tekintünk vissza, akkor kijelenthető, hogy 1550,5 milliárd forinttal nőtt a lakossági forint állampapírok állománya. A teljes mennyiség 5067,8 milliárd forintot ért el az év végére, mely a P€MÁK-kal együtt meghaladja az 5200 milliárd forintot. Az állomány hat éve folyamatosan bővül, ezen belül is az elmúlt két év növekedési üteme kiemelkedő.
2017. 01. 28. 08:45
Megosztás:

Már nem Kínának tartozik az USA a legtöbb pénzzel - Akkor kinek?

Októberben már a hetedik hónapja csökkent a külföldiek által tartott amerikai állampapír-állomány, noha ez a trend az elnökválasztásokat követő hozamemelkedés óta megfordulni látszik.
2016. 12. 18. 05:01
Megosztás:

Hogyan fektessünk kötvényekbe 2017-ben?

Ahogy 2016 a végéhez közeledik, az elcsigázott kötvénybefektetők ismét olyan évet tudhatnak maguk mögött, melyben stabil hozamokat tudtak elérni. Ez az év főleg a politikai meglepetések miatt lesz emlékezetes, melyek fokozatosan átszivárgó hatásai még mindig érezhetőek. A befektetők valószínűleg már régen elfelejtették, hogy az államkötvények hozamai még mindig alacsonyabbak, mint az év elején voltak, vagy hogy a hitelszpredek szűkebbek, mint januárban. Az sokkal élénkebben él az emlékezetükben, hogy az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett az államkötvények hozama, aminek hatására ismét megindult a spekuláció a háttérben készülődő, nagy körforgásról.
2016. 12. 11. 06:01
Megosztás:

Az Iszlám Állam szökött harcosai is vásárolhatnának letelepedési kötvényeket

A Jobbik alelnöke szerint meg kell szüntetni a letelepedési kötvényeket, azok vásárlásával ugyanis akár az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt, rabolt dollármilliókkal megszökött harcosa is Magyarországon "találhatná magát".
2016. 11. 07. 00:11
Megosztás:

Felesleges megtartani a letelepedési kötvényeket

A Jobbik szerint a három nagy hitelminősítő felértékelése után Magyarországnak már teljesen felesleges akár egy napig is a piacinál négyszer drágább, de sok biztonsági kockázatot magában hordozó letelepedési kötvények megtartása.
2016. 11. 06. 00:01
Megosztás:

Nagyot mennek a szaúd-arábiai kötvények

Sokan már a kibocsátás előtt úgy tekintettek a szaúd-arábiai kötvényekre, mint a királyság gazdasági és pénzügyi reformintézkedéseinek egyikére. Könnyen lehet azonban, hogy a valóság ennél prózaibb – a kibocsátás mögött esetleg az a masszív költségvetési hiány áll, amelyet Szaúd-Arábia (és egyébként valamennyi Öböl menti ország) az olajárak összeomlását követően halmozott fel.
2016. 10. 29. 01:45
Megosztás:

Kötvénypiac: Kedvező környezet a feltörekvő piaci kötvények számára

Erre az évre egyértelműen úgy fogunk visszaemlékezni, mint a kötvénypiacok rekord évére – különösen igaz ez a feltörekvő piacokon kibocsátott kötvényekre, amelyek az év eleje óta 16 százalékkal erősödtek.
2016. 08. 07. 08:01
Megosztás:

40 millió eurós kötvényprogramot indított a Wing

A kötvényprogram első értékesítési szakaszában Magyarország vezető ingatlanpiaci vállalkozása összesen 18,381 millió euró értékben értékesített vállalati papírokat intézményi befektetők részére - értesült a ProfitLine.hu. 40 millió euró értékű kötvényértékesítési programot indított a hazai ingatlanpiac egyik legnagyobb, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása, a Wing Csoport. A vállalatcsoport 2016. június 22-én megtartott első értékesítési körben összesen 18,381 millió euró értékben értékesített kötvényt intézményi befektetők számára. A WINGHOLDING 2019/I elnevezésű papírok futamideje 3 év, a fix kamatozású kötvények 4,00 százalékos kamatszelvénnyel kerültek értékesítésre. A bevont forrásokat a szakmai kibocsátó Wing Csoport vállalati stratégiájának megfelelően futó projektjei megval ósítására, új projektek elindítására fordítja majd.
2016. 06. 27. 13:01
Megosztás:

Vihar előtti rántás? Német államkötvény a nulla szintnél

Az elmúlt napokban jókora ralit láthattunk a német államkötvények részéről. A tízéves német államkötvény hozama történelmi mélypontra esett, egészen közel került a nulla százalékhoz. (Saxo Bank, Simon Fasdal)
2016. 06. 10. 07:15
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2016. 06. 07. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2016. 06. 02. 13:40
Megosztás:

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 17 milliárd forinttal nagyobb összegben, 62 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2016. 05. 26. 13:20
Megosztás:

Megoszlanak az elemzői vélemények a kamatcsökkentési ciklus végéről

Megoszlik az MTI által megkérdezett elemzők véleménye arról, hogy mikor és milyen szinten érhet véget a márciusban elindított kamatdöntési ciklus, azonban nem zárták ki a további óvatos monetáris enyhítést azt követően, hogy a jegybank monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,90 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.
2016. 05. 24. 16:00
Megosztás: